Nem
emlékszem, hogy a Pesti Magyar Színház e
játszóhelyén láttunk-e már
előadást. A
berendezett nézőtér is, meg persze maga a színpad
is elég kisméretű,
kamaradarabnak éppen megfelelő, ha kissé szűkösen
is. Különösen, hogy a darab szám
szerint 10 szereplős, na persze nem egyszerre vannak jelen a szereplők
Beülve a
nézőtérre, nyitott színpadra látunk,
négyszögletesen lehatárolva óriási
nyitott
ablakkeretekkel, a kétoldali elülső foroghat
függőleges tengelye körül. Ülni
lehet a földön és az ablakkeretekben. A
berendezést fellógatták a színpadon
kívül: láthatók ott székek,
ágytámlák, varrógép, bicikli (?),
miegyebek.
Egyébként más funkciójuk nincs.
Mindez még
kíváncsibbá tett Jon Fosse
darabjára.
Fosse ma az egyik legtöbbet játszott modern –
norvég – szerző Európában (1959–).
Ezt a darabját Deres Péter
fordította, aki egyben a dramaturg is. Rendezte: Lengyel
Ferenc.
Amikor az
első két szereplő, a fiatal pár belép a
lakásba – mert ez egy lakás egyik
szobája – néhányan még derülni
próbálnak a nézők közül, hiszen
„percekig” arról
folyik a szó a házaspár között, mennyire
örülnek a lakásnak, és
egyáltalában,
mennyire boldogok egymással (Az első Fiatal Nő – Gáspár Kata, Az Első Fiatal Férfi
– Takács Géza). Nagyon fontos
szimbólum egy egyébként meglehetősen
nagy, fekete színű babakocsi, amit a férj előre
megvásárolt, a nőt teljesen
boldoggá tette, egymást is tologatják,
végül pedig együtt tolják ki a
szobából.
Közben
ugyanide érkezik egy másik fiatal pár, nem annyira
boldogan és nem annyira
jövőt tervezően. (A Második Fiatal Nő – Móga
Piroska, A Második Fiatal Férfi – Horváth
Illés). A nőnek nem tetszik túlzottan a lakás,
és szinte dührohamot kap,
amikor a férje betolja megvásárolt (feltehetően az
előbbi) babakocsit. A nő nem
akar gyereket, ez nyilvánvaló, tehát a két
házaspár sorsának alakulása
alapvetően tér el egymástól.
Természetesen
jelentős időeltolódásról van szó a
két házaspár belépése
között.
Már eddig
is figyelemlekötő mondatok, állítások,
kérdések hangoztak el, a történések
azonban önmagukban véve talán nem lennének
túl meglepőek: az egyik házaspárnál
végül a harmadik gyerek is megszületik, bár a
nő mindig aggódik a pénz miatt, a
másik házaspárnál a nő elmegy, a
férfi vár és vár.
Így tehát
telik
az idő, akár évtizedek is! Szembesülünk a
gyermektelen házaspár idősebb
tagjával (A Középkorú Férfi – Csőre Gábor),
aki azonban találkozik a nagyon idős, általa soha nem
látott, nem ismert, a nő
állítása szerint a mégis mindig ott jelen
volt és mindig jelen lévő hölggyel
(Az idősebb Nő – Hámori Ildikó).
Innen végképp nehéz követnünk,
történik-e igazából valami is – azon
kívül, hogy
telnek az évek, a férfi vár, a nő kérdez,
szembesít, rosszul lesz – talán,
fekszik a padlón és alszik – talán.
Megjelenik a férje (Az Idősebb Férfi – Dengyel
Iván m.v.), felsegíti, aggódik,
szeretné megérteni, mi történik a
feleségével. Ők a háromgyerekes
házaspár,
immár megöregedve, de egymáshoz tartozva
szilárdan és szeretetben, gyerekeik
már máshol élnek.
A gyermektelen
házaspár nőtagja is berobban közben valamikor
kivirulva, igazából nem tudni,
mit akar a – volt? – férjétől, aki folyton
csak vár (ellentétben a
sztereotípiával, itt nem a nő vár), a nő a feltűnő
piros ruhájában azonban elviharzik,
„sok a munka”. (A Középkorú Nő – Benkő
Nóra). Tán még szerető is van (A Férfi
– Pavletits Béla), aki
eléggé kívülálló az
egész folyamatban.
Ahogy
kiteljesedik az előadás, egyre inkább előtérbe
kerül Az Idősebb Nő. Meglátásai,
kérdései, sorsa, aggódásai,
elgyengülései és erőre kapása.
Családszeretete.
Akarása. Küzdelme a korával, amikor férje egy
botot vásárol neki, hiszen
nehezen mozog már – előbb golfozni kezdene a bottal.
Később már tolószékbe
kerül, még később már beszélni sem tud
– de amikor az egyik fiuk meglátogatja
őket (A Fiú – Szatmári Attila),
távozásakor utánanyúl, feláll a
tolószékből… Mértéktartón,
kifejezőn, amit a
fiatalkori lányból még csak pillanatokra
érzékelhettünk. A szeretet mélysége
azonban végigvonul, amibe az idős férj
gondoskodása pontosan beleillik.
Nehezebb a
helyzete a mindig csak várakozó férfinak. Lassan
ráébred, hogy már nem is
annyira a feleségére vár, egyszerűen csak –
vár. Nem tudjuk, mit csinál, mit
akar, hol öngyilkos akar lenni, hol vetkőzik, rosszul gombolja be
a zakóját,
létezik a semmiben.
A halál
eléri előbb az Idős Nőt, aztán – A Fiú
elbeszéléséből megtudjuk – az apát
is.
De ők, a gyerekek felnőttek, családjuk van, élnek
tovább.
A zene, Vecsei
László munkája egészen
kiemelkedően szolgálja az előadást, aláfesti a
történéseket, a ki sem mondott
érzéseket. A jelmezek sokfélék, kifejezőek,
eligazítanak bennünket is az
előadás világában. (Díszlet–jelmez: Kovács
Yvette Alida).
Az előadást
– ami egyébként „játék
szünet nélkül” – sokan
támogatták (Skandináv Ház, Magyar
Írószövetség, EGT Alapok és
mások), ami nálunk nem annyira megszokott.
Magyarországi
ősbemutató: 2017. április 8.
Budapest,
2017. április 9.