Mondhatjuk, hogy ritkán
játszott magyar színdarabot
mutatott be az Újszínház. Annyira ritka, hogy Szerb Antal darabjának ősbemutatója 1965
májusában volt a Madách
Színházban Pártos Géza
rendezésében, Gábor Miklós
főszereplésével. Eltelt
ötvenegy és fél év, mire ismét
színpadra került. Ezúttal Kerényi
Imre rendezte, Sancho királyt Fehérvári
Péter vendégművészként alakítja
benne.
A
szerzőnek ez az egyetlen színpadra írt műve, ez is előbb
regénynek íródott
álnéven (A. H. Redcliff: VII. Olivér)
1942–43-ban, majd Szerb Antal átírta politikai
bohózattá Ex címen. Ebben a
formájában a szerző halála után
felesége, Szerb
Klára adta közre. Az irodalomtudós szerzőnek komoly
vonzódása volt a
színdarabokhoz, magához a
színészmesterséghez is, hiszen Rákosi Szidi
színésziskolájának
irodalomtanáraként dolgozott évekig. Az Ex kifinomult intellektuális játék
hatalomról, érdekekről,
szerepjátszásokról,
szélhámosságról. A lehetőségekhez
képest még eggyel több csavart is tartalmaz,
az embernek erősen dolgoztatja az agyát a
nézőtéren ülve.
A
történet Artúriában, egy
látszólag idilli operett királyságban
játszódik,
később Monte Carlóban folytatódik,
végül visszatér Artúriába. Sancho
király
Emerita nagynénje szárnyai alatt uralkodik, aki
óvja unokaöccsét a Medina
Sidonia nevű ceremóniamestertől, aki a király legjobb
belső embere. Sancho
éppen egy önmaga elleni puccs megrendezését
beszéli meg Sidoniával, mert nem
akar tovább uralkodni, megkívánta az
inkognitót, a civil életet. Mindezek előtt
Sancho államcsődről tárgyal, amiben az ország
szanálását vállaló cég egy
házasság megkötését szabja
feltételül az uralkodó számára. A
szépséges Ortrud hercegnőt
másnap reggel kell feleségül vennie. A hercegnő
már alig várja az eseményt,
igazából már előleget is adna Sanchónak a
nászéjszaka előtt, ám jövendőbelije
nem ragadja meg az alkalmat, sőt egy váratlan eseményt
vizionál előre,
miszerint egy tengeri kígyó meghiúsíthatja
másnapi esküvőjüket. A tengeri kígyó
az előre megrendezett puccs formájában jelentkezik, az
esküvő elmarad, Sancho
megszökik hitelezői, menyasszonya elől, és Monte
Carlóba szökik.
Ha
azt hisszük, hogy az Oszkár fedőnév és az
ismeretlenség megvédi Sanchót az
unalmasan megélt királyságtól, erősen
tévedünk. Mikor már élvezi is, hogy új
szerepében ismeretlen, munkanélküli, vagy épp
szélhámos státuszban udvarol egy
csinos kéjhölgynek, lecsap a ménkű. A
szanáló cég vezetője, Mr. Compton felismeri,
és szerencsétlenségére most azt kell
eljátszania, hogy ő önmaga, Sancho király.
Vele együtt lebukik Saint Germain nevű szélhámos
jótevője is, akinek sem pénze,
sem hatalma nincs. Sancho Artúriában találja
magát ismét, visszakapja régi
menyasszonyát, a kiruccanásnak ezennel vége
szakad. Szegény Sancho, megint
uralkodnia kell, de unalmas mindez!
Mintha
ez az ironikus uralkodói unalom lenne az egyetlen
mondanivalója Szerb Antal
vígjátékának, ám van itt még
valami. Szó esik a darabban bizonyos Norlandiáról,
amely zsarolja Artúriát, néha lekezeli,
megalázza, kiszolgáltatott státusban
tartja, mintha vazallusa, gyarmata lenne. Sancho
lázadásában a Norlandiától
való megszabadulás is motivációt jelent a
megszökéshez. Ez a „Norlandia
szindróma” feltétlenül megüti az ember
fülét, merthogy érintettek vagyunk
többszörösen is, mint vazallus nemzet, utóbbi
5-600 év történelmünk folyamán
mind a mai napig. A jelenségben az is benne van, hogy ettől a
vazallusságtól,
vagy – mondjuk – rabszolgaságtól mindig is
szabadulni akartunk nemzetként, és
vágytunk a mindenkori függetlenségre.
Norlandiáról ez jut a mindenkori néző
eszébe.
Az
Újszínház zenés
játékként vitte színre az Exet,
Borhi Miklós zeneszerző
fülbemászó
dalokat komponált a cselekményhez, bár e
nélkül is életképes
színdarabról van
szó. Az egyik dal valahogy úgy kezdődik, hogy „unom
az uralkodást” vagy „unom a
királyságot”, pillanatra azt hittem, hogy az István, a király híres „Unom
a
politikát” c. dalát komponálta a
szerző mintegy idézetként. De nem, ez más. A
légies, operettre is jellemző
díszletet – sok függönnyel, könnyed
ülőalkalmatosságokkal –, és az operett
kosztümöket idéző jelmezeket Húros
Annamária tervezte.
A
színészek élvezik a játékot,
bár a karakter figurák hálásabbak, mint a
főszerep. Fehérvári Péter Sancho
királyként még nem elég rutinos és
nem elég
ismert ahhoz, hogy maradéktalan szórakozást
nyújtson ebben a paradox darabban.
Másik hátránya, hogy az 1965-ös Gábor
Miklós alakításnak elég a fotóit
végignézni és elképzelni a kritikák
alapján, milyen frenetikus alakítást
nyújtott az akkor pályája csúcsán
lévő színészóriás.
Hálás szerep a Tordai Teri által
játszott Emerita
hercegnő, Szakács Tibor sokat sejtető
arckifejezései jól ülnek a Medina Sidonia
kulcsszerepben. Kisebb kaliberű
szerepben igen jó volt Incze József
mint Mr. Compton cégtulajdonos. Jó
teljesítményt nyújtottak Dörner
György (Saint Germain), Bátyai Éva
(Ortrud hercegnő), Kiss Emma (Marcelle), Vass
György (dr. Alcala), ifj. Jászai
László (Harry Steel
újságíró), Beszterczey
Attila (miniszterelnök), Tóth Tamás
(titkár/Valmier), Szarvas Attila
(pénzügyminiszter).
A
dramaturg: Falussy Lilla, a
korrepetitor: Nemessányi Éva, a
rendező munkatársa: Szelőczey Dóra
volt. Szerb Antal egyetlen színdarabját azért el
tudnám képzelni egy
jelentősebb kivitelezésben, több humorforrást
és paradox jelentést megmutató
előadásban.
Bemutató:
2016. december 16.
Megtekintett
előadás: 2017. március 19.
Budapest, 2017.
március 22.
Földesdy
Gabriella
