Hogy
milyen miniszter? Majdnem mindegy.
Felesége a lényeges. Mondhatnánk, hogy „na
végre”, ha most íródott volna a
darab. A cincár (aromun) Branislav Nusics
(Nusic, 1864–1938, író, színigazgató,
diplomata és főleg) drámaíró (bár
volt
éppenséggel az oktatásügyi
minisztérium művészeti osztályvezetője is). A miniszter feleségét 1928-ban írta
meg,
amely – elvben – a 20-es évek elején
játszódik. Gyakorlatilag játszódhatna most
is, legfeljebb nem „szobalány”-nak
titulálnánk a cserfes-kedves Ankát (Vas
Judit Gigi e.h.). Vagy ki tudja.
Udvaros Dorottya minden esetre remekel
akkor is,
amikor a Singer varrógép előtt ül nagyon-nagyon
lomposan, nagyon lyukas
harisnyában még mint a miniszteri főtanácsos
felesége, meg akkor is, amikor már
miniszterfeleségként feltűnő kínai
jelmezében pózol a fényképésznek (Krausz Gergő e.h. egyik szerepe) vagy
egyéb, divatos feltűnő holmikban rendezi a család
életét. Mármint a maga
módján, így aztán egyáltalán
nem zavarja, hogy a már férjezett lányát
(Dára – Tompos Kátya)
kívánná újból férjhez
adni.
És
nem is buta. Sőt. Gyorsan tanul,
fiatalkorában nem volt értelme a tanulásnak, most
van: meg kell felelnie a miniszterfeleség
„kasztjának”. És ő igyekszik, nem is
eredmény nélkül. Akár a
filozófiát is
megtanulja, de főleg neves emberek mondásait. Még ki is
nyomtattatja!
A
szatirikus vígjáték
két részes, így azt
vártam (volna), hogy a második részre a
„kivagyi miniszterfeleségnek”
megfelelően fenekestől átrendezik a nappalit – mert hogy
itt játszódik a darab
elejétől a végéig. Nos, annyira azért nem
rendezik át, annyira nem lesz sem
giccses, sem túlzó. Csak egy kicsit. Végül is
a kinyitható óriási kagyló is
elfér, ki tudja, mi célból rendelték
eredetileg. Mindenből csak egy kicsit van
sok. Csak egy kicsit hosszú, csak egy kicsit sok a
mozgás, és főleg csak egy
kicsit bőbeszédű a darab egésze.
Vígjátéknak teljes mértékben
vígjáték: a
szerelmespár (Zsivka lánya, a csinos Dára
és annak férje, a jóvágású,
némileg
semmirekellő Csédó – Farkas
Dénes) együtt
marad, sőt együtt elviharzik a végén
(képük meg is jelenik fenn hátul,
felnagyítva egy óriási kör alak
közepén), és az amúgy csendes (már
csak volt) miniszter
(Varga József) sem haragszik meg a
feleségére,
sőt hosszan átöleli a kiürült lakásban,
amikor a felesége miatt végül persze le
kellett mondania. Mert ez amúgy is várható volt,
az okot még találgathattuk
volna előre, ha nem lenne oly ismerős egy
félig-rágalmazó újságcikk
napvilágra
kerülése mint ok. Tényleg nem fontos, ki írta
az újságcikket…
A darab
sokszereplős. Nagy a színpad, nagy a nappali, az egész
rokonság elfér benne.
Akár egyszerre is. Mert persze van família is, hogyne
lenne? (Mondhatnánk
pereputtyot is, már ami
„sokszínűségüket” illeti.)
Nézzük ennek a jó oldalát:
szerepet kap Vászó bácsi (nagybácsi, Horváth
Lajos Ottó) felügyelete alatt Tímár
Éva (m.v., Szávka tanti), Tóth
Auguszta (Dácó néni) és számos
egyetemi hallgató és vendég színész.
Többen
több szerepben is játszanak, hiszen szerep van bőven.
Például itt
van még Schnell Ádám is, a maga
kirívó ruhájában és
nézeteivel. Ninkovics úr, illemtan
„tanár”. Arra minden
esetre megfelel, hogy megtudjuk: Zsivka asszony minden
túlzása ellenére
tisztességes volt – és maradt. Istenem, szeret
szerelmes levelet kapni, hiszen
még sohasem kapott… Hát, most aztán kapott.
Meg utána az ominózus újságcikket.
Ha innen
nézzük, nagyon sok minden történik közben:
élő nyuszi és cilinder, a kérő (Risztó
– Bakos-Kiss Gábor) kétes sorsa,
Anka
Zsivka asszony általi kiokosítása a
„csábításra” – ami aztán
szintén nem történik
meg, a kamaszfiú (Rákó – Miskey
Roland/Gerő Botond) csintalansága csendőrrel (Stefánszky
István e.h. egyik szerepe) és a mutatós
angoltanárnővel
(Roehnelt Zsuzsanna e.h.). Zsivka
asszony többször megvédi férje
sántaságát – aki jól
láthatóan valóban csak egy
kicsit sánta.
A miniszter
úr lemondásának van több
„pozitív” következménye is: többek
között
megszabadítják Zsivka asszonyt a szerinte nagyszerű
aranyfogaktól. Aki már
látott életében aranyfogat, bizonyára
egyetért velem az örömteliségben…
A történet
mendegél, mi üldögélünk,
figyelgetünk, értelmezgetünk, amikor van mit –
de ez
egy szatíra, nem kell mindent megérteni és
értelmezni és megmagyarázni.
Elmesélni meg pláne nem a két és fél
óra főként apró történéseit,
mozgásait,
zenéjét, rengeteg
átöltözését. Elandalodni sem tudunk,
mert ez nem egy „szép
szerelmes történet”. Meg aztán olykor
„megjelenik” elöl az önjáró
(távirányított) szónoki emelvény,
néha elbújnak benne, néha beszélnek
róla –
persze értelmetlenségeket, természetesen a
miniszter… Így aztán figyelünk végig
rendesen. Hiszen sok további szereplőnk is van még: a
kétes rokonságú Kalenics
– Mátyássy Bence, Szója
rokon – Ligeti-Kovács Judit m.v.,
Péró, az írnok
– Rácz József, Pántó
bácsi – Ivaskovics Viktor m.v., Jakab
bácsi – Formanek Csaba m.v.,
Nyomdász (és más) – Berettyán
Nándor e.h., Tanú
(és más)
– Fülöp Tamás e.h. Talán
valóban nem
is kell mindig tudnunk, ki kicsoda főként a népes
famíliából…
Díszlettervező: Dobre-Kóthay Judit, jól szolgál
a
hátteret lezáró, nyitható
kétszárnyú üvegajtó, meg a
tologatható óriási ovális
tükör. És megcsodálhatjuk a szintén
óriási gramofont meg egy mai „fitnesz
fogyasztó gépre” hajazó csoda-szerkentyűt.
Egyébként is nagyon sok a kellék,
ruhanemű, póniló, hátasló és
társai. A jelmeztervező is kiélhette magát: Lőrincz Ilona. Fordította és egyben
dramaturg is, meg zeneszerző: Verebes
Ernő.
A
koreográfusnak sok dolga akadt: Katona
Gábor tette mozgalmassá a maga területén
az előadást.
Rendezte: Árkosi
Árpád.
Udvaros
Dorottya kvalitásait már jól ismertük,
őmiatta eleve érdemes megnézni ezt az
előadást is. Ám eközben óhatatlanul
megismertük Nusics világát is.
Bemutató: 2016.
december
10.
Budapest, 2017. 01. 09.
Megjelent a Kláris 17/4.
számában.
Györgypál
Katalin