Valahol
Európában… De lehetne máshol,
akárhol, ahol éppen (majdnem) vége egy
véres és
romboló háborúnak, ahol gyerekek ezrei
kóborolnak éhesen, rongyosan, piszkosan,
felügyelet nélkül, ahol csak szétlőtt
házak vannak, és félnek az emberek. A
felnőttek is.
És mégis
kell a zene, kell a szerelem, a szeretet. Összekovácsol
korábban ismeretlen,
vagy éppen egymással verekedő csoportokat, embereket,
gyerekeket. Már amikor…
mert azért ehhez más is kell.
A
lebombázott Állami Javítóintézetből
kikerült Hosszú (Pavletits Béla)
és Ficsúr (Ágoston
Péter) legfőbb gondja is az életben
maradás, cipő, és – egy szál cigaretta
legalább. Velük „küzd” a
cigarettáért
Szeplős (Berecz Uwe) is, aki még
egészen kisfiú. A legeslegkisebb azonban Kuksi (Vida Bálint) a mackójával, akit
szülei kényszerűen hagytak ott
valahol a lebombázott házrengeteg közepén.
Hosszú
hiába „kisfiú” még, kénytelen
gyorsan felnőni, felelősséget vállalni a
bandáért, a sok éhes, hozzájuk
szegődött kóborló kisebb gyerekért. És
hasonló
módon a másik „csapat” vezetője, Suhanc (Mahó
Andrea) is. De ő valahogy más – na persze, hiszen ő
lány…
Élelem
kell, szálláshely kell. Felügyelet – kellene.
Marad a
rablás, kényszerből, a falubeliek persze ellenük
fordulnak. Ők csak egy csürhe
bandát sejtenek bennük, koszos csavargókat. Hiszen
nem is ismerik őket, pusztán
csak a rablások elszenvedői.
A (volt)
tanító (Tóth Sándor)
hiába fogja
pártjukat ismeretlenül is, a puska győz a
Leventeoktató (Gémes Antos) meg az
Egyenruhás (Bede-Fazekas
Szabolcs) kezében. És a puska általában
elsül. Az egyik kisfiút megölik – a
többiek még a nevét sem tudják. Eltemetik
névtelenül… Sejthetjük, nem ő az
egyedüli névtelen halott abban a világban.
A gyerekek
rátalálnak a romos kastélyra. Itt időzik a
valamikori neves zongoraművész, mára
„szeszkazán” (Simon Péter – Reviczky
Gábor). Ő a világból való
kivonulást választotta, amíg vége nem lesz
„ennek”, és ő visszatérhet a zene
világához, mert most üres a világa, üres
az
élete. És egyszerre csak betör ide a sok éhes
gyerek… Előbb ellenségesek,
félnek tőle, mint minden felnőttől, hiszen addig csak a rosszat
tapasztalták.
De most megismernek, tapasztalnak valami mást is: a
zenét, a jó szót és –
kenyeret. Ha nem is sokat. A puskások azonban felfedezik a
„várat”, és lelövik
éppen Kuksit, akit mindegyik gyerek dédelget, szeret. Aki
nem is élt még, csak
várta mindig a „holnap”-ot, amikor majd hazamehet.
Szívszorító
a történet, az volt filmen is. (A kétrészes
musical Radványi Géza és Balázs Béla
azonos című filmje alapján készült.)
Szívszorító nemcsak Kuksi halála miatt,
bár ez önmagában elég lenne. Hanem mert
hiába az övék már a szétlőtt
kastély a
fura művész jóvoltából, a
leventeoktató immár vörös karszalaggal
fenyegeti meg
őket, hogy még visszajön.
A musicalben
persze még nem. De mi tudjuk, hogy bizony visszajött
később, és valóban nem
egyedül.
A
gyerekszereplők több szereposztásban játszanak, mi
még a következőket láthattuk
(2016. december 10-én): Sutyi – Erményi
Gábor András, Csóró –
Takács András,
Suttyó – Bauer Gergő, Professzor –
Vanek Andor, Pötyi – Kornis
Anna.
Rajtuk
kívül még sok további gyerekszereplő
(„bandatagok”) és a közreműködő Pesti
Magyar Színiakadémia növendékei tették
teljessé az előadást.
Sofőr: Szatmári
Attila, Tróger: Szűcs Sándor.
A jól
működő, kifejező díszlet Csík
György
munkája, a romos kastély körbeforog,
játszóhely is marad, meg a romos szoba is elfér a
zongorával. A sokféle, főleg „rongyos”,
mégis színes jelmezeket Rátkai
Erzsébet tervezte. Koreográfus: Gyenes
Ildikó, ennyi gyerekszereplőt
mozgatni nem kis feladat! – Színpadi mozgás: Gyöngyösi Tamás.
Zenei
vezető: Magyony Enikő.
A már talán
jól ismert musical zeneszerzője Dés
László, a kifejező, érzelmekkel
átitatott dalszövegek Nemes István
munkája. Szövegkönyv: Böhm
György – Korcsmáros György –
Horváth Péter.
A
nagysikerű, tartalmas, összefogott, pergő előadást Nagy Viktor rendezte.
A nézőtéren
ülő rengeteg gyerek pisszenés nélkül
nézte végig az előadást. Ilyen forró
tapsot pedig, mint amilyet itt hallottunk a végén,
ritkán hallani.
Bemutató: 2016.
december 2.
Budapest, 2016. december
12.
Györgypál
Katalin
