Ivan
Viripajev 42 éves
orosz drámaíró,
rendező, forgatókönyvíró, a düsseldorfi
Schauspielhaus felkérésére írta a Részegeket, ősbemutatója 2014-ben volt,
amit Viktor Rizsakov rendezett, ahogy
a mostani nemzeti színházi bemutatót is ő
rendezte. Dramaturg és fordító: Kozma
András.
A felkérés nem lehetett
véletlen.
Korunk zsákutcás életformája és
minduntalan megélt csalódása az élet minden
területén kíváncsivá teszi az embert,
vajon egy kelet-európai művész hogyan
látja a nyugat-európaiakat, nagy szabadságukat,
demokráciájukat, netán
önzésüket, szerzésvágyukat. És
Viripajev nem titkolta el véleményét a
fogyasztói társadalom árnyoldalainak,
polgárai útvesztésének
kinyilvánításáról.
Mintha azt mondaná az író: Ti akartátok,
hogy véleményt mondjak, tessék, itt
van, ilyenek vagytok, nézzetek szembe önmagatokkal!
Ha ezt is sugallja Viripajev műve, nem
valószínű, hogy ez megtörténik, és a
civilizált, kényelmesen élő,
színházba
szórakozni járó közönség
szembesülni akarna önmagával. De ha mégis akar,
mit
kap Viripajev Részegek-jéből? Az
előadás néhány színpadi jelenetben
kiüresedett élethelyzetekben láttatja az
összes szereplőt, akik magyarázzák cselekedeteik
motivációit, vagy mentséget
keresnek tetteikre, papolnak, vádolnak, esetleg beismernek
valamit. Mark (Trill Zsolt) filmfesztivál
igazgató
öntelt, gőgös személy, Rosa (Barta
Ágnes
e.h.) prostituált, istenként néz fel rá, de
a férfi még akkor is szerepet
játszik, amikor látszólag önkritikát
gyakorol. Laurenz (Fehér Tibor)
állítja, hogy ő sosem hazudik szerelmének, nem
csalja
meg, Magda (Katona Kinga e.h.) ezt
nem hiszi el. Laurenz ordítva osztogatja jó
tanácsait a hallgatóságnak,
lényege: „ne fossatok!...” [értsd:
ne
sajnáltassátok magatokat, ne
zúdítsátok a komplexusaitokat a többiekre!].
Laurát (Ács Eszter e.h.) elhagyta a
vőlegénye, szomorú. Összetalálkozik
négy biciklis fiúval, egyikük, Max (ifj.
Vidnyánszky Attila) leszólítja a
lányt, aki csak akkor áll szóba a fiúval,
ha azonnal feleségül veszi. Gustav (Kristán
Attila) és Linda (Nagy Mari) nem
egyenrangú házasságban
élnek, a férfi az erősebb, míg Karl (Tóth
László) és Lora (Szűcs Nelli)
házasságában a nő a domináns fél.
Férje Marthával (Mikecz Estilla e.h.),
egy fiatal lánnyal rúg ki a hámból, de
kapcsolatuk megszakad.
A szokványos, vagy éppen
kevésbé
szokványos epizódok nem ragadják meg a néző
fantáziáját, túl direkt módon
vannak jelen, folytathatatlanok, nem
általánosíthatóak. A szereplők (egy
kivétellel mindig a férfiak) szentenciaként
fogalmazzák meg és ordítják
világgá
a leszűrt igazságaikat. Mondhatni, az éppen
szónokoló szereplő szánkba rágja,
kiabálja, vegyük tudomásul mindezt, és
éljünk úgy, ahogy előírják nekünk
a
színpadról. Mit kezdhetünk azzal, hogy mindenki
hazudik legbensőbb
magánéletében is, nem tudunk önmagunk lenni,
hogy mindent vissza kell adnunk,
amit életünkben kaptunk? Felszólításra
nem megy, válaszolhatjuk egyszerűen.
Vajon az író, vagy a rendező miért nem
próbál áttételeken keresztül hatni a
közönségre? Régi, bevált klasszikus
módszer.
A díszlet egy hatalmas,
négyszögletes
plató, ennek közepén áll egy oszlop
tájékozódási pontként.
Néhány szék időnként
funkcionál, de a szereplők többször a földön
ülnek, vagy a plató oldalán
felállított és kottatartóval
ellátott zenekari székek felől jönnek elő,
többször vissza is térnek ide. Az előadás
kezdetén mindenki kezében valami
„zaj-eszköz” található,
papírzacskó, lánccsörgés, pohár
ütögetése tálcához
stb., ezekkel adnak rövid koncertet a színészek. Az
előadás folyamán a platót
lassanként elárasztják vízzel, ezért
mezítláb kell közlekedni, a Markot
játszó
Trill Zsolt bele is fekszik a vízbe, csurog a víz a
ruhájából. Max és három
barátja biciklivel kerekezik az oszlop körül a
jelenetük végéig. A férfi
jelmezek nem jellegzetesek, ing, nadrág
összeállítás mindenkinek, a nők fémes
hatású ruhákban mutatkoznak, vagy
színtiszta fekete szerelésben (Díszlet- és
jelmeztervezők: Maria Tregubova, Alekszej
Tregubov). Díszlet, jelmez lehetne akármi más.
Az elárasztás sem új dolog.
A cím is sugallja, hogy a
„részegség”
fontos szerepet játszik. Bár az illuminált
állapot nem érhető tetten a
színészeken, ők maguk is hangsúlyozzák,
hogy totál részegek, és ebbeli
állapotukban tesznek, mondanak valamit. Nincs
jelentősége, a megnyilvánulás nem
bátrabb, mint józan állapotban, nem is más,
nem igazabb, jobb, mintha nem lenne
részeg a nyilatkozó. A jelentőségteljes cím
így okafogyottá válik, a kimondott
szó nem tabu, nem tilos, nem kell hozzá részegnek
lenni. (A színház
magazinjában az áll, hogy van egy vulgárisabb
és egy választékosabb
szövegváltozat, köztes megoldásra
törekszik a rendezés e tekintetben. A szándék
ellenére sűrűn hangzanak el trágár
kifejezések az előadásban.)
Lelkes színészi
alakítások segítik Ivan
Viripajev gondolatait és Viktor Rizsakov
rendezését. Nagy teher súlyosodik
Trill Zsoltra, aki nyitja és zárja a nyilatkozók,
„megvilágosulók” sorát,
hatalmas energiákat szabadítva fel magában.
Megpróbál világos értelmet adni
mindannak, amiről beszél. A többi színész is
szolgálja tisztességgel az ügyet,
Fehér Tibor még humorral is fűszerezi magával
ragadó játékát, ifj. Vidnyánszky
Attila bájosan játssza az első randevúját
átélő első szerelmes élmény
örömét. A
nők közül jelentős volt Ács Eszter (e.h.) és
Mikecz Estilla (e.h.) alakítása,
Szűcs Nelli kihívó jelenségének
felmutatása, Barta Ágnes (e.h.) dinamikus
játéka. Visszafogottak voltak a többiek, Nagy Mari,
Kristán Attila, Tóth
László, Katona Kinga (e.h.).
A video-látvány tervezője Vlagyimir Guszev, rendezőasszisztens Herpai
Rita volt.
Bemutató:
2016. november 19.
Budapest,
2016. november 22.
Megjelent
a Kláris
17/2. számában.
Földesdy Gabriella
Á ZN
