Csehovnak
ez a leggyakrabban játszott
színdarabja. A többi művét is szeretjük,
szívesen nézzük, ha műsorra tűzik, de
a Három nővér nyújtja
leginkább az
élet teljességét. Tudjuk, hogy Csehov
inkább komikusnak látta szereplőit,
akiken szánakozott legfeljebb, és nem tragikusnak, ahogy
életében, és halála
óta töretlenül elénk tárják,
és ahogy mi magunk is tragikusnak látjuk a nővérek
sorsát.
Az Örkény
Színház most kirukkolt egy
újabb variációval. A drámát
újrafordította: Stuber
Andrea, rendezte: Bagossy
László.
Játékmód tekintetében visszatértek
ahhoz a szokáshoz, hogy egyszerre
mindenki a színpadon van, a háttérben ülnek
az éppen nem szereplő színészek, és
előre jönnek azok, akiknek jelenésük,
szövegük van. A színpad üresnek mondható
(díszlet: Bagossy Levente),
helyet adva a mozgási lehetőségeknek. Az első
részben még szerepet kap egy ovális nagyasztal,
amit körbe lehet ülni,
dolgozatot javítani rajta, a második részben,
amikor a tűzvész határozza meg a
cselekményt, már csak két fekvőpad terpeszkedik a
színpad közepén, és
töménytelen gönc, amit pakolnak, hurcolnak,
kiborítnak és összeszednek.
Mindenki csomagol, elmenni készül, majd visszajön
még elbúcsúzni, hálálkodni.
Kicsit megváltoztak a dráma
eddig jól
ismert karakterei. Az erőteljes fordítói és
dramaturgi változtatások
áthangolták a cselekményt, a végkifejletet
is. Mindhárom nővér erősen
hisztérikus alkatot játszik, majd megnyugszik. Olga (Takács Nóra Diána)
az
eddiginél hangsúlyosabb szerepet kapott,
családfőként van jelen sokszor, végül
gimnáziumi igazgatónőként ő zárja a
drámát egy erőltetett optimista
„évzáró”
beszéddel, miszerint élni kell, akárhogy is, de
mosolyogva. A híres Moszkvába
készülés az első rész végén
hangzik el. Mása (Tenki
Réka) eddig is a legnagyobb
érzelmi skálán mozgott, ezt most még csak
fokozta a rendezés. A Versinyintől
(Mácsai Pál)
való búcsúzás késleltetve,
őrjöngve, a földön fetrengve megy
végbe, hangsúlyozván, hogy a szerelmesek nem
bírnak elválni egymástól, mindenki
előtt képesek egymásnak esni és szerelmeskedni.
Irinának (Zsigmond Emőke)
is
van egy „őrülési”jelenete, de nem akkor, amikor
közlik vele, hogy vőlegénye, a
báró párbajban elesett. Ezt higgadtan veszi
tudomásul. A hisztérikus jelenet
korábban van, amikor kifakad az élet
értelmetlenségén. Andrej (Vajda Milán)
egészen jelentéktelen figura lett, már nem is
hegedül, gyakran dajka
szerepkörben látjuk, mert felesége, Natasa (Hámori Gabriella) uralkodik
férjén
és a nővéreken is, gonosz itt is, feslett, maradt
ellenszenves karakter.
Kuligin (Epres Attila)
papucsférji minőségében még az eddigi
változatokon is
túlmegy, több mint nevetséges, egyenesen
szánalmas alak. Irina kérői nem
változtak, az erőteljes, fékezhetetlen Szoljonij (Nagy Zsolt) hangsúlyosan
közli, hogy vetélytársát meg fogja ölni,
ha nem lép vissza. Ellenfele, a báró
(Máthé Zsolt)
megjelenésekor kódolva van vesztes volta. Legtöbbet
Csebutikin
(Gálffi László)
változott, ő volt a társaság hivatalos
szórakoztatója, híreket
kommentált az újságból,
kevéssé vettük észre. A mostani
előadás filozofikus
karaktert ad neki, hangsúlyt kap régi szerelmi kapcsolata
a nővérek anyjával, a
nem cselekvő ember fensőbbségét hirdeti. Neki jut
mégis az a szerep, hogy
asszisztáljon a párbajnál, és ő jelenti be
Irinának, hogy a báró elesett.
Cinikus közönye kicsit meginog a darab végére.
Minőségi változás.
Feltűnő még a gyakori
jövés-menés, az
odavezényelt üteg egyenruhás katonái
többször átvonulnak a színen, a Vörös
Hadsereg egyenruháját viselik, a jellegzetes
jelvényes sapkával a fejükön,
Kuligin zakóján is egy szovjet kitüntetés
díszeleg, a többi öltözet is azt
sugallja, hogy ötven évvel későbbi időben
játszódik a történet. A nők
öltözete
is kifejezetten 20. századi a térdig érő szoknya,
a nők közt legcsinosabb Mása,
egyszer műszőrme bundában is mutatkozik (Jelmez: Kristina Ignjatovic).
A színész –
természeténél fogva –
szereti a minél jelentősebb szerepeket, sok szöveggel,
főszerepet akar
játszani, azt gondolja, hogy kisebb szerepben talán
észre sem veszik (Jávor Pál
akkor jött rá, hogy kis szerep is lehet kiugróan
fontos, amikor Rank doktort
játszotta Ibsen Nórájában).
Nos, két
epizódfigura és két közepes szerep hozott
igen jó alakítást amellett, hogy
mindenki jó volt és a maximumon teljesített. Nagy
Zsoltnak most igazán alkatára
írta Csehov a Szoljonij kérlelhetetlen
durvaságát, remekül élt is a
lehetőséggel. Gálffi László
Csebutikinként volt elbűvölő jelenség. Vajda
Milán
egyre jelentősebb szerepeket kap, és jól bír
velük (alkatában is kezd
hasonlítani apjára, Vajda Lászlóra), Epres
Attila meg tudott lepni ezzel a lét
alatti pipogya férjet bemutató
játékával. Hámori Gabriella egyre jobban
hasonlít Vass Évára, arcjátéka,
hangja kísértetiesen hasonlít a régebben
ezen a
színpadon is sokat játszó
színésznőre. Takács Nóra Diána
alkatilag hozott újat
Olgájában, Tenki Réka és Zsigmond Emőke
kiválóan álltak helyt. Viszont mintha
hiányozna valami Máthé Zsolt
bárójából, és Mácsai
Pál Versinyin alakításából.
Mácsainak például nem való ez a szerep
alkatilag. Kisebb szerepekben Pogány
Judit, Novkov Máté, Dóra Béla, Darvas Ferenc
(m. v.) léptek föl. A zenei
munkatárs Matkó
Tamás, a rendező munkatársa Érdi Ariadne voltak.
Gazdagabbak lettünk egy újabb Három nővér értelmezéssel,
mindenesetre
oda kellett figyelni, ez a színdarab is rólunk
szól, ahogy a többi Csehov-dráma
is.
Bemutató: 2016. október 14.
Budapest,
2016. október 16.
Földesdy Gabriella