Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

HÁROM NŐVÉR

Örkény István Színház

 

Csehovnak ez a leggyakrabban játszott színdarabja. A többi művét is szeretjük, szívesen nézzük, ha műsorra tűzik, de a Három nővér nyújtja leginkább az élet teljességét. Tudjuk, hogy Csehov inkább komikusnak látta szereplőit, akiken szánakozott legfeljebb, és nem tragikusnak, ahogy életében, és halála óta töretlenül elénk tárják, és ahogy mi magunk is tragikusnak látjuk a nővérek sorsát.

Az Örkény Színház most kirukkolt egy újabb variációval. A drámát újrafordította: Stuber Andrea, rendezte: Bagossy László. Játékmód tekintetében visszatértek ahhoz a szokáshoz, hogy egyszerre mindenki a színpadon van, a háttérben ülnek az éppen nem szereplő színészek, és előre jönnek azok, akiknek jelenésük, szövegük van. A színpad üresnek mondható (díszlet: Bagossy Levente), helyet adva a mozgási lehetőségeknek. Az első részben még szerepet kap egy ovális nagyasztal, amit körbe lehet ülni, dolgozatot javítani rajta, a második részben, amikor a tűzvész határozza meg a cselekményt, már csak két fekvőpad terpeszkedik a színpad közepén, és töménytelen gönc, amit pakolnak, hurcolnak, kiborítnak és összeszednek. Mindenki csomagol, elmenni készül, majd visszajön még elbúcsúzni, hálálkodni.

Kicsit megváltoztak a dráma eddig jól ismert karakterei. Az erőteljes fordítói és dramaturgi változtatások áthangolták a cselekményt, a végkifejletet is. Mindhárom nővér erősen hisztérikus alkatot játszik, majd megnyugszik. Olga (Takács Nóra Diána) az eddiginél hangsúlyosabb szerepet kapott, családfőként van jelen sokszor, végül gimnáziumi igazgatónőként ő zárja a drámát egy erőltetett optimista „évzáró” beszéddel, miszerint élni kell, akárhogy is, de mosolyogva. A híres Moszkvába készülés az első rész végén hangzik el. Mása (Tenki Réka) eddig is a legnagyobb érzelmi skálán mozgott, ezt most még csak fokozta a rendezés. A Versinyintől (Mácsai Pál) való búcsúzás késleltetve, őrjöngve, a földön fetrengve megy végbe, hangsúlyozván, hogy a szerelmesek nem bírnak elválni egymástól, mindenki előtt képesek egymásnak esni és szerelmeskedni. Irinának (Zsigmond Emőke) is van egy „őrülési”jelenete, de nem akkor, amikor közlik vele, hogy vőlegénye, a báró párbajban elesett. Ezt higgadtan veszi tudomásul. A hisztérikus jelenet korábban van, amikor kifakad az élet értelmetlenségén. Andrej (Vajda Milán) egészen jelentéktelen figura lett, már nem is hegedül, gyakran dajka szerepkörben látjuk, mert felesége, Natasa (Hámori Gabriella) uralkodik férjén és a nővéreken is, gonosz itt is, feslett, maradt ellenszenves karakter. Kuligin (Epres Attila) papucsférji minőségében még az eddigi változatokon is túlmegy, több mint nevetséges, egyenesen szánalmas alak. Irina kérői nem változtak, az erőteljes, fékezhetetlen Szoljonij (Nagy Zsolt) hangsúlyosan közli, hogy vetélytársát meg fogja ölni, ha nem lép vissza. Ellenfele, a báró (Máthé Zsolt) megjelenésekor kódolva van vesztes volta. Legtöbbet Csebutikin (Gálffi László) változott, ő volt a társaság hivatalos szórakoztatója, híreket kommentált az újságból, kevéssé vettük észre. A mostani előadás filozofikus karaktert ad neki, hangsúlyt kap régi szerelmi kapcsolata a nővérek anyjával, a nem cselekvő ember fensőbbségét hirdeti. Neki jut mégis az a szerep, hogy asszisztáljon a párbajnál, és ő jelenti be Irinának, hogy a báró elesett. Cinikus közönye kicsit meginog a darab végére. Minőségi változás.

Feltűnő még a gyakori jövés-menés, az odavezényelt üteg egyenruhás katonái többször átvonulnak a színen, a Vörös Hadsereg egyenruháját viselik, a jellegzetes jelvényes sapkával a fejükön, Kuligin zakóján is egy szovjet kitüntetés díszeleg, a többi öltözet is azt sugallja, hogy ötven évvel későbbi időben játszódik a történet. A nők öltözete is kifejezetten 20. századi a térdig érő szoknya, a nők közt legcsinosabb Mása, egyszer műszőrme bundában is mutatkozik (Jelmez: Kristina Ignjatovic).

A színész – természeténél fogva – szereti a minél jelentősebb szerepeket, sok szöveggel, főszerepet akar játszani, azt gondolja, hogy kisebb szerepben talán észre sem veszik (Jávor Pál akkor jött rá, hogy kis szerep is lehet kiugróan fontos, amikor Rank doktort játszotta Ibsen Nórájában). Nos, két epizódfigura és két közepes szerep hozott igen jó alakítást amellett, hogy mindenki jó volt és a maximumon teljesített. Nagy Zsoltnak most igazán alkatára írta Csehov a Szoljonij kérlelhetetlen durvaságát, remekül élt is a lehetőséggel. Gálffi László Csebutikinként volt elbűvölő jelenség. Vajda Milán egyre jelentősebb szerepeket kap, és jól bír velük (alkatában is kezd hasonlítani apjára, Vajda Lászlóra), Epres Attila meg tudott lepni ezzel a lét alatti pipogya férjet bemutató játékával. Hámori Gabriella egyre jobban hasonlít Vass Évára, arcjátéka, hangja kísértetiesen hasonlít a régebben ezen a színpadon is sokat játszó színésznőre. Takács Nóra Diána alkatilag hozott újat Olgájában, Tenki Réka és Zsigmond Emőke kiválóan álltak helyt. Viszont mintha hiányozna valami Máthé Zsolt bárójából, és Mácsai Pál Versinyin alakításából. Mácsainak például nem való ez a szerep alkatilag. Kisebb szerepekben Pogány Judit, Novkov Máté, Dóra Béla, Darvas Ferenc (m. v.) léptek föl. A zenei munkatárs Matkó Tamás, a rendező munkatársa Érdi Ariadne voltak.

Gazdagabbak lettünk egy újabb Három nővér értelmezéssel, mindenesetre oda kellett figyelni, ez a színdarab is rólunk szól, ahogy a többi Csehov-dráma is.

Bemutató: 2016. október 14.

Budapest, 2016. október 16.                                 


Földesdy Gabriella

  

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©