Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

HAZATÉRÉS

Zenthe Ferenc Színház (Salgótarján)

Harold Pinter darabja a meglepetések egymásutánisága. Csak férfiak laknak egy házban, az apa, Max (Mikó István), testvére, Sam (Csernák János), fiai, Lenny (Erdélyi Gábor) és Joey (Máté Krisztián). Tulajdonképpen ők egy család, nő nélkül, az anya már régen meghalt, és meghalt az apa rendkívüli embernek titulált barátja is. Az apa nyugdíjas, nem megy sehová, a lába sincs jól. Magatartása különleges, felháborodási rohamokat (amikor ordenáré módon, kiabálva megalázza a többieket) szeretetrohamok követik. Nem derül ki, hogy gonosz, vagy csak úgy egyszerűen szélsőséges, játszik a családjával. A család nem gazdag és ezért az apa főz, de nem tud, viszont nincs más étkezési lehetőség. A testvére szívesen segítene a konyhában, de az állandóvá vált piszkálódást, megszólást, kigúnyolást nem szereti elviselni. Az apa változó véleményeket mond a mamáról, hol dicséri, hol szidja egymás utáni mondatokban is. Nem derül ki, hogy miért mond egyszer ilyen véleményt, máskor más fajtát. Indokolatlannak tűnik a család többi tagjával kapcsolatos változó véleménye is. Ez már sokszor idegesítő. El sem tudjuk képzelni, hogy ilyen körülmények között élni lehet. Ordítva bélyegzi meg testvérét, majd a keblére borul, mint egy szeretetre éhes kisfiú. Amikor éppen el akarunk fogadni valamit, amit mondanak, vagy ami történik, megpróbáljuk racionális rendbe állítani valamelyik előzően elhangzott gondolattal, és kezdünk megnyugodni, hogy rendben, értjük, akkor hirtelen más menetet vesznek az események.

Megérkezik a harmadik fiú, Teddy (Albert Péter), aki filozófusként él Amerikában, hozta a feleségét is. Ruth (K. Müller Zsófia) mint egy igényes, kényes dáma érkezik meg. Amikor meglátjuk, arra gondolunk, hogy ebből baj lesz! Ebben a családban egy ilyen nő, hűha! Úgy véljük gyakorlott színházlátogatóként, hogy megérkezett a konfliktus okozója. Nem tévedtünk nagyot, csak a konfliktus tartalma egészen más, mint amit előre megpróbáltunk megjósolni. Max rá se néz a nőre, ordenáré módon minősíti, és ki is tiltja a házból. Mindenki hallgat, a nő is, és a többiek is. Amikor mégis abbahagyja, vagy csak inkább levegőt vesz, Teddy mondja, hogy a hölgy az ő felesége. Ez nem hat Maxra meggyőzően, tovább folyik a becsmérés, de egyszer csak minden megfordul, és elkezdi imádni a menyét. Tátva marad a szánk a megoldás felé haladva. Ruthról kiderül, hogy a környékről való kurva, és olyan nagyon nem vágyik a gyermekei és a nyugodt családi élet után. Kegyetlen megjegyzésekkel érzékelteti velünk, hogy a férje a szakmájában nem éppen kiemelkedő. Az apa és a többi férfi a házban viszont el tudnák képzelni, hogy legyen közöttük egy nő. De mihez ért Ruth? Ők ugyanis eltartani nem tudják. Csak a férfiak kívánságának kiszolgálásához ért, akkor egyértelmű, ez lesz majd a dolga. Keresetével hozzájárul a ház eltartásához és más költségekhez, és kimutathatja megkülönböztetett figyelmét a ház férfi tagjai irányában is. A megmaradó idejében takarítson és főzzön. Megszületik a megállapodás. Teddy még erőtlen kéréseket intéz Ruthhoz, de az a maradás mellett dönt.

Teddy búcsúzik – persze ez a búcsú is szemben áll a legszélsőségesebb elképzeléseinkkel is. Nincs kétségbeesés, nincs ajtócsapkodás. Teddy mindenkit megölelve távozik, és közben hangoztatja, hogy milyen remek volt újból a családdal együtt lenni.

Szélsőségességében is racionális cselekvésekhez szokott agyunk váratlan és megrázó helyzetekbe kerül az előadás során, és ezt a színészek játékukkal remekül szolgálják. Nehéz követni a kakofónikus darabot, de a színészek megértették, hogy Pinter a váratlan események közé zárta a történetet, pont úgy, ahogy az az életben történik, csak az életben nem 2 órába szorítva.

Mikó apa figurája pont olyan idegesítő, amint amilyennek lennie kell. Rákényszerít minket, nézőket, hogy elgondolkozzunk az életen, és rádöbbenjünk, hogy XY ugyanilyen indokolatlanul szidott vagy dicsért minket mostanában, és az is idegesítő volt. Közben magunkban mondogatjuk, amikor az apa stílust vált, hogy ilyen azért nincs, de tudjuk, hogy van, csak az idő más. Pinter azzal válik életszerűvé, hogy elhajlik az abszurd felé, sűríti az eseményeket. Itt nincsen öt év múlva vagy ötven év múlva, minden most történik, egyszerre.

Jól érzékelteti K. Müller Zsófia a hideg szépasszony és a számító, hideg (szintén, milyen más a jelentése!) kurva egy személyben összepréselt figuráját. Az ő kérlelhetetlen kérdései, uralkodni vágyó alakja meg fogja határozni a jövőt ebben a házban, ebben biztosak lehetünk. Ami ezután történik, az már nem az apától függ majd, hanem Ruth-tól. És a család férfitagjai belemennek ebbe a zsákutcába.

Remek a díszlet és a kosztümök is kifejezőek. A játszótér, a szoba bútoraiból, elszakadt csipkéjéből, a fotelok terítőjéből árad a lepusztultság, Ugyanakkor a szín kifejezi azt is, hogy itt valamikor gondos asszonyi kezek működtek. Ilyen árulkodó jel a széken levő ócska gobelin párna. Mikó ruhája egyszerűen remek. Olyan ócska, olyan pocsék, taszító, ápolatlanságot fejez ki, ami segít nekünk abban, hogy bár Mikót mint embert és mint színészt is szeretjük, ne szeressük meg a figurát. Nem is tudom, hogyan sikerült ennyire ócska mamuszt szerezni, és hogyan tudta megtanulni, hogy az egész előadás alatt ebben csoszogjon. Sajnos, sem a színház honlapján, sem a reklámfüzetben nem találtam meg, hogy kik dolgoztak a díszleten és a kosztümökön. Minden kellék azt a gondolatot ébresztette bennem, hogy ez közös munka lehetett, csak így tudott egyedi és különös lenni, a darab tartalmához igazodva.

Mikó kiemelkedő munkája mellett a család többi tagjának megformálása is jó volt. Mindaz, amit elmondtunk a darab harmonikus felépítéséről, a kifejező közlésről, az a rendező Gyuriska Jánost dicséri.

És a nézők? A reklám szerint a darab mulatságos, vicces, és röhögni is lehet esetleg rajta. A gyors stílus változásokon valóban fel-felhangzott a nevetés. Ezen kívül még azon lehetett nevetni, ha eszünkbe jutott egy velünk történt esemény hasonlósága. A történetnek a szentimentalizmusa sem volt erős. A megdöbbenés, a váratlanság és az elfogadás jellemezte a nézők viselkedését, és Pinter is ezt remélhette.

Gratulálunk a társulatnak! Közös munkájuknak csodás és felejthetetlen az eredménye.

Budapest, 2016. szeptember 14.

Bemutató: Salgótarján, 2015. március 9.

Thália Színházban: 2016. szeptember 1.

Tóth Attiláné dr.

 

 
♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©