Nagy
sikerű filmet színpadra álmodni mindig komoly
kihívás, hiszen a néző filmes
élményeivel nehéz versenyezni. Ez mégsem
tántorítja el a rendezőket, ha van egy
kedvenc film, akkor belevágnak. Így tett Marton
László is, aki az 1939-es Óz, a csodák
csodáját gondolta újra.
Békés
Pál fordítását
alapul véve a
két dramaturg, Perczel Enikő és Deres Péter egy fiatalos, mindenki
számára fogyasztható szövegkönyvet
alkotott. Szükség is van erre, mert korunk
embere nem akar elmélyülni, a modoros környezet pedig
nem érdekli. Csak a
rövid, frappáns mondatokra kíváncsi. Ezt szem
előtt tartva olyan párbeszédek
születtek, amelyek nem korlátozzák 12 év
alatti korosztályra a nézők
összetételét. A szövegezést
teletűzdelték poénokkal, ezzel pedig
kitárták az
ajtót az idősebbek felé is. Az Óz lendülete
végig kitart ebben a tempóban, sőt
a második felvonásra mintha jobban fel is
pörgették volna a mesét.
Ehhez
az iramhoz igazították a mozgatható
díszleteket. Kentaur a boltíves
színpadképhez külső szegélyként
fogaskereket
rakott. A megdöntött színpadon pedig föl-le
masírozhattak a színészek. Útjuk
során sokféle bábbal találkoztak, az
óriástól kezdve egészen a mozgó
fabábokig.
A bábrendező Ellinger Edina, a
bábtervező Hoffer Károly volt. Benedek Mari ötletei alapján a
színészek
ruhái követték a mesét, de a
statiszták napjaink hacukáiba lettek
felöltöztetve. Ez a kombináció jól
belesimult a díszletekbe.
A
főszereplőkről olyan jókedv sugárzott, mintha
egész életükben Boldogfalván
éltek volna. Sajnos a belülről játszás
öröme kihalófélben van a mai magyar
társulatokból, pedig nagy szükség lenne erre
a pozitív jókedvre. Arra az
életörömre, ami kezd szép lassan a
társadalomból is kiveszni.
A
főszereplők játéka kiegyensúlyozott volt, de Szilágyi Csenge koránál fogva
érettebb Dorothyt formált meg. Stílusával
egy másodpercre sem emlékeztetett
a filmre. A négy főhős közül Telekes
Péter játéka magasodott ki.
Természetesség áradt Madárijesztőjéből.
Az elmondott poénjai megjegyezhetetlenek, de
nagyon viccesek voltak. Wunderlich József
bádogembere képes volt ösztönözni a
gyerekeket, akik közbeszólásukkal akarták
segíteni az előrehaladást. A Gyáva oroszlán
Csapó Attila volt. A klasszikus mese egyik
kulcsfigurája, sokak
kedvence. Csapó játéka sem lett
másolat,
inkább naivitással vegyítette az amúgy is
félszeg karaktert.
A
nagy öregek közül kiemelkedő alakítást Kútvölgyi
Erzsébet nyújtott. Nála ez már szinte
kötelező számba megy. Nem játszik
főszerepeket, de minden beugrása látványos, nem
lehet elfelejteni. Hegyi Barbarát jó
volt ismét vígszínházi
darabban látni. Jó boszorkánya
léleknyugtató lett. Tahi Tóth
László komoly, mégis kedves
fellépése mellett Lukács Sándor
Ózként örökké emlékezetes
marad.
Marton
László a
szép darabok
rendezője. Sohasem öncélú, hanem könnyed
és pontos rendezései miatt. Most
arra érzett rá, hogy kerülni kell a klasszikus
gyerekelőadás skatulyát. Ezért
tágabb térbe helyezte az Ózt, elhitette velünk,
bármilyen rossz is lehet az
életünk, a mesék birodalmában minden
jóra fordulhat.
Bemutató:
2015. október 31.
Veszprém,
2016. június 17.
Barta
Magdolna
