SZÍNHÁZ

AZ ÜGYNÖK HALÁLA

Örkény Színház

Nagy várakozás előzte mega Gálffi László alakításában Az ügynök halálát. Hamvai Kornél fordításában láthattuk, előrebocsátom, még elviselhető kötőszó-mennyiséggel. Mivel sokunk az Ungvári Tamás féle fordítást kívülről ismerheti, itt a szövegre is még inkább figyelni kellett.

Mácsai Pál mostani rendezése egyebekben is különbözik a megszokottól, Miller színpadkép előírásaitól, instrukcióitól.

Nincs a háttérben fiúk szobája, nincs konyha, nincs hűtőszekrény és hátul nappali, nincs sajtkrém sem, egyáltalában: 4 széken kívül semmi sincs. A díszlet: lehangoló kopott tapétás fal négy ajtókerettel, mögötte még egy sor és hátul még egy sor. Falak, falak nyitott ajtókkal. A falak között lehet járni, futni, előrejönni és hátramenni, álldogálni az ajtókban, óriási szürkéskék zászlókat lengetni hátul úgy, hogy a talán 8 zászló teljes stadionnyi nézőközönség benyomását kelti a „nagy meccsen”. Lehet persze konyha is, nappali is, szállodai szoba is fürdőszobával, vagy éttermi különterem. A kiskert bevetéséhez egy negyed talicska föld is elég. A halál, az öngyilkosság érzékeltetéséhez sem szükséges autózaj, elég előtte igen határozottan, mi több, nyomatékosan és csendben becsukni mind a négy ajtót – Loman részéről –, hogy ha nem tudnánk már a címből, tudatosuljon bennünk a bekövetkező történés.

Willy Lomannak nincs két nagy bőröndje (Tímár József). Linda (itt általában szelíden Kerekes Éva) nem stoppol harisnyát, Willy Loman nem ad két tucat harisnyát a szeretőjének, csak pénzt a Nőnek (Kerekes Viktória) a szállodában, ami talán másképpen teszi elfogadhatatlanná a helyzetet Biff (Molnár Áron m.v.) számára. Végképp közömbös, milyen konkrét árucikkel ügynököl Willy. Mert amit szeretne eladni, az az ő kedvessége, lénye, saját maga. Ami egyre olcsóbb, aztán már nem is veszi meg senki.

És gázcső sincs az előadásban, ami Willy öngyilkos szándékát aláhúzná, előrevetítené. A kocsi korábbi összetöréseiről azonban nyomatékosan szó van.

„Bomlott elmében való utazás” – mondja az előadásról Mácsai Pál. Linda pedig ül, vár, a maga csendes módján harcol a férjéért, és újra vár. Szembeszállni Willy lelkes, de őrült álmaival nem lehet, vagy nem is akar, vagy ő is hisz bennük, vagy csak a férje kedvéért tesz úgy, mintha? – nehéz lenne megmondani, de talán nem is kell.

Az előadás Linda tétova várakozásával kezdődik, és azzal is ér véget. „Nem értem” – hajtogatja. Túl sok mindent nem értünk életünk során, az emberi agy azonban mindent szeretne megmagyarázni ahhoz, hogy elfogadhassa. A halált azonban nem lehet, nem tudjuk igazából elfogadni. A valós életben a feleség hónapokig ápolja otthon halálos beteg férjét, megtesz mindent abban a biztos tudatban, hogy férje hamarosan meghal. „Mi értelme ennek?” – kérdezi olykor, de választ nem vár, csak teszi, amit tennie kell. Mert ez az örök parancs.

Linda is itt akarja tartani férjét a valóságban, az életben. Nyugodt körülmények között, az éppen kifizetett házban, ami ha kicsi is, kopott is, beszorítva a bérházak közé, de élhető – még. Férje azonban elkívánkozik innen, ahogyan mindig is elkívánkozott szürke, vagy legalább is a saját maga számára szürkének látott életéből az álmok világába. Hiszen ott mindig minden szebb és jobb. Azt már nem látja, nem is akarja látni, hogy ezzel tönkreteszi szerettei életét. Hiszen például nem a hús-vér fiát imádja, hanem egy elképzeltet, egy szerinte sikeres fiút. A felelősséget már nem akarja látni, tudni, vállalni. Csak bátyja, Ben bácsi (Csuja Imre) példája lebeg előtte: nem tudni, mi minden történt abban a bizonyos dzsungelben, ahonnan 4 év után Ben „dúsgazdagon” jött ki. Elképzeléseink azonban lehetnek, és nem feltétlenül rózsásak. Willy azonban csak a mesét érzékeli, valóságnak látja ebben az esetben is.

Biff és apja kapcsolata különösen erős, Happyt (Ficza István) nem egyszer háttérbe szorítják mindketten, vagy nem is veszik komolyan. Végül „nőcsábász” lett – hát nem is lehet komolyan venni már. Mégis ők hárman (Willy, Linda és Happy) tapossák éjszaka nagy egyetértésben a kiskertben a földet az elvetett magokkal azonos ütemben oda-vissza, míg Biff szeretné velük valós helyzetét tisztázni. Nem, ők már nem képesek, nem akarják, nem tudják elfogadni. Az apja saját örök álmai miatt nem, Linda a férjéért való aggódás miatt nem, Happy pedig – nos, ki tudja. Mert itt Biff, az elsőszülött a lázadó, nem a másodszülött. Itt minden másképpen van. Mert ez valami élhetetlen álom-világ.

Hiszen Willy évek óta dolgozhatna kevés, de biztos fixért régi ismerősénél – mint megtudjuk, egyetlen barátjánál –, Charley-nál (Epres Attila), ehelyett havonta kölcsönkér tőle, amit mégis meg akar adni neki majd egyszer… talán az álmaiból. Hiszen a Nagy Terv, az életbiztosítási kötvény jelentős összege – ha egyáltalán kifizetik – Biffé lesz.

Loman boldog. Ebben a lehetetlen helyzetben boldog. Mert Biff neki elsírta keservét. Biff szereti őt! – Ezért már érdemes eldobnia az életét, és – az ő elképzelései szerint – gazdaggá tenni vele Biffet. Kifordult elme, kifordult gondolkodás, kifordult értékek… Ám azt is mondhatnánk, hogy Willy olyan mértékben öntörvényű, ami már egyszerűen követhetetlen. Leginkább talán ez áll a középpontban Gálffi alakításában. Mintha nem is bánná, hogy őt nem értik meg. Mert ez számára nem igazán fontos. Saját álmai mindennél, az életénél is fontosabbak.

Díszlet, jelmez: Kálmán Eszter. Érdekesek Charley és fia, Bernard (Patkós Márton e.h.) élénk színű öltönyei, lényeges kellék Ben bácsi óriási szőrmekabátja is, valamint a „nők” feltűnő öltözékei. Willy mindenhol viseltes fürdőköpenyében jár-kel, így még kevésbé érzékeljük, mikor valóság és mikor álom, múlt, elképzelés, amiről ő beszél. Hiszen fejében valóban minden keveredik. Linda világos háziruhája másképpen igen kifejező, beszédes. A fiúknak van ugyan elegáns öltönyük – az étteremben –, de a legtöbbször atlétatrikóban jelennek meg, apjuk képzelete szerint.

További szereplők: a szenvtelen Howard Wagner – Dóra Béla e.h., Stanley, a kedélyes pincérfiú – Novkov Máté e.h. (itt nem adja vissza a pénzt Willynek), Miss Forsythe – a dekoratív Kókai Tünde e.h.

Nagyon kifejező az élőzene is, a színpad két oldalán többféle hangszer szólal meg Egervári Mátyás, Kákonyi Árpád jóvoltából.

Dramaturg: Ari-Nagy Barbara.

Bemutató: 2016. június 3.

Budapest, 2016. június 4. 

Közölve: Kláris, 17/1. szám

Györgypál Katalin