Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

A KIRÁLYNŐ ARANYBÓL VAN

Újszínház

A Keresztény Színházi Fesztivál keretében mutatta be az Újszínház Kocsis István két részes drámáját, ami A királynő aranyból van címet viseli. Nem mindennapi élményben van részünk, Kocsis István drámája nem szokványos történeti szempontból mutatja be a katolikus skót uralkodót. Stuart Mária története egyszerre hitvita, spirituális lélekdráma, költészet.

Miben áll a szakrális királyság fogalma? A középkor – és az utána jövő újkor is még egy jó darabig – a királyság isteni eredetében hitt, legalább is abban, hogy a felszentelt király Isten akaratát közvetíti az emberek felé, „Híd” az égi és a földi lét között, ahogy Mária többször is kifejti ebbeli nézeteit a színpadon. Nem átallja magát Mózeshez, Attilához, Arthur királyhoz és az Excalibur csodatévő kardjának legendájához hasonlítani, mint aki rászolgál a szakrális király címére. Olyan személy Mária, aki képes legyőzni önmagát, ezáltal földi létének középpontját áthelyezi időtlen Énjének középpontjába, gyakorolja a téren és időn kívüli létezést. Ezért a haláltól sem fél, inkább azzal foglalkozik, hogyan tudná a helyes útra vezetni unokatestvérét, Erzsébetet, aki történetesen Anglia egyeduralkodója, másrészt földhözragadt lény, aki nem foglalkozik szakrális dolgokkal, csak saját hatalmának maximális megerősítésével.

Stuart Mária nem mérhető ebben a drámában földi mércével, különb, jobb, légiesebb mindenkinél. Udvara idegenként tekint rá, zsarolják, kényszerítik kötelező feladatainak ellátására, sőt a koronatanács lázadók kivégzésének aláírásával gyötri, a tanács tagjai a lázadók elkobzott földjeit akarják birtokolni mintegy jutalomként hűségükért. Nem értik, amikor Mária „Istenhez való hűségről”, és nem a hozzá való hűségről beszél mint legfőbb erényről. Máriát csak Riccio, a személyi titkár, a tudós tanítómester érti, akitől tanult, és akinek emiatt el kell pusztulnia a dicső skót államférfiak kezétől. Kicsinyes és méltatlan Máriához Darnley hercege férji minőségében. Az udvaronc nemes urak őt is elteszik láb alól, aljas módon a királynőt meggyanúsítva saját gyilkos tetteikkel. Ami ezután következik, az tipikus példája a koncepciós perek lefolytatásának. A szerző jó érzékkel kihagy évtizednyi időt, amikor Mária házi őrizetben, egy kastélyban élt, és külföldi levelezését lehetett összeesküvésnek tekinteni, mondjuk I. Erzsébet szemszögéből. Kocsis drámájában a tiszta ártatlanság kerül bírái elé, akik már per nélkül is meghozták ítéletüket: halállal kell bűnhődnie a felségsértéséért.

És Stuart Mária megigazul. Hiába végzik ki, Erzsébetnek lelkiismeret furdalása van miatta, annyira, hogy a dráma utolsó mondatainak elhangzásakor Mária ott van mellette, beépíti saját énjébe kivégzett rokonának lényét, magával hordozza, kibékül vele. Mindez költői túlzás, írói fantázia csupán, mégis értjük, szeretjük ezt a nem evilági Stuartot, még úgy is, hogy életképtelen, naiv, megbocsátó, emberséges. Vagyis nem a közfelfogás által elképzelt király fogalmának felel meg.

Nagy Viktor rendező egy könyvtárszobába helyezte a helyszínt, a polcon sorakozó könyvek nem díszként szolgálnak, Mária és tanítómestere, Riccio, gyakran lekapja valamelyiket és felolvas belőle (Díszlet és jelmez: Csík György). A trónszék kényelmes fotel, kissé kopott, sőt rongyos. Ez a fotel az uralkodás helye, amit gazdája, a királynő gondolkodásra, olvasásra, filozófiai elmélkedésre használ fel. Például, halálos ítéletek aláírása helyett. Ruhája ezért is lehet végig hófehér, szűzi ruha, míg Erzsébeté pirosas-bordós, inkább a vér színére emlékeztet. A koronatanács tagjai hétköznapi, jellegtelen szürke ruhákban jelennek meg, jellemük önző, gyáva, világi javak megszerzésére specializálták magukat. John Knox fekete papi ruhában osztja Máriáétól különböző igazságait. A személyi titkár, Riccio jelmeze egyedül korhű, szürkés hosszú, fölötte hurkát képező parókájával kirí a szereplők közül. Darnley öltözete inkább egy 19. századi dandyt formáz. Mindkettőjüket meggyilkolják a cselekmény folyamán, végül a fehér szűzi ruhás Stuart Mária kivégzése nem nyílt színen zajlik, virtuális léte (a valóságos színen) ott van Erzsébet mellett, sosem szabadul meg tőle.

A középpontban egyetlen hatalmas főszerep áll, a Koncz Andrea által megformált Stuart Mária királynő. A színésznő belső tűzzel és átélt szenvedéllyel játssza végig nekünk, nézőknek, hogy legalább mi fogjuk fel magányos küzdelmét. Kökényessy Ági kisebb súlyú figura lett, ám ez a darab szerkezetéből adódik. Igen jó alakítás Incze Józsefé (Riccio), Vass Györgyé (Moray herceg), Szanitter Dávidé (Cecil). Mindhárman emlékezetessé tudják tenni színpadi jelenlétüket. Kissé halványabb szereplést nyújtott Almási Sándor (Darnley) és ifj. Jászai László (Knox) egyhangú nagyképű és öntelt volta mindkét szereplőnek. Szarvas Attila (Bothwell), Tóth Tamás (Maitland), Lux Ádám (Morton), Besztercey Attila (Ruthven), Jánosi Dávid (Douglas), Konrád Antal (Paulet) megpróbálnak méltóak lenni a nagy ívű előadáshoz. Ez néha sikerül is. A dramaturg: Falussy Lilla.

A tapsrendben a színészek hívására egyszer csak megjelenik a szerző, Kocsis István, akinél már megszoktuk, hogy rendhagyó módon írja monodrámáit Bethlen Katáról, Bolyai Jánosról, Széchényiről, Jászai Mariról és a többiekről.

Budapest, 2016. május 22.

Bemutató: 2016. május 20.

Megjelent a Kláris 16/6. számában.

Földesdy Gabriella

 
♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©