A
„PURIM a
Karinthyban” 2016. március 21–27-ig tartó
rendezvény keretében került sor a
zalaegerszegi lakásszínház
vendégjátékára (bemutatója 2014. október 4-én
volt). Polcz Alaine
azonos című regényéből írt
monológot a Karinthy Színház első emeleti
stúdió szobájában adták elő egyetlen
alkalommal. A regény szcenírozott
változatát a Vígszínház házi
színpada is
játszotta Halász Judit
címszereplésével 2014 decemberében.
Polcz
Alaine könyvének megjelenésekor (öt
kiadást ért meg, az első 1991-ben jelent
meg) rászabadultak a hasonló beszámolók a
társadalomra, amiről addig hallgattak
a túlélők, egyszerre kibuggyant az eddigi
elfojtásból. Ezt a könyvet is
döbbenet és indulatok elszabadulása követte:
legalább beszélni lehetett már
arról, mit követtek el az orosz katonák, amikor
„úgymond” felszabadítottak
bennünket. Érdekes adalék volt a
témához, hogy maguk az oroszok
„megszállás”
néven emlegetik a mai napig az eseményt, egyszerűen
Berlint akarták, és erre
vezetett az út. Közben maguk előtt kiverték a
német hadsereget, zabráltak,
órákat, műkincseket raboltak, nőket erőszakoltak. Nem
sokkal ez után pedig jött
a „málenkij robot”. Jurij Guszev a regény
oroszra fordítása után azt nyilatkozta,
hogy szívesen kérne bocsánatot a szerzőtől
azokért a kegyetlenségekért,
amelyeket orosz katonák követtek el magyar
földön. Nem tudom, hogy csak kérne,
vagy kért is (tudjuk, nem ő követte el személyesen,
de a bocsánatkérés szép
gesztus, Jelcin is megtette ilyentájt a magyar parlamentben).
A
pszichológiában híressé vált
írónő, aki végül a hazai euthanázia
témában is
jelentős eredményeket ért el (hoszpisz szolgálat
megteremtése), ebben a
könyvében keresetlen őszinteséggel mondja el
férjhez menetelének történetét,
Kolozsvárról Csákvárra való
menekülésének részleteit, azt a furcsa
helyzetet,
hogy férjével a viszonylag békés
vidékről jöttek a háború
legveszélyeztetettebb
helyére, Székesfehérvár
környékére, ahol szüntelen harcokat,
menekülést,
bombázást, állandó
frontváltásokat kellett átélniük
fokozott életveszély
közepette.
Sztarenki
Pál rendezte a regényből átírt
monológot, Czegő Teréz
mondja el Polcz Alaine
szavait egy kisméretű kerek dohányzóasztal
mögött egy karosszékben ülve.
Szenvtelenül, látszólag nyugodtan,
kiegyensúlyozottan beszél rossz
házasságáról, a szeretetlenségről,
amiben élt a háború végén, majd
férje teljes
elhidegüléséről, válásukról. A
kegyetlen körülmények teszik a fiatalasszonyt
emberséges felnőtté, aki nem törődve a
veszélyekkel, megpróbál mindenkin
segíteni. Szívszorongató élményeit
megrázóan meséli el haldokló
kismamáról,
kézigránát által
összeroncsolódott gyerekekről, gerinctörést
szenvedett
megerőszakolt nőkről és saját szomorú
sorsáról, amiben a háborús borzalmakat
még a magánéleti boldogtalanság is fokozta.
Czegő
Teréz tolmácsolja Polcz Alain tárgyiasnak
és szenvedélymentesnek tűnő
gondolatait, amelyek mögött érezhetőek a fojtott
indulatok, a megélt
elkeseredés, de amit az előadó színésznő
láthatóan belülről él meg, nem
látványosan. Meleg, bársonyos hangja megragad
bennünket, a hatásszüneteket
frappánsan helyezi el a szöveg közben, időnként
feláll a karosszékből és tesz
egy kört, megáll, elmereng, majd folytatja a
monológot. Szintetizátoron Máriás
Zsolt kíséri aláfestő zenékkel
(Bartók-művek részletei, népdalfoszlányok)
a
megrendítő szöveget.
Aki
még
nem olvasta Polcz Alaine könyvét, most előveheti, hogy a
színpadi változatba be
nem került részekről is tájékozódjon.
A szövegkönyvet Bognár
Endre és Dicső
Dániel írta, a színház
számára a szöveget átdolgozta Madák Zsuzsanna,
rendezőasszisztens: Pete Zsuzsanna,
rendezte: Sztarenki Pál.
Bemutató:
Zalaegerszeg,
2014. október 4.
Budapest,
2016. március 24.
Földesdy Gabriella
♣
♣
♣
