Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

NEM FÉLÜNK A FARKASTÓL

Centrál Színház

New England, New Carthago – kisvárosi egyetemi negyed, történelemtanár. Akár Cato szenátor ismétlődő szavai is felmerülhetnek bennünk: „Egyébként javaslom Karthagó elpusztítását”.

Edward Albee művének eredeti címe: „Who's Afraid of Virginia Woolf?” Az angol írónő (1882—1941) vezetékneve szinte azonos a farkas jelentésű wolf szóval. Hamvai Kornél mostani fordításában meghagyta az Elbert János féle találó magyar címet, de az új fordítás sok vonatkozásban közelebb hozta korunkhoz a darabot. (Dramaturg: Baráthy György.)

A darab jellegzetes időkerete az éjszaka, az ún. „éjszakai tudat”, amikor az énvesztés, a rettegés, a magány gondolatai erősödnek fel. Ősbemutatója 1962-ben, keletkezésének évében volt. (Magyarországon először a Madách Kamaraszínház tűzte műsorára 1967-ben, Tolnay Klári és Gábor Miklós játszották a két főszerepet máig emlékezetesen).

A mostani rendezés is az eredeti korszakban játszódik (1960-as évek) – a nagy nappaliban rengeteg, régi kötésű könyv a könyvespolcokon, még a kétszárnyú széthúzható ajtó fölött is, kanapé, kényelmes karosszék állólámpával, bárpult sok itallal, az italkészlet kifogyhatatlan, utánpótlás „érkezik” többször is a lakás más tájáról; ablak, amin keresztül követhető, ahogy az éjszaka sötétje szép lassan derengő hajnallá változik. (Díszlettervező: Pallós Nelli, jelmeztervező: Andó Ildikó.)

A középkorú házaspár, George (Rudolf Péter) és Martha (Básti Juli) belépése pillanatától érződik, hogy szó sincs ártatlan játékos évődésről, már benne van a levegőben a feszültség. A rengeteg ital – más nem is történik, úgy tűnik, sem ezen az éjszakán, sem az elmúlt estélyen, ahonnan éppen hazaértek jóval éjfél után, sem általában – megteszi hatását, de éppen nem a feszültség oldásának irányába, sőt. Martha ki is mondja, fél az éjszaka elmúlásától. És persze nem csak ettől. Az éjszaka elmúltával az élet következne, a nappali élet – ami, úgy látható, egyszerűen nincs. Számukra nincs. Az életet játszmák helyettesítik, amíg helyettesíthetik. Mert egyszer nemcsak az éjszaka ér véget – a játszmák is véget érnek. És mindig ott meredezik a nagy kérdés: mégis, mi lesz azután?

George-ék átmenetileg most a vendégektől várhatnak némileg megoldást. Martha, rektor apja tanácsára hívja meg a fiatal házaspárt – az éjszaka közepén –, a fiatal, életerős, kisportolt Nicket (Schmied Zoltán) és „keskenycsípőjű” feleségét, Honeyt (Ágoston Katalin). Nick meglehetősen udvariatlan viselkedése feleségével szemben először betudható lehetne akár a sok italnak is, de gyanítható, hogy nem egészen így van, sőt. Ők az új nemzedék, akik előtt ott van Amerika – vagy legalábbis New Carthago, amit ők nem éppen lerombolni igyekeznek, mint inkább meghódítani, feljebb kerülni az egyetemi „szamárlétrán”: Nick magasabb rangot remél, felesége ebben mint támogatója venne részt, amihez azért kissé eszesebbnek kéne lennie. Martha magasan felette áll, de lám, ő sem tudta férjét magasabb pozícióba segíteni, ehhez más is kellett volna, elsősorban ambíció, ami George-ból teljességgel hiányzik. Úgy vélhető, hogy a fő probléma éppen ebben rejlik: George-ot szánta a rektor saját utódjául, Martha „elcsábította” a nála fiatalabb férfit, de a nagy terv nem vált be… ezért gyalázza, alázza meg Martha a férjét újra és újra, ezért játszmázik, „játszik” – holott a szabályokat George diktálja. Ez azonban nehezen és lassan derül ki. Méltó ellenfelei egymásnak, csak nem tudni, mi ez az egymással szembeni őrült kegyetlenség, mi ez az álom, ez az illúzió, és mi igazából a valóság, amiről ők nem akarnak tudni, Martha semmiképpen. „Nem félünk a farkastól” – ezt a félelmet leplezi az asszony örök vádja férjével szemben: ha a férje feljebb emelkedne a ranglétrán, a „társadalomban”, az megoldana mindent? – George már tudja, hogy nem, Martha feltehetően sejti, de nem akarja tudni. A fiatal pár előbb értetlenül áll a történések előtt, aztán óhatatlanul bevonódnak a játékba, hiszen Nick legalább annyit már megtudott, hogy a rektor lányának „meghódítása” fontos lépés lehet az előmenetelében. Erre is sor kerül, Honey már teljesen részeg amúgy is, George pedig félrevonul, átadja a terepet – gyanítható, nem is először. Annak bevallása minden esetre bonyolítja a történetet, hogy a kisportolt Nick ezen az éjszakán „kisinas” volt-e, vagy „csődör”… egyik sem valami felemelő szerep, amibe Nick számítóan belement.

George és Martha közös nagy titkát azonban – talán véletlenül, de – Martha hozta szóba Honeynek, annak a Honeynek, aki láthatóan a gyerekszülés elől menekül: fiuk léte, akinek holnap lesz a 21. születésnapja, ugyanúgy illúzió, mint annyi más. 21 éve őrzött közös titkukat George robbantja szét, egyedül hozva meg a döntését. A fiatal házaspár előbb elhiszi a halálos balesetet is, aztán döbbennek rá, hogy nem igaz a gyerek létezése sem. Martha szívszorítóan siratja fia halálát – aki nincs. Az illúziót gyászolja, ami eredendő félelmét hozza felszínre visszavonhatatlanul.

A kegyetlen játszmák során és között mégis fény derül kapcsolatuk mélységeire, egymáshoz tartozásukra. George Martha iránti szeretetből, talán máig tartó szerelméből nézi el és vállalja Martha kegyetlen játszmáit, és az asszony megtartásához eszel ki ő maga is újabb „játékokat”? – az előadásból akár ez is következhet. Martha értékeli férjét, tisztában van annak szellemi képességeivel, talán azt is szeretné, ha megírná második regényét, és igenis haragszik férjére, hogy tűzbe vetette első és eddig egyetlen regényét, amit a rektor papa nem engedélyezett kiadni. Lehetne saját akarata, élete is elvileg – de nem egy ilyen környezetben. Ráadásul a 21 éves fiú, ha élne, lassan amúgy is kirepülne a fészekből, sőt, már ki is repült egy mese-kollégiumba – a nagy kérdés azonban velük marad: mi lesz az ő életükkel? Martha ekkor vallja be – talán először életében –, hogy mégiscsak fél.

Ekkor érződik a külsőségekben is, hogy ők nagyon egymáshoz tartoznak.

És ez az, ami mégis, most, halvány reményt sugall. Talán nem csak én érzem így Puskás Tamás rendezésében.

Budapest, 2016. március 5.

Bemutató: 2016. március 5.

Megjelent a Kláris 16/5. számában

 Györgypál Katalin

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©