Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

HARAMIÁK

Pesti Színház

Schiller első, nagy hatást keltett színdarabját Kovács D. Dániel rendezte a Pesti Színházban, a drámát a színház újra fordíttatta (fordító: . Hevesi Judit és Cziglényi Boglárka). Ez már nem is maga Schiller, amit látunk, hanem az ő lázadás elméletének továbbgondolása. Morál és törvények nélkül mi lesz a társadalomból, hová vezet az indokolatlan pusztítás, bosszú, hol a határ az egyén és a közösség érdeke között. Van-e joga a lázadónak megölni ártatlan embereket a szabadság nevében? Mindezek a kérdések már az eredeti mű kapcsán is felmerültek, de itt és most a maga kegyetlenségében éljük át a történteket.

Maximilian Moor tisztes családapa közepes vagyonnal rendelkezik, Karl és Franz nevű fiai öröklik vagyonát, ha ő meghal. Első pillantásra a történet a tékozló fiú esetére hasonlít, de hamar rájövünk, nincs köze hozzá. Karl ugyan léha és nagy pénzeket herdál el, menyasszonyát is elhagyta, haza sem mer menni, mert fél az apai szigortól. Öccse otthon van és tiszteli az apját, de kezdettől azon munkálkodik, hogy mártsa be bátyját, hogy tüntesse fel még rosszabb színben, mint amilyen. Mindezt a vagyon egyedüli birtoklásáért. Apja kitagadja Karlt, és Franzra hagy mindent. Franz ezek után Amáliát győzködi, felejtse el vőlegényét, őt szeresse, bátyja halálhírét kelti célja elérése érdekében. Minden aljasságra képes, miközben bátyja haramia bandát gyűjt maga köré, akikkel egymás után követik el rémtetteiket a környéken, házakat, tornyokat robbantanak fel, tehetetlen embereket gyilkolnak le. Egyikük sem jut semmire, a sors a fiúk ellen fordul, szerencsétlen, boldogtalan emberek lesznek, mindent elveszítenek, ami fontos az élet kibírásához.

Kovács D. Dániel egy aluljáró színházba való punk történetet látott bele Schiller kétrészes drámájába. Megrendezte a lázadás zsákutcájának drámáját. Hőse Karl Moor, a rendíthetetlen vezér szerepében tetszeleg, büszke a rombolásra, gyilkolásra, de mikor megcsömörlik, szabadulna tőle, de már nem lehet. Szívesen térne vissza menyasszonyához, Amáliához, végül a lány kérésére Amáliát is megöli. Öccse öngyilkos lesz. Horváth Jenny díszlettervező a Pesti Színház nem nagy színpadát sínen húzható pozdorja falakkal, illetve többfunkciós földön húzható faládákkal népesíti be. Minden a gyors közlekedési lehetőségnek van alárendelve. A haramiák bandája valamilyen „tűzcsiholó” szerszámmal folyton folyvást gyújtogat, tűzijáték-szerű hatást keltve a görögtüzes lángokkal. Emellett vízpermetező flakonokkal is operálnak, nem világos, mit kellene a víz helyébe képzelnünk. Elementárisak a rettenetet keltő hangeffektusok (Bartha Márk), amelyek hol vihart, égzengést, hol robbanás hangját játsszák be, kétszer pedig eleresztett vérebek vonítását halljuk, ám a kutyák nem jelennek meg testi valóságukban, elég a hangjukat felidézni. Pető Kata jelmezei fehér-szürke-fekete színű punk öltözetet imitálnak, az inas aranyszínű frakkja és Amália bíborszínű hosszú ruhája idéz egy másik világot, ők nem keverednek a többiekkel semmilyen téren.

A Haramiák Pesti Színház beli előadásának avantgárd rendezése, merész effektusai valószínűleg előremutatóak, némiképp újszerűek is (bár láttunk már hasonlót), de nem a belvárosi helyszín és közönség ízléséhez szabottak. Remélem, hogy nem a nyárspolgár beszél belőlem. A fő gond nem az, hogy túl sok a gyilkosság, gyújtogatás, kegyetlenség, művérben tapicskolás benne, ehhez mai néző remekül hozzá szokott, inkább a végiggondolatlansággal van baj. Nem tudjuk, ki mikor hal meg végleg, és főként miért, a szereplők majd mindegyike ugyanis a következő jelenetben ismét megjelenik élő személyként (két kivétel: Franz és Amália, ők csak egyszer halnak meg, és nem támadnak föl), talán még ezt is megértenénk valahogy. Az igazán zavaró tényező az, hogy nem derül ki, a felvázolt életutak közül melyik út járható, kinek van igaza, és mit kezdjünk a lázadásból nyert szabadságunkkal. A sugallat azt mondja, egyik sem jó, jobb minél előbb kilépni ebből az árnyékvilágból. Ennek ellenére a rendezés kivitelezése egy „túlélő ” látszatát kelti, a túlélés közkeletű jelenség, sokan rendezkednek be erre, az előadásból ők kaphatnak ötleteket is mindehhez. Véleményem ezúttal az előadás szórólapján lévő ismertetéssel ezen a ponton megegyezik: „Az alkotók lázadási lehetőségek és túlélési stratégiák után kutatnak”, csak nem kellett volna felírni szerzőként Schillert, vagy ha mégis, elég lett volna, hogy „Schiller alapötlete nyomán”, vagy valami hasonló megjelölés.

Szereplők: Seress Zoltán (apa), Király Dániel (Karl), Orosz Ákos (Franz), Bach Kata (Amália), Papp Zoltán (inas, Rajhona Ádámmal játsszák felváltva), Hajduk Károly (Spiegelberg), Járó Zsuzsa (Roller), Kárpáti Pál (Schweizer), Szabó Zoltán (Razmann), Zoltán Áron (Schufterle), Medveczky Balázs e.h. (Grimm), Erdei Gergő (Schwarz), Ember Márk e.h. (Kosinsky), Csapó Attila (Hermann, tisztviselő, Moser). Dramaturg: Bíró Bence.

Egy előadást nem mérünk azzal, hányan mentek haza a szünetben. Ezért nem is számoltam őket.

Budapest, 2016. február 20. 

Bemutató: 2015. december 19.

Földesdy Gabriella

 

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©