Schiller
első, nagy hatást keltett színdarabját Kovács D. Dániel
rendezte a Pesti
Színházban, a drámát a
színház újra fordíttatta
(fordító: .
Hevesi Judit és
Cziglényi Boglárka). Ez
már nem is maga Schiller, amit látunk, hanem az ő
lázadás elméletének
továbbgondolása. Morál és
törvények nélkül mi lesz a
társadalomból, hová vezet az indokolatlan
pusztítás, bosszú, hol a határ az
egyén és a közösség érdeke
között. Van-e joga a lázadónak megölni
ártatlan
embereket a szabadság nevében? Mindezek a
kérdések már az eredeti mű kapcsán is
felmerültek, de itt és most a maga
kegyetlenségében éljük át a
történteket.
Maximilian
Moor tisztes családapa közepes vagyonnal rendelkezik, Karl
és Franz nevű fiai
öröklik vagyonát, ha ő meghal. Első pillantásra
a történet a tékozló fiú
esetére hasonlít, de hamar rájövünk,
nincs köze hozzá. Karl ugyan léha és nagy
pénzeket herdál el, menyasszonyát is elhagyta,
haza sem mer menni, mert fél az
apai szigortól. Öccse otthon van és tiszteli az
apját, de kezdettől azon
munkálkodik, hogy mártsa be bátyját, hogy
tüntesse fel még rosszabb színben,
mint amilyen. Mindezt a vagyon egyedüli
birtoklásáért. Apja kitagadja Karlt, és
Franzra hagy mindent. Franz ezek után Amáliát
győzködi, felejtse el vőlegényét,
őt szeresse, bátyja halálhírét kelti
célja elérése érdekében. Minden
aljasságra
képes, miközben bátyja haramia bandát gyűjt
maga köré, akikkel egymás után
követik el rémtetteiket a környéken,
házakat, tornyokat robbantanak fel,
tehetetlen embereket gyilkolnak le. Egyikük sem jut semmire, a
sors a fiúk
ellen fordul, szerencsétlen, boldogtalan emberek lesznek,
mindent elveszítenek,
ami fontos az élet kibírásához.
Kovács
D.
Dániel egy aluljáró színházba
való punk történetet látott bele Schiller
kétrészes drámájába. Megrendezte a
lázadás zsákutcájának
drámáját. Hőse Karl
Moor, a rendíthetetlen vezér szerepében tetszeleg,
büszke a rombolásra,
gyilkolásra, de mikor megcsömörlik, szabadulna tőle,
de már nem lehet. Szívesen
térne vissza menyasszonyához, Amáliához,
végül a lány kérésére
Amáliát is
megöli. Öccse öngyilkos lesz. Horváth Jenny
díszlettervező a Pesti Színház nem
nagy színpadát sínen húzható
pozdorja falakkal, illetve többfunkciós földön
húzható faládákkal népesíti
be. Minden a gyors közlekedési lehetőségnek van
alárendelve. A haramiák bandája valamilyen
„tűzcsiholó” szerszámmal folyton
folyvást gyújtogat, tűzijáték-szerű
hatást keltve a görögtüzes lángokkal.
Emellett
vízpermetező flakonokkal is operálnak, nem
világos, mit kellene a víz helyébe
képzelnünk. Elementárisak a rettenetet keltő
hangeffektusok (Bartha Márk),
amelyek hol vihart, égzengést, hol robbanás
hangját játsszák be, kétszer pedig
eleresztett vérebek vonítását halljuk,
ám a kutyák nem jelennek meg testi
valóságukban, elég a hangjukat felidézni. Pető Kata jelmezei
fehér-szürke-fekete színű punk öltözetet
imitálnak, az inas aranyszínű frakkja
és Amália bíborszínű hosszú
ruhája idéz egy másik világot, ők nem
keverednek a
többiekkel semmilyen téren.
A
Haramiák
Pesti Színház beli előadásának
avantgárd rendezése, merész effektusai
valószínűleg előremutatóak, némiképp
újszerűek is (bár láttunk már
hasonlót),
de nem a belvárosi helyszín és
közönség ízléséhez szabottak.
Remélem, hogy nem
a nyárspolgár beszél belőlem. A fő gond nem az,
hogy túl sok a gyilkosság,
gyújtogatás, kegyetlenség, művérben
tapicskolás benne, ehhez mai néző remekül
hozzá szokott, inkább a
végiggondolatlansággal van baj. Nem tudjuk, ki mikor
hal meg végleg, és főként miért, a
szereplők majd mindegyike ugyanis a
következő jelenetben ismét megjelenik élő
személyként (két kivétel: Franz és
Amália, ők csak egyszer halnak meg, és nem
támadnak föl), talán még ezt is
megértenénk valahogy. Az igazán zavaró
tényező az, hogy nem derül ki, a
felvázolt életutak közül melyik út
járható, kinek van igaza, és mit kezdjünk a
lázadásból nyert szabadságunkkal. A
sugallat azt mondja, egyik sem jó, jobb
minél előbb kilépni ebből az
árnyékvilágból. Ennek ellenére a
rendezés
kivitelezése egy „túlélő só”
látszatát kelti, a túlélés
közkeletű jelenség,
sokan rendezkednek be erre, az előadásból ők kaphatnak
ötleteket is mindehhez.
Véleményem ezúttal az előadás
szórólapján lévő ismertetéssel ezen
a ponton
megegyezik: „Az alkotók lázadási
lehetőségek és túlélési
stratégiák után
kutatnak”, csak nem kellett volna felírni
szerzőként Schillert, vagy ha mégis,
elég lett volna, hogy „Schiller alapötlete
nyomán”, vagy valami hasonló
megjelölés.
Szereplők:
Seress Zoltán (apa), Király Dániel (Karl),
Orosz Ákos (Franz), Bach Kata
(Amália), Papp Zoltán
(inas, Rajhona Ádámmal
játsszák felváltva), Hajduk Károly
(Spiegelberg), Járó
Zsuzsa (Roller), Kárpáti
Pál (Schweizer), Szabó
Zoltán
(Razmann), Zoltán Áron
(Schufterle), Medveczky
Balázs e.h. (Grimm), Erdei
Gergő
(Schwarz), Ember Márk
e.h. (Kosinsky), Csapó Attila
(Hermann, tisztviselő,
Moser). Dramaturg: Bíró
Bence.
Egy
előadást nem mérünk azzal, hányan mentek haza
a szünetben. Ezért nem is
számoltam őket.
Budapest,
2016. február 20.
Bemutató: 2015. december 19.
Földesdy Gabriella
♣
♣
♣