Kevéssé
ismerjük „A gát” íróját,
az ír Conor McPhersont,
aki egyébként neves drámaíró
brit felségterületen, számos díjat kapott
már. Ez a színdarabja egy londoni
nemzeti színházi szavazáson, 2000-ben a 20.
századi drámák közül a 40. helyen
végzett, ami előkelő helyezésnek számít. A
mű alcíme „történetek a tűz
körül”,
elég sokatmondó, és korrekt megfogalmazása,
mire számíthatunk.
A
világvégi ír kocsma színhelyként
tökéletes. Az írek mindennapjaihoz
hozzátartozik a kocsma, és nem feltétlenül
azért, mert nap mint nap részegre
isszák magukat. Az alkohol intenzív fogyasztása az
éghajlat következménye is,
de nem ez a fő ok. Az ír kocsma a kis
közösségek gyülekezőhelye, szerves része
a mindennapi tevékenységnek, itt lehet csak
beszélgetni rendesen, fontosabb,
mint a családi ebéd vasárnap, mert itt zajlanak a
fontos dolgok, barátságok,
munkavállalás, szerelmek szövődése, a
múlt és a jelen történéseinek
átbeszélése. (Kicsit nagyobb kocsmákban
rendszeres a nemzeti tánc, amit vagy
egymással járnak, de inkább fiatal lányok
adnak elő merev derékkal ír nemzeti
zenére. A táncosok nem érnek egymáshoz,
és csak a lábuk jár le-föl, kezüket a
derekukon tartják. Az egésznek varázslatos
hangulata van az élő hegedűszóval,
lehet még tangóharmonika, fuvola, valami pengetős
hangszer mellette)
Az
író úgy
építi fel a színdarabot, mintha ez egy
átlagos napi összejövetel lenne valahol
a szeles ír felföldön, messze a
várostól, és találomra esünk be egy
ilyen
barátságtalan időjárás övezte kocsmai
beszélgetésre négy férfi és egy nő
között. Sorban érkeznek, a csapos adja a sört,
whiskyt, konyakot (utóbbiakat
gyorsítónak hívják megszépítő
kifejezéssel) mindenkinek, ég a tűz a
kandallóban, elmondanak valami történetet,
mókáznak egymással, majd sorban
távoznak a kocsmából, kialszanak a villanyok.
Természetesen nem csak erről van
szó, sokkal többről. Az író
észrevétlenül lopja be a szünet
nélkül játszott
száztíz perces színműbe a résztvevő
személyek egyéni problémáit, a
vágyat, hogy
értelmes életet éljenek, az egymás
iránti tiszteletet, megbocsátást minden
civakodás után. Nincs örök harag és
nincs veszekedés, mindenkit érdekel a
másik sorsa, élete, nehézségei, a
segítés mikéntje.
Bérczes
László rendező e gondolat jegyében vitte
színpadra A gátat. A cím a
közeli duzzasztó építéséről
készült fényképre
utal, amely 1951-ben készült, ott lóg a kocsma
falán, a jelenlévők közül Jack,
és Finbar apja látható a csoportképen. A
tündérekkel, meghaltak szellemeivel
dúsított történetmesélések
ebben az esetben a most érkezett fiatal nő, Valerie
szórakoztatására hangzanak el. Minden
történetet szívesen fogad, szinte röpköd,
szárnyal, s érezzük, hogy ő is fog
történetet mesélni, és az lesz a
legkülönösebb, legfájóbb. A négy
férfi is azt várja – ahogy mi is, a nézők
–,
hogy a fiatal városi nő vajon mit keres itt a zord
vidéken egyedül, vajon mi
hozta ide? A válasz érkezik, s néma csöndben
hallgatják mind a négyen Valerie
nem mindennapi esetét arról a fájdalmas
halálról, amely kizökkentette eddigi
életéből. Valerie kimenekült Dublinból, mert
nem bírta feldolgozni az
eseményeket, nem talált környezetében
szeretetre, itt próbál új életet kezdeni,
és nem fog utána jönni senki, hogy visszavigye a
városba. A szomorú esemény
katartikus hatással nyugtatja meg a nézők
kedélyeit is, megkaptuk a választ, de
mi lesz ezután? Az öt szereplő látszólag
ugyanúgy él, tevékenykedik, mint
eddig, ám érezhető, hogy valami megváltozik
mindnyájukban.
Cziegler
Balázs díszlettervező faszerkezetes kocsma
díszlete kellően illúziókeltő.
Szándékosan szedett-vedett székek, egy fotel az
imitált kandallóval, gyalult
kerek asztal képezi a belső teret, bal oldalt két ablak,
jobbra a jellegzetes
kocsmapult a sörcsapokkal. Fölötte jól
látható kerek reklámtábla, rajta a
„Guinness” felirat, az ír sörök
leghíresebbike, amely fekete és keserű, ám
épp
most romlott el a szelepe, ezért a világos Harpot
isszák, vagy üvegest. A
fényűzés hiányáról, a kopottas
öltözetekről, a kinti zord időjárásról
szólnak
Cselényi Nóra
jelmezei is.
Szarvas
József Jack szerepében a szerep
mélységeiig jut el, darab végi vallomása
fiatalkori szerelmi kudarcáról, magára
maradásáról megrázó
hatású. Sarkadi Kiss
János Finbar vállalkozót alakítja, ő
a gazdag és sikeres férfi, akinek minden
bejött, ami a másik háromnak nem: vagyonos lett,
családja van, hatalmas
önbizalommal rendelkezik, ő hozza Valerie-t a kocsmába,
mert az asszony az ő
házát vásárolta meg. Érezteti
fölényét a többiekkel szemben. Kalmár Tamás
Jimet, a negyven körüli kis csóró férfit
játssza, aki anyjával él, alkalmi
munkákat vállal, nincs sok öröm az
életében, talán ez a kocsma
esténként.
Brendan kocsmárost Váncsa
Gábor alakítja, ismétlődő
szófordulatai humoros
hatást keltenek, jól érzékelteti, hogy
fiatalember létére is már beleunt a
német turistákba, akiket élvezettel figuráz
ki. Mészáros
Sára kulcsszerepet
játszik, ő Valerie, mindvégig azt várjuk, hogyan
tudja érdekessé tenni a
kezdetben jelentéktelennek tűnő szerepet. Alig szól
egy-két szót, de amikor
mesélni kezd, néma csönd honol a teremben,
könnyeinek hullása megindítja a
szíveket.
A
színdarabot Upor
László fordította, dramaturg: Kiss Mónika,
világítás: Memlaur
Imre. Az előadás a kaposvári Csiky Gergely
Színház és a budapesti Nemzeti
Színház közös produkciója.
Budapest,
2016. január 18.
Kaposvári
bemutató: 2015. október 2.
Földesdy
Gabriella
♣
♣
♣
