SZÍNHÁZ

APÁTLANOK

Örkény Színház

A családtörténetek általában nem vígjátékok. Sőt. (Különben miért is írnák meg? Ám amúgy sem lenne reális.) És általában nem csak a család történetei, hiszen több évtized a környező társadalomban sem nyugalmi „állapot” szokott lenni. Mikó Csaba drámája (a darab 2013-ban az Évad Legjobb Magyar Drámája-díjat nyerte) ennek pontosan megfelel. Sem nem vígjáték, sem nem statikus. Sőt. A rendszerváltás utáni nagyjából két évtized hazánkban bővelkedett eseményekben. Ha nem is tételesen, de ezeknek is tanúi lehetünk, olvasva, most meg persze látva az előadást, magyar színházban, magyarul. (Az ősbemutató német színház vendégjátékában volt látható Budapesten német nyelven, 2014-ben.)

Több mint 20 év történetét elmesélni-eljátszani két részben, nagyjából 2 és fél óra játékidővel színész- és nézőpróbáló feladat. Maga a történet csaknem szokványos: az apáról bár folyton szó van, soha nem látjuk, persze dolgozik. Kamionos egy darabig, de csaknem mindegy, mit csinál az álmodozáson, tervezgetésen kívül. (Akkoriban még nem volt divat a külföldi vendégmunkás lét.) Az Anya (Kerekes Éva) kissé a háttérből, meglehetős csendben itthon neveli mind a hat gyermekét, akik 10 év alatt (1977 és 87 között) születtek szép sorban, összesen négy fiú és két lány. A család, amit mindenáron össze kell tartani. „A mi családunk.” Ahol ennyire hangsúlyozni kell, ahol mindent felülíróan ez az egyetlen érv, ott valami baj van. Esetleg nem is egy. Sok és mély, tele feszültséggel. Ennek nyomán vitával, verekedéssel, a sorsok sokféleségével, meg nem értéssel. És ahogy lenni szokott – mert ilyen az élet –, az Apa aztán meghal.

Igen ám, de a darab Josa születésével kezdődik, aki egyébként a negyedik. (Idősebb testvérei születése csak jelzés szerű.) Egyrészt, neve származhatna akár az Aljosa névből – mint kiderül, egy orosz katona az apja, szinte véletlenszerűen. Mivel folyton beteg, akár ezért is magára vonhatja az Anya figyelmét. De érezzük, hogy nem csak ezért. Josa születésében már a Jövő születését érzi az Anya, 1983-ban (!). Josát egyébként csak egyszer látjuk megjelenni, nincs szerepe.

Keresgélem, mi az, ami igazán érdekes lehet ebben a magyar családtörténetben. Igen, talán a börtönben lévő Laci (Polgár Csaba) utolsó előtti mondata szolgálhat kiindulópontként (nem először a drámairodalomban sem): „Egy család történelme pontosan annyiféle, ahány tagot számlál az a család.” Mert az utalásokból, félmondatokból ismerjük meg legalább nagy vonalakban az egyes családtagok történetét – de nagyon nem mindegy, ki mond valamit a másikról, és persze mit. Konkrét történéseket nehéz kihámozni, amitől rejtélyesebbé válik minden. (A szereplők amúgy olykor narrátorként beszélnek még saját magukról is.)

Ahol az anya és lánya, Doda (Tenki Réka m.v.), utazva a buszon, mégpedig a 16 éves lány abortuszát elvégeztetni – és még véletlenül sem ugyanarra gondolnak, de számukra ez nem derül ki, hiszen nem csak hogy nem beszélgetnek egymással, de egymásra sem néznek – ott nem beszélhetünk összetartó családról. De ott sem, ahol a gyerek testvérszerelemben foganhatott (Lacitól) – amiről az anya nem tud, és főleg nem is érdekli. Őt csak Josa érdekli, a szerelem? – hiszen az apához a másik 5 gyermek ellenére és mellett, nem fűzi „nagy” szerelem. Meg persze ritkán találkoznak, az orosz katona pedig megmaradhat illúziónak, amúgy is eltávozott – ha nem is még 1983-ban.

A gyerekek sorsának alakulása nagyjából a sorrendiségnek megfelelő. Így a legidősebb, Tomi (Nagy Zsolt) viszi tovább a családi hagyományt, amennyire ez létezik: inaszakadtáig dolgozni a családért, megnősülni, eltartani legalább 3 gyereket. De a család elhagyása egy fiatalabb szeretőért, belemenni egy zavaros kapcsolatba már nem tartozik ezen értékek közé.

A másodszülött itt lány (Doda), ezért talán nem ő a fő kritikus. Művészlélek, aki gyorsan kitartott lesz az egyetem elvégzéséhez. Elvégezte, férjhez ment, elvált – de hol az élete?

Laci lázad, olykor igen ostobán, szerelmes Dodába, „szövetséget” ajánlj neki, álmodozik a milliárdos létről, de ahhoz persze tenni is kéne, ami neki sem megy, maradt a börtön.

Jött Josa, aki teljesen kilóg ebből a képből, de alapjaiban – amúgy sincs előttünk. Nos, Feszter (Takács Nóra Diána) az abszolút lázadó, a világmegváltástól egyre szűkebbé válik az ő cselekvési tere is. Utalás történik arra, hogy leszbikus, bár egyedül van, és gyereket szeretne szülni – a jövőnek. Mert az emberek nem változnak, talán a jövő generáció. (Aligha, persze.)

És végül a mindent elemző Simon (Patkós Márton e.h.), akinek külön világa, „köre” van, nem érzi magát a családhoz tartozónak

Hát persze, mert nincs is igazán család. Az anyának kéne egyben tartania, de a lózungokon kívül nem nagyon tapasztalhatunk mást. Az apa pénzt keres, ő állítja munkába Tomit már 18 évesen, vagy lelkesíti Simont a jövő soha meg nem valósuló álmaiért; és természetesen lánya esküvőjén lesz rosszul először, onnan leginkább csak betegeskedik, kórházi szobája előtt ugyanúgy marják egymást a gyerekek, mint addig bármikor, beleértve a szent karácsony estét is. A kapitalizmus „nem vált be”, egymásra sem számíthatnak, de hát addig sem számíthattak különösebben. Ezen nem sokat segít sem „A gyufaárus lány” mesének líraisága (az Anya olvassa fel Josának), sem a „disznóölés” epizódja.

Nem lettünk feldobva. De nem is volt más célja az előadásnak, feltehetően.

A díszlet elég semleges a fentieknek megfelelően, három síkon jönnek-mennek-rohangálnak a szereplők, leginkább vetített képeket látunk a keresztbe végigfutó deszkapalánkokon. (Díszlet: Boros Lőrinc, videótervező: Szöllősi Géza, Bánki Ákos.)

Jellemzőek a jelmezek, nyilván az esküvői ruha a legdominánsabb, de van piros köpönyeg (a gyermek Tomi világmegváltó batman-politikus játék-jelmeze), kék munkásruha, egyéb mindenféle mai öltözék. (Jelmez: Izsák Lili.) A zene (Kákonyi Árpád) idézi a korabeli hangulatot, TV műsorok szignáljait, az akkor divatos zenekarok számait is.

Rendezte: Gáspár Ildikó.

Budapest, 2016. január 16.

Bemutató: január 15.

(A dráma szövege itt található: (http://szinhaz.net/images/stories/pdf/mikocsaba_apatlanok.pdf)

 
Györgypál Katalin

 

♣    ♣    ♣