Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

A GLEMBAY HÁZ

Radnóti Színház

Miroslav Krleza, a horvátok 20. századi legnagyobb írója minden műfajban jeleskedett, mégis többnyire drámáiról vált ismertté, pedig azokat is ritkán játsszák a magyar színházak. A most bemutatott Glembay ház egy trilógiának az első része (a továbbiak „Agónia”; „Léda”), ami 1928-ban jelent meg nyomtatásban horvátul. A magyar nyelvű kiadások csak az 1950–60-as években jelentek meg. Magyarországi ősbemutatójuk 1958-ban (a Nemzetiben „Glembay Ltd.” címen játszották), 1964-ben (Madách Kamara – Agónia), illetve 1965-ben (Katona József Színház  Léda) volt.

A trilógia drámái külön-külön is önálló egységet alkotnak, nem szükséges őket együtt vagy egymás után előadni. Hogyan hull a semmibe egy gazdag bankárcsalád a 20. század első harmadában? A történet 1913-ban játszódik, és azt sugallja, hogy szokványos realista drámát látunk, ahol a szereplők megkapják jól megérdemelt büntetésüket, és cseppet sem kell sajnálnunk az ósdi, erkölcstelen, esetleg botrányos életet élő családtagokat, mert úgyis el kell tűnniük a porondról, hogy mások vegyék át helyüket. De Krlezánál nem feltétlenül van így. Ő egy hiányzó nagypolgári réteget állít színpadra, s eljátszik annak viselt dolgaival, közben szeretné, ha mindez valóság lenne. Az általa teremtett figurák valójában irodalmi sémák, amiket nyugati mintákból vett át, s csupán írói óhajként jelenik meg a horvát társadalom gazdag és erős patrícius rétege. Hőseit inkább sajnálja, szánja, mint elítéli, mindenesetre óriási átütő erővel ábrázolja őket. Történetüket, a szituációkat, a szereplőket mindvégig hiteleseknek érezzük.

A most bemutatott Glembay ház főhőse Leone (Pál András), a bank elnökének az első házasságából származó fia. Viselkedése eltér a család többi, fegyelmezett tagjának képmutató, de sok titkot sejtető rejtőzködésétől. Leone tizenegy év után tér haza a bank jubileumának ünnepségére, azonnal felhívja magára a figyelmet szókimondásával, udvarol egy rokonának, s nem titkolja, hogy utál itt lenni, festőként egyedül szeret külföldön dolgozni. Ellenszenvének fő célpontja Castelli báróné (Szávai Viktória), apjának, Ignjat Glembaynak (Bálint András) második felesége, akit az apa elhalmoz mindennel, miközben az asszony a „házi” gyóntatónak a szeretője. Leone nem bírja képmutató rokonait, akiktől alapvetően különbözik, hisz nem lett bankár, hanem művészi pályára lépett. Leone szinte keresi a konfliktust, így kerül szembe saját apjával, aki felesége hűtlenségéről bizonyítékot követel. A párharc nemcsak szóban, hanem tettlegességben is megnyilvánul, az idős férfi halálos szélütést kap. A bankelnök halálával elszabadul a pokol, s kiderül, hogy a vállalkozás a csőd szélén áll, ráadásul Ignjat nem gyarapította felesége vagyonát, hanem elsikkasztotta. A leleplezés újabb indulatokat gerjeszt, aminek újabb áldozata lesz s beláthatatlan következményei.

Valló Péter rendezése nem helyezi mai környezetbe a cselekményt, mégis minden pillanatban azt érezzük, hozzánk szól Krleza nagyszerű alkotása. A sötétszürke belső tér nyomasztó hangulatot kelt, nem korhű a díszlet, inkább a lélekállapotot fejezi ki. Vagy eső veri a tetőt, vagy dörög az ég (díszlet: Szlávik István), baljós jelek sorakoznak egyre-másra. Szakács Györgyi jelmezei mellőzik a színes ruhákat, szürke-fekete-fehér színekből áll össze minden a színpadon. A dráma a lelkekben játszódik, nem külsőségekben, az első pillanattól meglévő feszültség a második felvonásban robban apa-fiú összetűzésében. Remekül álcázza a rendezés, hogy a ravatalon fekvő bankelnök körül majd lenyugszanak a kedélyek, s titkolja, hogy a nagyjelenet majd csak a harmadik felvonás végén jön. Fontos szerepet kap Puba jogtanácsos (Rétfalvi Tamás), aki először szembesül a bank és a család csődbe menéséről, de épp ily fontos a férje halála óta apácának állt Angelika nővér szenteskedő magatartása, vagy dr. Silberbrandt gyóntató, aki kényes helyzetében az állását félti.

Leone szerepében Pál András nagyot alakít. Fojtott indulatai minduntalan előtörnek, kíméletlen apjával szemben, de a többi rokonnal sem udvariaskodik. Remekbe szabott játéka bizonyítja, igen jó színésszé érett az utóbbi években. Bálint András játssza Leone apját (egy 40 évvel ez előtti előadásban, Győrben, ő volt Leone), hatalmas teljesítményt nyújt, amikor fiával szembeszáll, magát és hűtlen feleségét védi. A harmadik legfontosabb szerep a bárónéé, Szávai Viktória kissé elmarad a lehetséges legjobb csúcsteljesítménytől, hálátlan feladat Leone késétől meghalni a színpadon, a nézők előtt. Igen jól hozta Rétfalvi Tamás a jogtanácsos kicsiny, de fontos szerepét. Ugyanezt tapasztaljuk Adorjáni Bálint nagyon is világias gyóntatójában, Martinovics Dorina ájtatos Angelika nővérében, Márton András nyugalmazott főispánjában és Gazsó György piciny orvos szerepében. A kevés szereplő mindegyike valójában fontos adalék a történet egészéhez.

A drámát Dudás Kálmán fordította, dramaturg Morcsányi Géza, a világításért Baumgartner Sándor felelt. Időnként felhangzik Beethoven Mondschein szonátájának részlete, amit bejátszanak, mert a szöveg szerint a báróné szabad idejében mindig ezt a szonátát játssza. Zenei technikus azonban nincs a színlapon.

A Radnóti Színház 1998-ban játszotta a trilógia középső részét, az „Agóniá”-t, szintén Valló Péter rendezésében, most mintha folytatná a Krleza életművet, a hiányzó rész is felbukkanhat még a közeljövőben. A mostani Glembay ház jó választás, továbbgondolásra, önmagunkkal való szembenézésre késztet.

Budapest, 2015. december 30.                     

Földesdy Gabriella

 

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©