Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

SOK HŰHÓ SEMMIÉRT

Centrál Színház

A Centrál Színház előadásaira nemigen lehet jegyet kapni. Így aztán a bemutató (előtti sajtóbemutató)n sem maradt sok üres hely, meg a következő előadások jegyei is már mind elfogytak.

Puskás Tamás fordításában és rendezésében láthattuk két részben, kellően összefogottan, sok jó aláfestő zenével. Ami a leginkább megfogta a nézőt, az Benedek (Schmied Zoltán; az eredeti Shakespeare által használt angol Benedick névhez Puskás TamásMészöly Dezső fordításának felhasználásával készült interpretációjában – magyarította 2002-ben autentikusan – Wikipédia) és Beatrice (Pokorny Lia) élettel teli, eleven és szabad játéka. Na persze, szerepük is erre késztette őket. Ám ki ne felejtsem a leírhatatlanul kopott-koszos gúnyában szerencsétlenkedő Lasponya „biztos úr” (Magyar Attila) kiváló játékát sem (együtt Furkó szomszéddal – Cserna Antal), ami nemegyszer nyílt derültséget hozott mind az „eligazítás”-kor, mind a „vizsgálat” során. Még az sem tudta lelombozni kedélyünket, hogy a kihallgatandó, az egyébként is feketeruhás, kifejezetten unszimpatikusra rendezett János gróf (Vári-Kovács Péter) embere, Konrád (Szívós Győző) milyen készségesen ismerte be azonnal rágalmazói bűnét a feddhetetlen erkölcsű Heróról (a fiatal és üde Ágoston Katalin) – aki itt valóban az éteri szépségű tisztaságként jelenik meg.

A történet látszólag egyszerű: a csatából Messinába hazatérő Claudio beleszeret Heróba, az apa szívesen adja a lányát, Hero imádja Claudiót, mindenki boldog és izgatott, az esküvő előtt azonban János grófék oly ügyesen rágalmazzák meg a lányt, hogy az esküvő elmarad; majd minden szépen kiderül, és mégis lesz esküvő, sőt, Benedek és Beatrice is végre ráébrednek egymás iránti szerelmükre.

Ami vitám lehet(ne), az nem a rendezéssel vagy játékkal lehet(ne), hanem magával a darabbal: az apa (Leonato kormányzó – Papp János), aki imádja egyszem leányát és a vőlegény (Claudio – a szintén fiatal Rada Bálint), aki nem kevésbé imádja szíve választottját, azonnal elhiszik, hogy a lány már nem lány, ráadásul már régóta nem az. (Hogy ez mekkora bűn, azt a kor magyarázza, hiszen a mű 1598 és 1600 között keletkezhetett. Az apa szinte belehal a fájdalomba, Claudio búskomorrá válik, a herceg „sem örül”. János gróf azonban biztosan, de ezt nem látjuk, mert ő rögvest elmenekült.)

Hallgatózások, félremagyarázások, aminek a hiszékenység ad alapot; János gróf alapból való gonoszsága talán korábbi sorsa miatt, talán még ennyi ok nélkül is kellően megbonyolítják a történetet. A sok hűhót a lány ártatlanágának kérdése körül… A jegyző (Uri István), aki kellően bölcs és higgadt, szinte valószerűtlen gyorsasággal képes bebizonyítani Hero ártatlanságát, szerencsére az amúgy felvágott nyelvű szolgálólányt, Margitot (Botos Éva) sem találják vétkesnek abban, hogy tevékenyen segített Herót „hírbe hozni”. Hero pedig, mintha mi sem történt volna, „feltámadva” boldogan megy hozzá Claudióhoz, aki előbb azt hiszi róla, hogy az unokatestvére. Na de hát a szerelmes fiatalember Heróról úgy tudja, hogy halott, és Leonato penitenciául szabta ki számára, hogy egy egész nap, pontosabban egy egész éjszaka (!) gyászolja Herót, majd már másnap vegye feleségül Hero unokatestvérét, akit addig sohasem látott. Akit, ha létezne, meg sem kérdeztek volna erről… (Nem is ragozom tovább. Más erkölcsök uralkodtak.)

Hogy mindez a kérdés így felmerülhet, azt viszont a rendezés és az előadás érdemének tudom be. Minden és mindenki a helyén volt a korhű jelmezekben (nagyjából), elegáns fehér katonai ruházatokban, korabeli szép kivitelű színes női holmikban (különösen emlékezetes természetesen Hero menyasszonyi ruhája, no meg Beatrice egészen más stílusú színes szoknyája), a kormányzó tekintélyt sugárzó öltözete. (Jelmeztervező: Rátkai Erzsi.) Itt még Benedek és Beatrice egymás iránti érzelmei is lehetnének akár szép-szerelmesek is (Shakespeare-nél nem feltétlenül azok), folytonos és szellemes vitájukba bőven belefér Benedek olykor és leginkább hanyag „eleganciája”, különös tekintettel a hordóvizes hosszú alsónadrágra. (De legalább fehér.)

Don Pedro herceg (Simon Kornél) méltóságban nem marad el az idős Leonatótól. Antonia, Leonato nővére némileg gondoskodó, némileg aggódó idős hölgy (Szabó Éva), aki Ursulával (Borbás Gabi) együtt fontos szereplői elsősorban Hero környezetének.

Boracchio – Mészáros András, Faszál György – Sáfár Kovács Zsolt. Hero helyzetének átmeneti megoldásában (keltsék az ájult lány halálhírét addig, amíg el nem ülnek a viharfelhők) – fontos szerepe van Ferenc barátnak is (Szirtes Balázs).

Játszanak még: Éless Béla és Juhász Lajos (őrök), Gats Éva (Hírnök); Kántor Nóra és Barna Márta (hölgyek).

Dramaturg: Baráthy György, aki az eredetileg öt felvonásból rövidített két részt. Zenei szerkesztő: Fekete Mari.

Érdekes a díszlet, végtére is Olaszországban vagyunk, a jelek szerint nyáron (csatákat a leginkább nyáron vívtak): a falak mindhárom oldalon zöld növényzettel felfuttatva kellemes látványt nyújtanak, de nem vonják el a játékról a figyelmet. Még az óriási pálma sem hátul, oldalt viszont nagyon is szükséges a zöld cserepes-nagy növényzet, hiszen a hallgatózásokhoz megfelelő búvóhely is kell. A másik oldalon a dézsa is kiváló helyen van, lehet benne mosakodni, hűsölni, és persze bele is lehet esni, amint ez Benedeknek „spontánul” sikerül. És persze kell a stílusos pad is (mind a látványhoz, mind pedig) a játékhoz. Díszlettervező: Horesnyi Balázs.

Koreográfus: Jaross-Giorgi Viktória. Szcenikus: Barkovics Zoltán.

Vitathatatlanul Shakespeare-t láthatunk kimunkált rendezésben, pergő előadásban, fordítói leleményekkel tűzdelve, amit a közönség derülten, megfelelően honorál is.

A siker így teljességgel megérdemelt.

 Budapest, 2015. december 5.

 Megjelent a Kláris 16/4. számában

 Györgypál Katalin

 

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©