A Kultúrbrigád és az Átrium
Film-Színház állította színpadra
az Átrium Film-Színház színpadán a
legújabb olvasatú Sirályt
(Csehov) a fiatal
színész-rendező,
Fehér Balázs Benő rendezésében.
Kiindulásul máris érdekességet
ígér a színésznő, Arkagyina
megformálása Oszvald
Marika szubrett személyében.
A többi szereposztás ugyanígy
parádés. A darabot két részben
játsszák, a második rész
természetesen a 2 év utáni eseményeket
mutatja
(eredeti 4. és 5. felvonás).
A „Szövegkönyv, dramaturg Fekete Ádám”
sor is sokat sejtető
a szórólapon. Mindenképpen közel(ebb)
áll szófordulataival, kiszólásaival
korunkhoz. (Más kérdés, hogy a szöveg sajnos
nem érthető mindig, de ez részben
akusztika-probléma.) A papírmasé-álarcok
(Maszkok: Keresztes Zsófia)
viselése,
különösen a 2. részben sem könnyíti
meg a színészek dolgát.
A szerepek – karakterek –
meglehetősen élesen ütnek el
egymástól. Trepljov, Arkagyina
tébláboló, az életben helyét
keresgélő fia (Porogi
Ádám játssza hitelesen) szerepe szerint
kellően erőtlen, szereti anyját és
szenved is tőle, szenvedéllyel oktat ki minket, oktatja ki a
világot a színház,
a színjátszás, a művészetek mai
feladatáról (alkalmasint fizikailag a
nagybácsinak, Arkagyina bátyjának címezve,
akinek kertjében játszódik az első
rész) – később belátja, hogy igazán
jobbat, újat ő sem tud hozni. (A már
erőtlen, idősödő Szorint, Arkagyina testvérét Derzsi János játssza
feltűnő
színű, mai sportos öltözékben.)
Nyina (Trokán
Nóra) szinte megbabonázza
naivságával,
életszeretetével Kosztya Trepljovot, akinek szerelme nem
múlik el a két év
alatt sem; de ugyanígy megbabonázza
boldog-napsárgán Trigorin írót, Arkagyina
barátját (Kaszás
Gergő), aki szinte csak játékszernek,
megírandó epizódnak tekinti
Nyinát már színésznőként is. Nyina,
lassan magára ébredő színésznőként
nem a
csillogást választja (talán ellentétben
Arkagyinával is, bár igen hasonló,
csillogó kék ruhában jelenik meg a 2.
részben, mint Arkagyina az elsőben), hanem
valami mélyebbet, jobbat – nem feledve Trepljov első,
kissé „zavaros” darabját,
amiben játszott először (kékes fényben), nem
is igazán értve az elmondandó
szöveget. De a két év megérlelte
emberként is: csalódása Trigorinban, a
gyermekszülés
és a gyermek halála. Hiába találkoznak
újra Trepljovval, ő még mindig Trigorint
szereti, de nem akarja látni.
Trigorin sorsa sem egyértelmű:
kívülről nézve sikeres író,
bár „nem egy Turgenyev”, amit ő is pontosan tud
– horgászni szeretne inkább a
tavon, nem pedig (közepes) regényeket és
muszáj-novellát írni. Arkagyina
mellett a kényelmet választja. (Kaszás Gergő
meglehetősen árnyaltan, emberien
mutatja őt.)
Találkozunk a mindig boldogtalan, az
italhoz menekülő,
fekete ruhás Másával (Szilágyi Csenge), aki
Trepljovot szereti kitartóan, hiába
megy férjhez az őt imádó, amúgy jellegtelen
tanítóhoz, Medvegyenkóhoz (Orosz
Ákos), sőt gyereket is szül, Trepljov iránti
boldogtalan, viszonzatlan szerelme
megmarad. Talán, ha majd mégis elköltöznek
erről a vidékről, „kitépi
szívéből”,
de addig – addig itt marad boldogtalanul a gyerek miatt
aggódó rövid nadrágos
férjével, kinek
„tanítósága” egyébként
is csak a szereposztásból derül ki.
Külön szál az orvos, Dorn (László Zsolt)
megközelíthetetlensége
– pedig őérte a birtok intézőjének
amúgy fegyelmezett felesége, Polina (Parti
Nóra) eped. Az orvos elhárítja,
később pedig külföldre utazik, elköltve addig
gyűjtött pénzét. Olyan nagyon jó orvos
talán nem lehet, de róla sem tudhatunk
meg sokkal többet. Távolságtartó – de
melyik férfi nem az? Mégis, vagy talán
éppen ezért szeretik a nők.
Polina férje, Samrajev (Mihályfi Balázs) sem
átlagos ember,
tiszteli a „Művésznőt” – de csak addig,
amíg nem kér lovakat az útra, mert azok
soha nincsenek –, ám vannak bizonyos emlékei
bizonyos színjátszásról, amely
emlékektől minket sem foszt meg, humorforrásul.
Értékeljük is.
Csehov vígjátékként
jellemezte e művét, de valahogy nem
akaródzik ekképpen venni. Mása
boldogtalansága, az anya értetlen
közömbössége
az érzelmek területén (is), alighanem
műveletlensége és csillogó butasága,
mégis ő felel meg a közízlésnek, őt
ünneplik – nem deríti a nézőt jókedvre.
Nyina elkötelezettsége az igazi, érző és
értő művészet iránt nem ígér
számára könnyű
sorsot, különösen nem
magánéletében. Trepljovot nem tudja szeretni,
részben mert
Trigorint szereti, aki talán fel sem ér hozzá.
Érzékeny lelkű, sebezhető
művésszé válhat, akit azonban már ez a
két év is megerősített.
Mindez szemben áll Trepljov még
mindig életutat keresgélő
szerepével. Hiába kap már némi pénzt
írásaiért, nem érzi magát
igazán
tehetségesnek, de ellentétben Trigorinnal, nem
elégszik meg ezzel. Nyinával nem
élhet, mással nem tud, anyja éppen olyan
érzéketlen maradt, mint volt – mégis,
szinte minden konkrét előzmény, konkrét ok
nélkül lövi főbe magát az óriási
kitömött sirály előtt. Látszólag Nyina
elutazása az (egyik) ok, ám lényegében
egész kilátástalansága, erőtlensége
a csillogón-felszínes (köz)élettel szemben?
Igaz, előtte „hatásos” anyáknapi verset
szaval (ott sem lévő) anyjának.
Mégis, mit lehet tenni?
„Lehúzni” 28 évet a
városházán,
aztán az élettel elégedetlenül, csendben
meghalni, mint a nagybátyja?
Marad a kitömött, óriási
sirály (szobor) a színpadon. Nyina
talán ad valamit majd a világnak.
Díszlet alig van, de
igen fontosak a színek, az első rész
fehér, a második rész vörös
háttérrel, a falakra írt rengeteg fehér
szöveggel.
(Díszlettervező: Szalai
Sára). Jelmeztervező: Izsák
Lili. Zene: Keresztes
Gábor. Grafika: Lakatos
Péter.
Budapest, 2015. június 18.
Györgypál
Katalin
