Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

A testőr

Pesti Színház

Több mint 100 évvel ezelőtt (világ)háborúnak még előszele sincs, Molnár Ferenc pedig egyre több vígjátékot – komédiát – ír egyre nagyobb sikerrel. Varsányi Irén (Vígszínház) számára készült A testőr, e minden mozzanatában „színházi darab”: amiről szól (féltékenység, szerelem) , ahol játszódik (ismert színészházaspár szalonja, Opera páholya) és ahogyan „bonyolódik” („Molnár Ferenc-iül”).

Most éppen a Pesti Színházban láthatjuk Valló Péter rendezésében.

Szereti (még) a színésznő színész férjét egy évi (vagy akár fél évi) házasságuk után? Feltehető. Valamennyire. Felismeri a férjét a „csábítóban”? Lehet. Ki tudja? A végén minden kiderül? – nos, az éppen nem.

Józan ésszel mérve nem létezik „jó” megoldás: ha a feleséget (Eszenyi Enikő) sikerül  elcsábítania a férj-ál-testőrnek (Stohl András,) a testőr jól jár, a férj és persze a házasság nem; ha nem sikerül elcsábítania, akkor meg fordítva. De ahol nő van és szerelem (meg Molnár Ferenc), ott józan ész nincs. Szerencsére.

Így aztán maga a darab valóban örökérvényű, a humor, az őszinte kijelentések-elszólások és folytonos veszekedések még inkább kortalanná teszik. Hány nő igyekszik másfelé (ki)nézegetni házasságából – különösen, ha előtte 11 – vagy 9 – szeretője volt, férje pedig folyton vallatja? Melyik férj nem féltékeny a feleségére, akiről mindezt ő maga is nagyon jól tudja, felesége ragyogó, ünnepelt színésznő – annak minden hátrányával is –, és érzi felesége lassú, de biztos „kihűlését” iránta? Mindez 3 felvonáson át majdnem sok – Molnár Ferenc darabját azonban nem lehet másképpen színpadra vinni.

Tehát a férj, a szintén ünnepelt színész – mely tény külön okot ad egymás közötti rivalizálásukra is – élete (egyik) legnagyobb szerepét találja ki és játssza el – a felesége képzeletében már megjelent csábító testőrt. Hogy aztán mind megjelenésében, mind testőr-jelmezében túl színpadias, szinte illusztratív, talán csak a ráadás. Akcentusos mondatai, gesztusai komikusak nekünk, a színpadon a feleség számára – vajon csak látszólag? – azonban nem. Ám egy szerelmes férfi mit el nem hisz feleségének? – Mindent. Azt is, hogy ő mint testőr igenis nagyon tetszik a nőnek, azt is, hogy mint testőr sem a lakásban nem volt, sem az operai páholyban, nemhogy (forrón) megcsókolta volna őt mint testőrt a feleség!… Ehhez képest azt „elhinnie”, hogy a pillantása árulta el már a második percben – már semmiség.

A feleség kacérkodik – elegánsan, a házi hacukából ragyogó hölggyé válva (jelmez: Pusztai Judit) –, a férj gyötrődik, mindketten a már vagy 10 éve házibarátjuknak tudható, folyton körülöttük lebzselő, kissé egykedvű  kritikusnak (Kern András) panaszkodva, vagy éppen vele „filozofálva” –, a mamának „kinevezett”, „előléptetett” házvezetőnő (Vári Éva) pedig szörnyülködik, félt, óv, és igencsak elegánsan elkíséri az Operába a még nála is elegánsabb színésznőt. De főleg minket, nézőket szórakoztat időről-időre, a kellő pillanatokban belépve.

A darabban nem csak egy házaspárt kell színpadra vinni, hanem egy ünnepelt színészházaspárt. Egy színészházaspárt ma is érdeklődés, titok, rejtély övezi – messziről nézve –, Molnár Ferenc pedig ezt a világot tárja fel kissé most is, teszi hétköznapibbá. Illúzióromboló? Talán nem olyan nagyon. Inkább emberi. Maga a szerelem az, ami illuzórikus.

Egy szerelmes férfi mit meg nem tesz (a való, a „civil” életben is) szerelme megtartásához, ellenőrzéséhez, hogy hűségéről meggyőződhessen? – A legostobább fordulatokat is. Aki már tapasztalt ilyesmit, életszerűbbként éli meg a testőr-szerep szinte komikus eljátszását. Így aztán az is hiteles, hogy a feleség már az első percben felismerte férjét, meg az is, hogy mégsem, mert a nő valóban újabb hódolókra vágyott. Mert mint színésznőnek (is), folytonos elismerésre, bókra van szüksége ahhoz, hogy életre keljen, ragyogjon, igazi nő legyen (főleg, ha kellően narcisztikus…). És valóban, a nagy csokor vörös rózsáktól, az ablakuk alatt rendszeresen elsétáló, ismeretlen testőr vágyódó pillantásaitól – nagyon is kivirul. Erre meg a férj akkor is féltékennyé válik, ha ő maga az, aki sétál saját ablakaik alatt…

Mindezt aláfestik a ház urába szerelmes cselédlány (A szobalány – Gilicze Márta) igyekvő ügyetlenkedései, A hitelező (Kerekes József) rajongása a színész iránt, a régi ismerős páholyosnő (Szatmári Liza, most Martin Márta játszotta) odaadása, ahogyan a tisztelt „nézők” óhajait lesi.

Megható a szerelmes férj igyekezete, hogy feleségét testőrként ismét meghódítsa, ahogyan felesége minden szavába mentőövként kapaszkodik: mi mindenből ismerhette őt fel már a második percben felesége, de ugyanígy hihető az is, hogy felesége valóban újra beleszeretett férjébe annak éppen szinte gyerekes és megható igyekezete miatt.

Miért is ne?

Az a jelenet pedig, amelyben a férj a „nagy leleplezésre” készül: az egyébként szándékosan semmiségekről beszélő feleség háta mögött újra „beöltözik” testőrnek, darabonként véve elő a kellékeket, sőt, a feltűnő kabátot felesége szeme előtt viszi és akasztja fel, miközben a nőnek szeme sem rebben – egyszerűen üdítő: akkor most ki játszik kinek?

Díszlet: Cseh Renátó. Már a legelső pillanatban tisztában lehetünk a színház alapvető szerepével: a színészházaspár nappalijának (szalonjának?) közepén két színházi szék áll felhajtható ülésekkel, a falakon a házaspárról készült különös képeket látunk. A tér felfelé nyitott: a szobában lépcső vezet fel a virágos erkélyre (május van!), a második felvonás operai páholyába szintén lépcső vezet fel, előttünk a páholy hátsó része látható, ahol a testőr csábítási jelenete is játszódik.

 2015. április 2.

Megjelent a Kláris 15/6. számában.

 Györgypál Katalin


♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©