Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

BRAND

Nemzeti Színház – Kaszás Attila Terem

Két és fél óra két részben, ám szünet nélkül. Szemben a Soroksári út (esti) forgalmával, amire rálátunk a Nemzeti óriási üvegfalain-ablakain keresztül. Hófehér bútorok, kanapék, asztalok, műanyag székek, baloldalt óriási laptévé. Lakásnak néznénk, de nem az, vagy nem mindig az, és főleg aligha „pazar”. Hideg, jég, fjordok. Itt is emberek élnek. Zömük nagy szegénységben, éhezésben. De léteznek boldog emberek is: előttünk állnak a felhőtlen szerelmesek: Ágnes (Trokán Nóra m.v.) és Ejnar, a festő (Mátyássy Bence). Egészen addig felhőtlen szerelemben, míg a nemrég érkezett „körzeti káplán”, Brand (Trill Zsolt) „hőstettre” nem invitálja a helybéli nagyokat – a Bírót (Mátray László m.v.), az Iskolamestert (Szűcs Péter Pál m.v.), a Harangozót (Kristán Attila), de még Ejnart is. Váratlanul Ágnes megy csak vele a lélekvesztőn, a viharban „lelket menteni”. Szerelmesétől pedig máris egy óceán választja el. Hamarosan Brand hitveseként látjuk beteg kisfiukkal…

Sűrű, „konok” darab – és előadás – Ibsen Brandja. A „mindent vagy semmit” örökké ott lebeg (egyes) emberek szeme előtt végső, gyönyörű, isteni célként, ami persze (élő) emberként teljesíthetetlen, elérhetetlen. Mint minden maximalizmus. De minden időben születnek (kinevelődnek?) olyan emberek, akik szeme előtt ez és csak ez lebeg. Ami ezen túl van, már nem az ő világuk, az a világ számukra nem létezik, bármiféle megalkuvás csak összeomlást hoz számukra. Amiből aztán vagy felébrednek erre a – gyarló – világra, vagy nem…

Egy ilyen cél követése erős hitet követel eredendően az élet minden percében és minden mozzanatában. Milyen hitet? – ez a nagy kérdés azon túl, hogy egyáltalában emberi mértékkel mérve reális lehet-e. Nyilván nem, de nagyon „szépen hangzik”. („A langyosakat az Isten kiköpi” – biztos?)

És mi van akkor, ha egy ilyen ember ezt a célt másoktól is (lényegében szellemi zsarnokian) követelni kezdi?... Vagy mindnyájan elpusztulnak, vagy végül csak ő, ha nem változtat hiedelmein, nézetein, „hitén”. De egy konok, makacs ember természetesen nem változtat hitrendszerén („hitén”, ha úgy tetszik – de mi a „hit”?!) , vagy csak igen nehezen.

Nos, mindebből látunk felkavaró drámát a hófehér bútorok között, amelyekből akár templom is épülhet. Csak éppen a templomépítés nem old meg semmit, sőt – még világosabbá válik Brand követhetetlen útja. Igaz, ez már akkor egyértelművé vált, amikor hagyta kisfiát meghalni, majd a gyászt mint bálványt „leparancsolva” Ágnesről  – felesége halála sem rendítette meg. Ridegsége, lényegében embertelen nézetei – amelyek a fenyegető ótestamentumi isten, ráadásul egy fiatal, energikus férfiisten alakjából „magyarázódnak” őszerinte – az élet számára elfogadhatatlanok. Kérlelhetetlen belső hite, vezérelve: az élet és a hit (persze az ő hite) egy legyen.

Brand azonban élő, vívódó, sokszor tévelygő ember. Ezt és így színpadra állítani igen nagy színészi feladat. Fizikailag sem könnyű végig színpadon lenni, egyébként embertelen belső hitét emberiként újra és újra felmutatni, vitatkozni – és mindezt természetességgel, egyszerűséget mutatva játszani. Trill Zsolt (a legtöbbször szürke télikabátjában) többszörös értelemben is remekelt tehát. Jelenetei Törőcsik Marival – úgy is, mint éppen annyira konok anyjával, amilyen ő maga, és úgy is, mint a templomot a jéghegyek között kereső, eszelősnek hitt asszonnyal, Gerddel – nem csak mélyen megindító, de igen bensőséges, mélységesen lírai.

Brand „a maga módján” szereti anyját – aki annak idején ridegen elküldte magától papnak tanulni, hogy majd fia vezekelhesse le az ő vagyon-harácsolási bűnét, aminek érdekében fiatalkori szerelmét is odadobta –, szereti kisfiát és érzelmileg kifosztott (?) feleségét – akik elűzetése után, ködös álmában újra megjelennek –, ám pusztulása kapujában is újra csak saját konok, embertelen hitét választja. Nem ismer más utat, az élet vagy halál alapkérdésében ő csak a halált képes választani. Számára ez a „minden”; maga az élet az érzelmekkel, szenvedélyekkel, tévelygésekkel, tévutakkal a „semmi”.

Ágnes alakja kezdettől felemelő, lágy, lírai. Gyásza – éppen karácsonykor –, halott kisfia holmijának odaadása-átadása a szegény asszonynak szívbemarkoló. És még mindig férjének akar megfelelni, ami lehetetlen. Beteg kisfiával elmenni nem tudott, rábízta férjére (miért is?), gyászolnia nem lehet — kifosztva érzi magát. Számára sincs más kiút, mint a halál.

A falu éli életét, úgy tűnik, Brandot követve. Ám az „elit” vitatkozna vele: a Bíró szegényházat, akár bolondokházát építene, és alulmarad Brand akkorra már kikristályosodott templomépítő tervével szemben, egyezkedni pedig Branddal lehetetlen. Az orvos (Szatory Dávid) többször javasolja, látogassa meg nagybeteg anyját, kisfiát pedig feltétlenül vigye délre, hogy meggyógyulhasson. Itt Brand valóban meginog, már-már hajlana rá – az egyetlen eset, hogy külső „figyelmeztetés” téríti vissza konok, pusztulásba vivő „hitéhez”. A Harangozó, az Iskolamester, akik szintén ott élnek körülötte, igyekeznének hatni rá, ami lehetetlen.

Hirtelen Ejnárt látjuk viszont, aki megjárva az élet „poklait”, „igazi” hittérítőként tér vissza. Számára Ágnes valamikori szerelme, sőt halála mint tény sem fontos, csak az, hogy a hit kérdését tekintve miként halt meg… (Az ilyen hittérítők sem éltek általában hosszú életet, ismereteink szerint.)

Az állammal szembeni más „hozzáállásra” kívánja rávenni őt a Prépost (Horváth Lajos Ottó), persze hiába, sőt: higgadt és hosszas magyarázó szavai még inkább megerősítik Brand belső hitét. Ő nem az állammal áll szemben, egyszerűen más oldalról látja az életet, ahol már, mint láttuk, követhetetlen. (Ettől persze még nem biztos, hogy a Prépostnak van igaza.) Elűzésében is szerepe van az asszonynak (Molnár Erika m.v.), aki szintén az életet választja.

A tényleges megoldás tehát az élet, a kisfiú szellemének (Alf – Mátyássy Klára Cecilia) ott-lábatlankodása, futkosása,  többszöri üdítő-kacagó jelenléte a történetben. A jövő, az élet, az egyetlen lehetséges „megoldás”.

Díszlettervező: Ambrus Mária. A színházépület üvegablakai, de még az erkély is „díszletként” funkcionálnak. Több jelenetben a csukott üvegablakok túloldaláról hallhatjuk a szöveget, Brand még nekünk háttal, az erkélyről is lekiabálja nézeteit.

Jelmeztervező: Benedek Mari. A szereplők legtöbbször kabátban, sőt a nők bundában játszanak, tekintettel az északi fagyos  éghajlatra (?).

Ungár Júlia dramaturg az eredetileg ötfelvonásos drámai költeményből nagy munkával hozott létre kétrészes szöveget Kúnos László és Rakovszky Zsuzsa remek (verses) fordításából.

Rendezte – és a darabot eleve választotta elsősorban Trill Zsolt számára, ami igazán jónak bizonyult – Zsótér Sándor.

Budapest, 2015. március 22.

Megjelent a Kláris 15/5. számában


Györgypál Katalin
♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©