Hazánkban feltehetően nincs olyan ember,
akinek képzeletében
ne jelenne meg az elsöprő lendületű, mégis nagyon
lírai ikonfilm Törőcsik
Marival és Soós Imrével, no meg Szirtes
Ádámmal.
Lehet ezt felülmúlni?!
Persze, hogy nem. Nem is állhatott ez
szándékában
Vidnyánszky Attilának, egyszerűen mást hozott létre, más
csoda-félét a
Nemzeti Színház nagy színpadán. Hiszen a
társrendező-koreográfus, Zsuráfszky
Zoltán, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes
művészeti vezetője. „Kész.”
Közreműködik
természetesen a Magyar Nemzeti Táncegyüttes. A
szövegkönyvet Sarkadi
Imre,
Fábri Zoltán és Nádasy László művei
alapján Vincze Zsuzsa
írta – ő a
Táncegyüttes művészeti főmunkatársa. Itt
pedig a jelmeztervező meg a dramaturg
is. Igen jó érzékkel.
Törőcsik Mari és Soós Imre
hangja összetéveszthetetlen. Az
üres színpadon füstgomolygás közben
hallunk néhány szót a filmből. Innen indul
az előadás, a hídi vásár forgataga
tárul elénk esztrád cirkusszal, a
háttérben
– egyébként végig ott maradó –
kisméretű körhintával, árusokkal,
később
céllövölde bódéval,
lacikonyhással. És persze a rengeteg táncossal.
A színpad elején pedig,
elkülönülve a „nép”-től,
szembetaláljuk magunkat a Pataki családdal, a megfontolt
István gazdával
(Cserhalmi György), hallgatag,
megfélemlített feleségével (Szűcs Nelli) és a
többi falubeli fiatallal játszani, táncolni,
vigadni vágyó szinte még
gyereklányukkal, Marival (Kiss
Andrea e.h.). Nem kell sokat várni, hogy
szembetűnjön
egyelőre még csendesen a konfliktus. Az apa
lószerszámok vásárlásával
elfoglalt, „adja még olcsóbban is” –
és igaza lesz. Túl sokáig sem szabad
várni, mert akkor meg már elmegy – oktatja
Sándort. Mert a Pataki családdal
együtt mulat, hozzájuk tartozik a megfontoltabb
fiatalember, Farkas Sándor: szintén
gazda (Farkas Dénes).
Vásárol ugyan egy hivalkodó
mézeskalács szívet Marinak,
de aztán ő a céllövöldével
foglalatoskodik Mari helyett. Végül rendelnek is:
pacalt velővel! – a „nép”-nek csak
lebbencsleves jut „feltét nélkül”, ezt
Bíró
Máté (ifj.
Vidnyánszly Attila) rendeli, kerülgetve egyre a
Pataki családot.
A lány hirtelen eltűnik a forgatagban,
hogy Bíró Mátéval, szerelmével
lehessen. A fiatalok tudnak szerelmükről,
körtáncokkal, mondókákkal, énekekkel
fejezik ki mindezt.
És látjuk a híres
körtánc-jelenetet, elöl két körhinta
ülés
ereszkedik le, hátrébb is számos. De nem
pörögnek, helyette le-föl ereszkednek,
az illúzió, a repülés illúziója
mégis teljes.
A színváltozások
folyamatosak, szemünk előtt mennek vége,
mégsem zavaróak, figyelmünket elvonják a
táncok, mozgások, énekek, zenék –
utóbbiak hol hangfelvételről, hol – később
– szekérről élőben. (Zeneszerző: Lakatos Róbert.)
A fiatalok játékos,
kibontakozó szerelmével szemben áll az
apa évszázados igazsága: „föld a
földdel házasodik”. Mondhatnánk persze azt is,
hogy szövetkezik, hiszen
a jövendő házasság reményében, mint
kiderül, már egy
birtokként kezelte István gazda kettejük
földjét. Mert Farkas Sándor tehetős
már fiatal gazda létére, és első akar lenni
a faluban Pataki mellett. A terv
tökéletes, nincs benne semmi kivetnivaló: Mari
tetszik neki, Pataki elfogadja,
mi kell még? A lány nem számít, az
István tulajdona, mint minden már birtok is,
és ha neki ígérte a lányt, akkor az
úgy is lesz. Némi veszélyt jelent ugyan
Bíró Máté folytonos felbukkanása, de
hát neki csak „talpalatnyi” földje, van,
meg még fiatal is, ugyan mit akarhat? Amikor váratlanul
betoppan, éppen akkor,
amikor ők „amolyan eljegyzés-formát”
tartanak, Mari hallgat, anyja hallgat,
Máté hallgatagon – elmegy. Kibúsulja
magát – dallal, tánccal – máshol.
Anyja sem mer Mari pártjára
állni. Hiszen az ő sorsa is
keserves volt eddig, még akkor is, ha férje
„jó ember” volt, igyekezett növelni
a birtokot, a vagyont. Igaz, erre ráment az első,
koraszülött fiú, mert a
marokszedés fontosabb volt, mint az egészséges
gyerek. Szerencsére Mari télen
született, amikor nincs annyi dolog… Ennek éppen
úgy megvan az igazsága, mint a
szerelemnek, csak valami egészen más, amúgy
összehasonlíthatatlan oldalról.
(Arról most ne beszéljünk, hogy évezredek
óta vita tárgya: kell-e a házassághoz
szerelem, melyik a jobb megoldás.)
Bíró Máté
lázadó lelkülete megmutatkozik máskor is:
amikor
Pataki olcsón szerez napszámosokat a földekre. A
napszámosok azonban nem mernek
ellenkezni, kell a pénz…
És eljön Ilus
esküvőjének napja. A nagy vigadalomban Mari ül
csak szomorúan, a terem másik végében meg
Máté búsul. Pataki nagy jókedvében
mesél múltjáról, amikor majdnem odalett a
lába… Farkas felkéri a kedvetlen
lányt táncolni – és ez megnyitja az utat
Máté előtt. Lekéri a lányt az egész
estére! A puszta törvényei
kíméletlenek és kegyetlenek, amit jól tud
Máté is,
és most saját kezére játszatja: a
botrány után Farkas aligha veheti Marit
feleségül. Emlékezetes jelenet: a két fiatal
az asztal tetején táncol, az apa
pedig még mindig, nekik háttal, saját
„sztoriját” meséli…
Farkas leforrázva álldogál,
neki már nincs itt dolga, hacsak
nem az el- vagy leszámolás Patakival, aki minderre
„rábeszélte”. De Mari nem
maradhat a házban, lázadása miatt apja csaknem
megöli a baltával. Mi lesz a
földdel, a vagyonnal? Bíró Máté pedig
boldog, hiszen Mari nem lesz Sándoré,
csak az övé! Kell még valami a boldogsághoz?
Előttük az élet! Kisebb,
„talpalatnyi” birtokon, de boldogságban.
Máté hitével és szerelmével.
És csak
pörög, pörög hátul az a
körhinta…! Vagy Ilus lakodalmán, a táncban?
Pataki meg kénytelen tudomásul
venni a történteket, lányának
már nem parancsol többet. Saját igazsága
megmarad neki és sorsába már régen
beletörődött feleségének.
Ám hirtelen óriási
tapsvihar a nézőtéren, hiszen bemutatón
vagyunk: igen, igen, megjelenik Törőcsik Mari elegánsan,
feketében,
mosolygósan! Ennél több talán nem is
adható már a tisztelt publikumnak.
A siker előre borítékolható
volt, teljesen megérdemelten.
Több mint 40 táncos lehetett olykor a színpadon,
percről percre kidolgozott és
teljesített koreográfiával, a hangulatot pontosan
kifejező népzenével, rengeteg ismert és
kevésbé
ismert, részben feldolgozott népdallal. A
legvégén a záró népdalt: „A
szerelmet
eltitkolni nem lehet…” – a nézők jó
része szinte együtt énekli hangtalanul a
szereplőkkel.
Bizonyára van, aki nem szereti a
népdalt, vagy a néptáncot.
Ezt az előadást látva azonban, ki tudja? –
talán megszereti. Aki meg úgy is
szereti, az prózában, zenében, táncban
egyaránt kiváló előadást láthat
és
élvezhet. Feltehetően sokáig.
Budapest,
2015. február 21.
Megjelent a Kláris 15/5. számában
Györgypál
Katalin
♣
♣
♣
