Színházi kritika
SZÍNHÁZ
APA
Belvárosi Színház
A
Belvárosi Színház Happy Ending bemutatója
után érdeklődve vártam a fiatal
francia író, Florian
Zeller színdarabját. A szerző korán
felkavarta a francia irodalmi életet
nemcsak regényei, de szövegkönyve és
színházi darabjai alapján is, s ma az
egyik legsikeresebb és legtöbbször játszott
író külföldön. Vajon mit tudhat egy
36 éves ember az Alzheimer-kórról? Mit tudhat
arról a bezártságról, ahol lassan
elveszíti a tudat a valóságot, amikor
múltba zárkózik az elme, s apró
cserépdarabokra hull egy ember személyisége? Mit
tudhat az elszigetelődésről,
a magányról, a zűrzavarról, ami egyre nagyobb,
egyre erősebb, zaklatottá téve a
beteget, és egyben a hozzátartozókat is? A
függöny széthúzása után egy
szobába
érkezünk, egy fotel, egy nagy cserép virág,
felstócolva könyvek a padlón, és
rengeteg papírgalacsin szanaszét. Az apa, André (Lukáts Andor) a fotelban
ül,
ölében hordozható
televíziókészülék, kvízműsort
néz, miközben lánya, Anne
(Hámori Gabriella) a
papírhalmokat szedi lapátra.
Beszélgetésük szakadozó, az
apa inkább a műsort figyeli, de mikor Anne
szemrehányást tesz neki, hogy
elüldözte az újabb gondozónőt, André
ingerült lesz. Nem akar idegeneket
beengedni az életébe, nem akarja, hogy megszokott
ritmusát más irányítsa, s
nincs tisztában helyzetével, ami már
hanyatlásának nagyfokúságát jelzi.
Anne
kétségbe van esve, két abroncs
szorításában vergődik: a gyermeki szeretet
és a
saját életét élni akarás.
Igazi
harctér a színpad: csatázik André a maga
félelmeivel, miközben próbálja
megérteni az őt körülvevő
történéseket, váltakozik a
valóság, jelen és múlt, s
ebben a csatában, mint hullámok a tengeren, hol fent van,
hol lent, attól
függően, mikor jönnek az egyre ritkulóbb tiszta
pillanatok. Vajon hol is van
most ő, a saját lakásában, a lánya
lakásában, ki az, akivel beszél a lánya,
vagy valaki más? S csatázik Anne is. Apja egyre
zavarosabbá váló gondolataival,
a betegség elfajuló tüneteivel,
önmagával, hisz még mindig azt az apát
keresi,
akire felnézett, aki határozott és bölcs
volt, küzd férjével, de legfőképpen
azzal a bizonyossággal, hogy már nem tudja tovább
vállalni az édesapjával való
együttélést, gondozását. André
nem érti, mi van vele, s egy tiszta
pillanatában újabb
ápolónőjének
(Bohoczki Sára)
így vall önmagáról: „Mintha apró
lyuk volna az agyamban”.
Befejezésként már a szanatóriumban
látjuk viszont. Ezt a csatát nem lehet
sebesülés, sérülés nélkül
végigharcolni. Itt nincs nyertes, csak vesztes!
Florian
Zeller a darabot tragikus bohózatként jelöli, hisz
valóban vannak benne
komikus, nevetésre ingerlő helyzetek, de lélektanilag a
legmélyebb dráma, mely
szívszorító minden nézőnek, hisz kinek
nincs idős hozzátartozója, vagy éppen
betege, s melyikünk az, aki nem érzi, mennyire kevés
az az idő, amit
szeretteinkre fordítunk. S mennyire
kiszámíthatatlan egy váratlan diagnózis
megjelenése, s csak akkor jövünk rá,
veszteségünk nagyobb mindennél.
Zeller
2012-ben írta darabját, s már két év
múlva, 2014-ben elnyerte a legmagasabb
francia színházi elismerést, a
Moliére-díjat. A Belvárosi Színház
színpada már
sokadszorra ad helyet emberi sorsok drámai
harcáról szóló darabnak,
amik tanításra, elgondolkodásra
késztetik a nézőt, s talán sokan
változnak is tőlük. A Happy
Ending, az Esőember
és most az Apa
lelkiismeretünk vizsgálatát eredményezi,
kényszerít bennünket, hogy feltegyük a
kérdést:
mindent megtettünk? Vajon jól és sokat adtunk-e? Orlai Tibor újra
megtalálta
azt a darabot, ami garantáltan siker, s ebben partnere volt a
rendező, Gáspár
Ildikó is, aki Mikó
Csabával a színmű fordítója is volt.
André szerepében
Lukáts Andor egy pillanatnyi kétséget sem hagyott
Alzheimer-kóros állapota
felől, nem a színész volt, hanem maga a Beteg. Hihetetlen
empátia kellett ehhez
a szerephez, mélyre kellett ásni, mindent megtudni
róla, de itt nem a lexikális
tudás volt jelen, hanem egy énjét
elveszített ember, kiből sugárzott a félelem
s a gyermeteggé válás.
Bolyongását
múltban és jelenben kiválóan
ábrázolta a háttér, Kehl Richárd kitűnő
munkája,
változó fényeffektusok néha azt
érzékeltették: lehúzott redőnyt
látunk, zajos
szürkeség elromlott tévét imitál, a
mozgó árnyak André elméjéből
kivetített
„mumusok”. A videó munka Juhász András
érdeme, mely nagyban elősegítette, hogy
érezzük, szinte benne vagyunk André fejében. Hámori Gabriella Anne
szerepében
úgy tűnt, még keresi
megközelítését ennek az állapotnak,
ám felvillan az apa-szeretet mélysége, ahogy apja
mellé ül a földre, és vele van, míg
alszik.
Küzdelme nagy, de még nem katartikus, mindazonáltal
érezni benne a forrongást.
Bohoczki Sára fiatal és nagyon dinamikus, nevét
fontos megjegyezni, mert nagy
tehetség szunnyad benne. Mozdulatai bátrak és
emlékezetesek maradanak. További
szereplők: Makranczi Zalán,
Molnár Gusztáv, Lázár Kati.
Producer: Orlai Tibor,akinek
hálásak vagyunk ezért a bemutatóért,
és további sikereket kívánunk Neki
és társulatának.
2015.
február 19.
Hoffmann
Katalin
♣
♣
♣
|
|
|