Tamási Áron
népi játékai
szívfacsaróak. Első pillantásra csak a
székely humort, az évődést vesszük
észre
benne, csalafinta történetein, különc
figuráin nevetünk, miközben érezzük, hogy
hatalmas mélység nyílik meg a látott
események mögött, félő, hogy belezuhanunk.
Az 1942-ben keletkezett Csalóka
szivárványban épp ilyen
mélységek tárulnak fel.
Az ún. Tamási tetralógia negyedik darabja ez (Énekes madár,
Tündöklő Jeromos,
Vitéz lélek az első három), amit 1942.
október 24-én mutatott be a Nemzeti
Színház Németh Antal rendezésében.
Czintos
Bálint erdélyi gazdának
volt-e joga Kund Ottó bőrébe bújni és
éveken át a neve alatt élni? Volt-e joga,
hogy fiát, Kálmánt szétválassza
szerelmétől, Zsuzsánna kisasszonytól, s maga
vegye feleségül a lányt? Hisz ő csak
eligazítani akarta fiának befejezetlen
karrierjét, ne nősüljön, inkább menjen
egyetemre. Mindez egy álommal kezdődött,
amiben Czintos átlépett a szivárvány alatt,
és a fia sorsát vette fel.
Úgy
történt mindez, hogy az
öngyilkosságba menekülő Kund Ottót
Bálint ruhájában húzták ki a
megáradt
patakból, azt hitték, Czintos gazda halt meg.
Bálint a „bölcselő” filozófus
köpenye, szakálla és szemüvege mögé
bújva eltűnt a faluból, hogy majd a saját
temetése után pár héttel megjelenjen, mert
előzőleg végrendeletében Kund Ottóra
hagyta házát s birtokát. A visszatért
bölcselő elfoglalja jogos örökségét,
Kálmánt (aki így nem örököl
apjától) egyetemre küldi, ő maga pedig
feleségül
veszi Zsuzsánnát.
A terv
zseniálisnak tűnik,
látszólag minden a helyére kerül. A
lány szívesen megy hozzá feleségül, a
falu
elfogadja az új gazdát, a titkot egyedül Samu,
Bálint nagybátyja tudja, akit
beavatott a személycserébe. Hogy mégsem volt
tökéletes mindez, az öt év múlva
derül ki, amikorra a bölcselő álarca mögött
élő Bálint megzavarodik,
lelkiismeret-furdalás uralkodik el rajta, hiszen mindenkit
becsapott, s hiába
van szép élete, gyermeke, nem boldog. A
környezetét megtéveszthette, ám saját
magától nem menekülhet. Öt éve mindenki
beletörődött, hogy ő Kund Ottó
(kísérteties hasonlóság volt
közöttük), most viszont azt nem fogadják el, hogy
ő valójában Czintos Bálint. Hiába leplezi
le magát, a hullámok összecsapnak a
feje felett, hiába a szerető feleség, szép
gyermek, a végcsapást az adja meg,
amikor saját fiával szembesül (Kálmán
közben pap lett, épp a faluba érkezik,
hogy első miséjét itt mutassa be). Kálmán
nem borul apja keblére, hanem az
idegen Kundot látja benne.
Csiszár Imre egy kis
erdélyi
hangulatot hozott a József Attila Színház
színpadára, rendezésében számos
apró
népies elem jelenik meg. Az eredeti szövegben is szereplő
„A tücsök és a légy
lakodalma” című vershez Aba és a kicsi
Bálint székely legényest táncol. Jó
hallani Samu bácsi (Papp
Zoltán) ízes beszédét székely
nyelvjárásban, ünnepi
kalácsot látni az asztalon, szuszékot,
pohárszekrényt a szobában. (Díszlet: Csiszár Imre,
jelmez: Szakács Gyöngyi).
Kár, hogy a hátsó bejárati ajtó
mellett
két ide nem illő faliképet helyeztek el egy-egy
török jelmezes figurával rajtuk.
Rékasi Károly
(Czintos Bálint)
kissé városias székely gazdát
játszott, túl kifinomultra sikeredett az
alakítás, jobb lett volna nyersre venni a figurát. Papp Zoltán (Samu)
éppen ezt
cselekedte, bölcs székelységet tudott belevinni. Létay Dóra
(Zsuzsánna) finom női
finesszel lep meg bennünket, Kocsis
Judit (Viola) és Jakus
Szilvia (Ibolyka)
jelenése komikus epizódalakításnak
tekinthető. A kisebb szerepek közül Lippai
László (Fecske) emelhető ki a falu postása
szerepében, alakítása szellemes,
meggyőző, szívből jövő humorral átszőtt volt.
Dramaturg: Gyulay Eszter,
szcenikus: Tompai Zsuzsa.
Az 1942-es pesti
bemutató nem hozta
meg a szerzőnek a várt elismerést, mert sem a
rendezés nem volt maradéktalan,
és a közönség sem értette, miről is
szól ez a furcsa történet. Az akkori Film
Színház Irodalom megpróbálta
körbejárni azt a kérdést, mi a
probléma Tamási új
darabjával. „Budapest nem érti, …
tanácstalan töprengést figyelhettünk meg”
–
írja Udvary Gyöngyvér a riportjában. A
választ Tamási Árontól akarták
hallani,
mondja el ő, miről szól a darabja. A szerző a magunk
életéből való menekülés
problémáját nevezi meg elsőként.
Társadalmi tendencia, hogy mindenki más akar
lenni, mint ami valójában, felhúz egy
„bőrt”, amiben elrejtőzik. De ez csak egy
ideig működik, az idegen létben elveszik az ember
saját lelke, s azt újból meg
kell találni, hogy megnyugodhasson.
Tamási
kísérletnek nevezi új
művét, amelyben egy életformát jelenít meg
kritikával. Sose volt híve az ún.
társalgási színdarabnak, az igénytelen,
nevettető mókának, fogta magát s
megújította a formát, eldobva a régit. A
„Csalóka szivárvány”-t nem a
szokásos
boldog véggel zárta, azt sejteti, hogy Kund-Czintos
meghasadt énje nem bírta
tovább a személycserét, s nekirohant az
örvénynek.
Több mint
hetven év távlatából,
és Csiszár Imre rendezésében nem
érezzük Tamási tragikus arcát, mintha
megszelídült volna az
„énhasadásos” személycsere
problémája. Inkább egyik
meséjeként tekintünk rá, s
élvezzük a székely ízeket benne.
Budapest, 2015. február 12.
Megjelent a Kláris 15/4.
számában
Földesdy
Gabriella
♣
♣
♣
