Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

JULIUS CAESAR

Vígszínház

Shakespeare tragédiáját ezúttal Fekete Ádám (f.h.) és Forgách András fordította. Azért a leghíresebb sor megmaradt Vörösmartytól: „Temetni jöttem Caesart, nem dicsérni”. Alföldi Róbert a demokrácia elfogadott szabályait megszegő, magát istenítő uralkodó jogos meggyilkolását rendezte meg, aminek súlyos következményei vannak, lesznek a birodalom jelenét és jövőjét illetően. A felelősséget nemcsak a gyilkosok viselik – akik jót, jogosat cselekedtek –, hanem a meggyilkolt uralkodó hívei, akik majd győztesen, de erkölcsi szempontból kritikusan, gyáván, méltatlanul viselkednek.

Mondják, Shakespeare drámái sok mindent kibírnak a színpadon, a jelenlegi rendezést is elbírja a nagyhorderejű mű. Már nem lepődünk meg azon, hogy a díszlet egy lépcsősorból áll, és kétoldalt hatalmas, papírból vagy furnérlemezből készült ülő kutya (sakál?) alakok szolgálnak térelválasztóként, különböző alakzatokat felvéve.

A díszletet El Kazovszkij motívumainak felhasználásával Menczel Róbert tervezte, jelmeztervező: Szlávik Júlia. A díszlet részét képezi a 4–5 méter magasban elhelyezett zuhanyrózsa, ami nagy sugárban szórja a vizet a szereplőkre a merénylet tervezése közben, hatalmas, velőt rázó mennydörgések hallatszanak, jelezve a készülő politikai vihart. A lezúduló víz itt nem mos tisztára senkit.

Nem lepődünk meg az öltönyt viselő szereplőkön sem, akik a második felvonásban manapság divatos katonai egyenruhát hordanak, és géppisztolyt szorongatnak. Sokkal meglepőbb, hogy Julius Caesar megölésekor patakokban folyik a vörös festék a színpadon, majd felravatalozása után a késszúrások nyomai erősen kirajzolódnak a színész (Hegedűs D. Géza) testén. Alföldi rendezése egységes, végigvitt koncepciót hozott létre. Az ő Caesarja nem olyan veszedelmes, inkább hiú, öntelt, pompakedvelő, persze zsarnok is, de nem elviselhetetlenül. Az ellene összeesküvő ellenzék viszont nem tudja, miért akarja megölni őt, illetve nem tudja, mi lesz megölése után? Nem elég megölni a zsarnokot, helyette új rendet kell felállítani, ez hiányzik Brutus és Cassius hősiességéből. Rájőve a zsákutcás philippi csatakilátásokra, inkább öngyilkos lesz mindkettő. Ezúttal csak picit aktualizál Alföldi (képernyő előtti bekiabálások), rendezése inkább nagy ívű, aktuális, de nem pillanatnyi politikai problémát vet fel, jóval előbbre néz, és mélyebbre lát ez által.

Otthonosan érezzük magunkat a második felvonás elején, amikor a színpadon velünk szemben számos tv-készülék közvetíti Brutus és Antonius védőbeszédét, amit a darabbeli közönség fotelban ülve néz végig. Előbb illedelmes, később mai politikai helyzetre rímelő bekiabálásokkal kíséri a beszédeket. Szinte nevetséges, amikor előttünk zajlik a tömeg átváltozása, akik előbb még Caesar megölését helyeselték, Antonius beszéde alatt átváltoznak a diktátort sajnáló, őt mentegető együtt érző tömeggé. Nem a mai készülékektől és ruháktól érezzük magunkat furcsán, hanem épp azért, mert nem rendülünk meg egyáltalán a látottaktól. Olyan ismerős minden, egyik tábor, másik tábor, akik ádáz küzdelmet vívnak egymással, végül megsemmisül mindkét harcoló fél, és győztesek maradnak azok, akik a háttérből irányítottak, akik nem is harcoltak, mégis övéké lesz a hatalom, mindezt nagyképűen veszik tudomásul.

Azt is természetesnek vesszük, hogy mindenki sáros, bepiszkolódik a politikai harcokban, egyetlen igaz ember marad tiszta, s ez Brutus, őt még ellenségei is tisztelik. Mindaz, ami történt, felesleges öldöklés volt, hatalomváltás, elosztás, sokan meghaltak, polgárháború folyt (a színpadon a „forradalom” szó hangzik el, vajh, miért?). A felhangzó „forradalom” kifejezés aztán meghozza a hozzátartozó Egmont nyitányt, csakhogy zavarban vagyunk emiatt, nem értjük, melyik eseményre gondoljunk az 1956-ot felidéző zene hallatán? Amit nem ért az ember, az igencsak zavarba hozza.

A Julius Caesar különösen sok férfiszínésznek ad lehetőséget kibontakozásra. A nők benne csekély lehetőséget kapnak. Venczel Vera (a jós felesége), Járó Zsuzsa (Portia), Brutus felesége öngyilkosságot követ el harcba szálló férje miatt. Herczeg Adrienn (Calpurnia) Caesar feleségének szerepében egy közönséges nőt játszik, aki méltatlanul viselkedik a megölt uralkodó özvegyeként, épp kicsinyessége révén. Hegedűs D. Géza kisstílű diktátort játszik, aki lenézi a jós és felesége félelmeit. László Zsolt túl intelligens Brutus, Hevér Gábor alkata ellenére játssza jól az aszkétikus Cassiust, Stohl András Antoniusa a tökéletes hatalomjátékos, vert helyzetből győzelmet hoz ki, Varju Kálmán Octavius, a leendő Augustusként egy semmirekellő huligán figuráját adja. Csőre Gábor (Decius), Fesztbaum Béla (Casca), Telekes Péter (Marullus), Karácsonyi Zoltán (Artemidorus), Józan László (Cinna) dinamikus alakítást nyújtanak. A Jós szerepében Harkányi Endre tűnik fel, jól hozva az öregséget, kiszolgáltatottságot, akibe csak belerúgnak, jóslatára nem hallgat senki. Ligarius kis szerepében Rajhona Ádám szinte burleszk figuraként hat, Caesar megölése alatt bekap egyet az asztalon lévő pogácsákból, és kimegy, így lesz kívülálló. További szereplők: Lázár Balázs (Lepidus), Fábián Szabolcs e.h. (Messala), Lajos András (Trebonius), Gere Dénes Ákos (Metellus Cimber), Csapó Attila (Lucius), Fehér Balázs Benő (Flavius), Papp Dániel (Plebejus, szolga), Gados Béla (suszter).

Fordítói konzultáns és dramaturg egyben: Vörös Róbert. Mi vár ránk a cézárok megölésével 2014-ben? Ez.

Budapest, 2014. december 12.


 
Földesdy Gabriella

 

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©