Herzl Tivadar nevét és –
lázas – munkásságának főbb
részleteit illik tudni. Élt 44 évet összesen,
megelőzve korát fogott óriási államszervező
munkába, amit megismerve ma is még szinte
fantáziálásnak hihetnénk, ha
fényképe
nem lenne látható az izraeli parlament, a kneszet
üléstermében. Halála (1904)
után nem kellett ötven év sem, hogy valóban
megalakuljon Izrael állam ott,
ahová ő (is) megálmodta.
Ann Silberberg
és Forgách András
által írt darab előadásában
állítják elénk a Spinoza
Színház falatnyi színpadán Herzl
alakját (Makranczi
Zalán) Max Nordauval (Gyabronka
József), a szintén
újságíró, valamint
pszichiáter-orvos alakjával, aki
küzdőtársává lesz Herzlnek. 1895-től
nagyjából
évente találkoznak Európa valamelyik
fővárosában – így otthon leszünk
akár Londonban,
akár Párizsban –, csak Budapesten nem, bár
természetesen Nordau is magyar,
szintén a Dob (Dohány) utcából. A
különböző fővárosi hangulatot híven
tükrözi a
Pincér (Hajdú
László), aki hol énekel, hol a héber
nyelv frissen tanult ismereteit
mutatja be, viselkedésén keresztül
mérheti
le Herzl népszerűségének
növekedését is.
Mikor megismerjük Herzl Tivadart,
már megszületett fejében
az akkor még lázas álom: a Zsidó
Állam megalakítása. Nem lát más
megoldást: a
zsidókat sem asszimilálódásuk, sem
kikeresztelkedésük után nem fogadják be
Európában, még Franciaországban sem, amit
addig a legszabadabbnak hitt. A zsidó
államalapításról szóló
könyvet is kinyomtatta (eredetileg röpirat), és most
Párizsban éppen utolsó menedékként
Nordaut akarja megnyerni az ügynek, ami
kiváló szónoki és egyéb karizmatikus
fellépésével természetesen sikerül. Az
évek múlásával kettejük
vitáiból, beszélgetéseiből kibontakozik
előttünk az az
Európa (és részben Ázsia), ami
jórészt a színfalak mögött
rejtőzött rejtett és
nyílt antiszemitizmusával együtt. A lázas
álom kezd alakot ölteni, 24 országból
érkeznek résztvevők az I. Zsidó
Világkongresszusra (alighanem Herzl állta a
költségeket.). Nem is maguk a konkrét
történések érdekesek elsősorban (hiszen
tudjuk, hogy Ugandában sem alakult zsidó állam),
hanem a részletek, az egyes
országok, uralkodók magatartása, viszonya a
zsidósághoz (szóba kerülnek az
oroszországi pogromok, Kisinyov is) és maguknak a
zsidóknak elsősorban a vallási
előírások, a hagyományok megtartása
szerinti megoszlása-megosztottsága.
Az előadás rendkívül feszes,
mindenkit magával ragad
gondolatisával is, mozgalmasságával is. A
nézőtéri pici „ut”-at is bekapcsolják
az előadásba, ki-bejárnak rajta.
Herzl egyre feszültebb, nyugtalanabb, viszi
előre a tenni
akarás, érezve várhatóan rövid
életét. Magyar zsidó kapcsolatai
révén végül
bejut minden uralkodóhoz, aki csak szóba jöhet
– orosz cár, török szultán, pápa.
Egy „átlagos” „földi” embernek
ilyesmi nem jutna még eszébe sem, olykor Nordau
is alig képes elhinni. De tények vannak: egy
(először rosszul sikerült) fotó a
német császárral megnyitja az utat Londonba is.
Hiszen Herzl kiválóan ismeri az
újságírás légkörét, az
újságcikkek hatását, és
természetesen ki is használja.
Családja van ugyan, de gyermekeivel is alig találkozik.
Házassága rosszul
sikerült, de más nő sem áll mellette, hiába
lenne éppen elég ajánlkozó…
számára
csak a zsidó állam létrehozása a fontos.
Másra nem marad sem ideje, sem ereje.
Sok sikertelenség övezi munkáját,
inkább a kelet-európai (orosz) zsidóság
áll
mellé. A gazdag zsidókra nemigen számíthat.
Az emberfeletti munka persze hamar
kikezdi egészségét, a jóval nyugodtabb,
higgadtabb Nordau sem tudja megóvni.
Az előadásból számos
apró részlet is felvillan, például az,
hogy Herzl és Heltai Jenő
unokatestvérek voltak. Herzl utazásai,
félelmei, csalódásai és újult
reményei elevenednek meg előttünk.
Az előadást végül a
Pincér zárja le, a történések –
Izrael
megalakulásának – korrekt
felsorolásával.
Az előadás Herzl folytonos
lobogása – vagy éppen olykori
elfáradásának – bemutatásával
is mértéktartó, nagyon emberi és hiteles.
Rendezte: Czeizel
Gábor. Producer: Sándor
Anna. A kifejező
jelmezeket Veréb Dia
tervezte.
Budapest, 2014. november 30.
Györgypál
Katalin
♣
♣
♣