Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

WHISKY ESŐVÍZZEL

Karinthy Színház

A színen egy reklámozással foglalkozó, államinak tekinthető vállalat igazgatói titkárságának irodája, a főszereplővel, a titkárnővel. A vállalatnak vannak különböző osztályai, és ott vannak osztályvezetők, nekik is vannak titkárnőik. Az igazgatói titkárságon összefutnak a friss hírek és a hordozóik, a titkárnők, folyik az információ csere és az értelmezés.

Míg a színen csak nők fordulnak elő, addig három férfi hangját halljuk, kihangosított telefonon keresztül – ők a különböző okokból és különböző időben, vagy egyszerre az igazgatók. Velük és a vállalattal kapcsolatos döntések, hozzájuk képest is, „felettük” születnek. A titkárnőkhöz csak a „zajjal” megzavart információ jut el. Ilyen hibás információ az is, hogy az egyik igazgató a whiskyt esővízzel issza. A hölgyek a titkárságon már hozzászoktak ahhoz, hogy a „fentről” jött hírt nem kell (nem szabad, felesleges) megkérdőjelezni – tehát elkezdik gyűjteni az esővizet.

Kiről szól Szász Péter–Verebes István–Aldobolyi Nagy György darabja? Kinek tart tükröt? A titkároknak, a vállalatnak, vagy úgy általában a nőknek? Ez már attól is függ, hogy a néző mit tud, vagy mit akar meghallani, kihallani a darabból. Számunkra a titkársági szoba, telefonon a borotvája, a gyógyszere után érdeklődő határozott férfihang csak eszköz. Eszköz ahhoz, hogy konkréttá tegye a szerző véleményét a nők még most is jelentős csoportjáról, azokról, akik természetesnek tartják, hogy a férfi „felettük” van és gondolkodás nélküli kiszolgálást érdemel – ha esővízzel issza a whiskyt, akkor a nő feladata, hogy az esővizet gondolkodás nélkül előteremtse számára – a whisky nem probléma, az van.

Megkérdezhetjük, hogy mikor játszódik a darab? Az utalások, az öltözet, az életpályákról szóló megjegyzések szerint ma. Ilyen a helyzet ma is, a 20. század első feléhez képest semmi sem változott?

A mai titkárnők a száz évvel ezelőtti szintet hozzák, vagy a férfi főnök és a titkárnő (akit a férfi főnök személyes kiszolgálójának tart) felállás örök? Talán nem! Ahogy a nők vállalnak „főnök” szerepet, úgy a férfiak megjelentek a klasszikus női pályákon – és így lehet, hogy nem sokára nemcsak filmen látunk majd férfi titkárokat.

A darab kigúnyolja, itt most konkrétan a munkahelyi kapcsolatokra vonatkozóan, de érezhetően általában is, a gondolkodás nélküliség elfogadását (nők) és elvárását (férfiak). Igen – egyetértünk – legyen gúny tárgya az ilyen kapcsolat minden területen, a munkahelyen, de máshol is!

Csakhogy az ilyen olvasata a történetnek nagyon tömény és nyomasztó, a néző viszont szórakozni jött a színházba. Van neki elég baja a saját munkahelyén a darabban látható szituációk sokaságával, amelyek egyáltalán nem vidámak, és erre emlékeztetni nem néző csalogató. Viszont ha nem akarnak a szerzők engedni a mondanivalóból – véleményünk szerint helyesen –, akkor fel lehet oldani a nyomasztó szituációkat egy kis zenével, énekkel, tánccal. Ezek látványosan kilógnak a történetből és unalmasak is voltak, de megnyerték a közönség szimpátiáját és ezzel teljesítették a feladatukat, többet nem is várhatunk, sőt el kell néznünk, ha a szereplők nem hozták a profi szintet ezen a téren.

Az igazgatói titkárnőt Pápay Erika játszotta a tőle megszokott eleganciával, egyszerűséggel és sajátos bájjal. Amikor a szerep túlment az ő személyiségéből eredő korlátokon, elvesztette a kapcsolatát a figurával, és ezzel mi nézők is zavarba kerültünk. Mi van – kérdeztük magunktól –, most ki kinek a szeretője és miért, és hogy jön ez ide?

A Karinthy Színház megint egy komoly mondanivalót tett népszerűvé azzal a sajátos képességével, hogy megtalálja a szórakoztatás és gondolkodásra szoktatás egyensúlyát. Karinthy Márton kitűnő érzékkel és szaktudással vezeti a színházat azon az igen keskeny ösvényen, ahol a színvonalas munkából nem engedve kellemes perceket okoz a nézőknek.

Egy ilyen kicsi játszótérrel rendelkező színház minden pici szögletére vigyázni kell, mindennek szolgálnia kell a darab sikerét – ezt is sikeresen oldották meg a rendező (Verebes István) vezetésével a díszlet- (Mira János) és a jelmez- (Tordai Hajnal) tervezők.

2014. október 3.

Megjelent: Kláris, 15/2. számában


Tóth Attiláné
♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©