A korszerű
színpadtechnika megteszi a magáét a grúz
rendező, David Doiasvili
Shakespeare-rendezésében, ő a díszlettervező is.
Mindenféle
díszlet helyett a gépezet emelkedik, süllyed, alkot
lépcsőt és egyéb
alakzatokat, ahol a színészek biztonsággal
létezhetnek szövegük elmondása
végett. Létezik még egy szürke fal, amit meg
lehet mászni, de aludni is lehet
függőleges alakzatban rajta felragasztott párnán,
odatolt széken. A fal felső
éle is járható, akárcsak a
nézőtér balkon előtti keskeny pereme.
A díszlet csak az egyik feltűnő
jelensége a most bemutatott Szentivánéji
álomnak. Az előadás dramaturgja (Kozma András) megosztotta a
fordítást Arany és
Nádasdy Ádám között, a
valóságos részeket Nádasdy, az
álombelieket Arany János
fordításában játssza. Szerves
egységben jelennek meg a sajátos
színharmóniát
alkotó jelmezek (csak fekete, egy-egy kirívó
színesség, csak fehér
összeállításban, jelmez: Bánki Róza) az
állandó, sokszor akrobatikus mozgással,
röptetéssel, kötélhúzással,
hihetetlen erős dinamikával. A kötélnek fontos
szerepe van Hyppolita leigázásánál, a
fiatalok körberajzolásánál viszont az
önmeghatározás jelképe. A felturbózott
mozgási effektusok már-már megterhelők a
néző számára, úgy érzi, a
színpadi káosz követhetetlen, főként a
hosszúra nyúlt
első rész miatt, amely két teljes órát tesz
ki, míg a második rész alig több
egy óránál.
Eddig azt
hittük – hihettük –,
hogy a Szentivánéji
álom egy felhőtlen vígjáték, benne
mágia és varázslat által
a szerelmes párok elbitangolnak más partner felé,
de amint kijózanodnak, némi
bűntudattal térnek vissza eddigi szerelmükhöz,
felejtve mindazt, ami álomban
történt. Jelen rendezés egybemossa az athéni
hercegi párt és a tündérek királyi
párját, valamint Philostrat ceremóniamester
és a játékos varázsló (Puck)
szerepét, amivel már többen
próbálkoztak. Az viszont abszolút egyedi
megoldásnak tűnik számunkra, amikor egy pisztolyt ad
Theseus/Oberon (Horváth
Lajos Ottó) kezébe, ami az ébredés
és józanodás után funkcióba
lép, csak nem
úgy, ahogy tulajdonosa eredetileg gondolta. Sokkal komolyabb, mi
több, tragikus
befejezést nyer a történet azzal, hogy az
álombeli szerelem nem múlik el
nyomtalanul, hanem tovább él Titánia
(Nagy-Kálózy Eszter) ösztöneiben, de
valószínű, lelkében is. Zuboly (Szarvas József), a bumfordi
szamárfüles
kézműves, aki Pyramust játssza a műkedvelő
előadásban, nagyobb jelentőséget kap
eredeti szerepénél: Oberon az ő kezébe adja a
pisztolyt, hogy önmagát lője
agyon tiltott szerelmeskedéséért
Titániával, ám a pisztoly nem sül el.
Játék
mindez vagy vehetjük
komolyan? Hisz akkor megváltozik a műfaj, legalább is
színműre, amit maga
Shakespeare hozott létre, amikor megalkotta a filozofikus
tartalmú színpadi
játékot, ami se ez, se az, inkább bölcselet.
A szerelmi mámorban létrejövő felelőtlen
partnercserék ezúttal nem várt
következménnyel járnak, ami már nem
visszafordítható, s így nem is
vígjáték.
Az eredeti
vígjáték
kulcsszereplője Puck (Farkas
Dénes), aki varázslóként zavarja
össze a szerelmi
szálakat, most kissé átalakult színpadi
funkciója. Hol konferanszié, aki előre
bejelent, hol riporter, aki interjúvol, fényképez,
máskor moderátor, aki
értelmezi a történteket, kiegészít,
magyaráz, bölcs aforizmákat vagy tanácsokat
ad, minden alakjában meglepő hatást kelt
szellemeskedésével, vagy épp a
konfetti szórásával.
A humor fő
forrását most is a
mesteremberek műkedvelő színházi előadására
való készülődés adja. Mivel a
szamárfüles, szerelmes Zuboly társai
fölé emelkedik („formidable” –
ismételgeti
többször), a többiek játsszák el az
esetlen, itt-ott fogyatékos alakok
bumfordiságát. Vackor (Reviczky
Gábor), Gyalu (Kristán
Attila), Dudás (Schnell
Ádám), Orrondi (Varga
József), Ösztövér (Rácz József) kellően
ostobák és ezzel
együtt bájosan idétlenek. Fehér Tibor és Fátyol Kamilla, valamint Mátyássy
Bence és Tompos
Kátya játsszák a fiatal szerelmes
párokat, mind a négyen
szemkápráztató dinamikával mozognak a
süllyedő és emelkedő szintek közt
(Lysander/Hermia, Demetrius/Heléna). Horváth Lajos Ottó
Theseus/Oberon szerepében kissé bizonytalan, viszont
tehetségéhez méltó jelentős szerepet kapott
Nagy-Kálózy Eszter
(Hippolyta/Titánia), remek formában,
kívül-belül felkészülve oldja meg
a feladatát. Az
aláfestő zenék közül Chopin
legszebb dallamai ismerhetők fel egyértelműen, no meg hallunk
francia szövegű
chansont, és igen modern gépzenét hozzá.
Az előadás
a Nemzeti Színház és a
Gyulai Várszínház közös
produkciója, eredeti bemutatója 2014. július
3-án volt.
Budapest, 2014. szeptember
22.
Megjelent a Kláris 15/1. számában.
Földesdy Gabriella