Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

SZENTIVÁNÉJI ÁLOM

Nemzeti Színház

A korszerű színpadtechnika megteszi a magáét a grúz rendező, David Doiasvili Shakespeare-rendezésében, ő a díszlettervező is. Mindenféle díszlet helyett a gépezet emelkedik, süllyed, alkot lépcsőt és egyéb alakzatokat, ahol a színészek biztonsággal létezhetnek szövegük elmondása végett. Létezik még egy szürke fal, amit meg lehet mászni, de aludni is lehet függőleges alakzatban rajta felragasztott párnán, odatolt széken. A fal felső éle is járható, akárcsak a nézőtér balkon előtti keskeny pereme.

A díszlet csak az egyik feltűnő jelensége a most bemutatott Szentivánéji álomnak. Az előadás dramaturgja (Kozma András) megosztotta a fordítást Arany és Nádasdy Ádám között, a valóságos részeket Nádasdy, az álombelieket Arany János fordításában játssza. Szerves egységben jelennek meg a sajátos színharmóniát alkotó jelmezek (csak fekete, egy-egy kirívó színesség, csak fehér összeállításban, jelmez: Bánki Róza) az állandó, sokszor akrobatikus mozgással, röptetéssel, kötélhúzással, hihetetlen erős dinamikával. A kötélnek fontos szerepe van Hyppolita leigázásánál, a fiatalok körberajzolásánál viszont az önmeghatározás jelképe. A felturbózott mozgási effektusok már-már megterhelők a néző számára, úgy érzi, a színpadi káosz követhetetlen, főként a hosszúra nyúlt első rész miatt, amely két teljes órát tesz ki, míg a második rész alig több egy óránál.

Eddig azt hittük – hihettük –, hogy a Szentivánéji álom egy felhőtlen vígjáték, benne mágia és varázslat által a szerelmes párok elbitangolnak más partner felé, de amint kijózanodnak, némi bűntudattal térnek vissza eddigi szerelmükhöz, felejtve mindazt, ami álomban történt. Jelen rendezés egybemossa az athéni hercegi párt és a tündérek királyi párját, valamint Philostrat ceremóniamester és a játékos varázsló (Puck) szerepét, amivel már többen próbálkoztak. Az viszont abszolút egyedi megoldásnak tűnik számunkra, amikor egy pisztolyt ad Theseus/Oberon (Horváth Lajos Ottó) kezébe, ami az ébredés és józanodás után funkcióba lép, csak nem úgy, ahogy tulajdonosa eredetileg gondolta. Sokkal komolyabb, mi több, tragikus befejezést nyer a történet azzal, hogy az álombeli szerelem nem múlik el nyomtalanul, hanem tovább él Titánia (Nagy-Kálózy Eszter) ösztöneiben, de valószínű, lelkében is. Zuboly (Szarvas József), a bumfordi szamárfüles kézműves, aki Pyramust játssza a műkedvelő előadásban, nagyobb jelentőséget kap eredeti szerepénél: Oberon az ő kezébe adja a pisztolyt, hogy önmagát lője agyon tiltott szerelmeskedéséért Titániával, ám a pisztoly nem sül el.

Játék mindez vagy vehetjük komolyan? Hisz akkor megváltozik a műfaj, legalább is színműre, amit maga Shakespeare hozott létre, amikor megalkotta a filozofikus tartalmú színpadi játékot, ami se ez, se az, inkább bölcselet. A szerelmi mámorban létrejövő felelőtlen partnercserék ezúttal nem várt következménnyel járnak, ami már nem visszafordítható, s így nem is vígjáték.

Az eredeti vígjáték kulcsszereplője Puck (Farkas Dénes), aki varázslóként zavarja össze a szerelmi szálakat, most kissé átalakult színpadi funkciója. Hol konferanszié, aki előre bejelent, hol riporter, aki interjúvol, fényképez, máskor moderátor, aki értelmezi a történteket, kiegészít, magyaráz, bölcs aforizmákat vagy tanácsokat ad, minden alakjában meglepő hatást kelt szellemeskedésével, vagy épp a konfetti szórásával.

A humor fő forrását most is a mesteremberek műkedvelő színházi előadására való készülődés adja. Mivel a szamárfüles, szerelmes Zuboly társai fölé emelkedik („formidable” – ismételgeti többször), a többiek játsszák el az esetlen, itt-ott fogyatékos alakok bumfordiságát. Vackor (Reviczky Gábor), Gyalu (Kristán Attila), Dudás (Schnell Ádám), Orrondi (Varga József), Ösztövér (Rácz József) kellően ostobák és ezzel együtt bájosan idétlenek. Fehér Tibor és Fátyol Kamilla, valamint Mátyássy Bence és Tompos Kátya játsszák a fiatal szerelmes párokat, mind a négyen szemkápráztató dinamikával mozognak a süllyedő és emelkedő szintek közt (Lysander/Hermia, Demetrius/Heléna). Horváth Lajos Ottó Theseus/Oberon szerepében kissé bizonytalan, viszont tehetségéhez méltó jelentős szerepet kapott Nagy-Kálózy Eszter (Hippolyta/Titánia), remek formában, kívül-belül felkészülve oldja meg
a feladatát. Az aláfestő zenék közül Chopin legszebb dallamai ismerhetők fel egyértelműen, no meg hallunk francia szövegű chansont, és igen modern gépzenét hozzá.

Az előadás a Nemzeti Színház és a Gyulai Várszínház közös produkciója, eredeti bemutatója 2014. július 3-án volt.

 

Budapest, 2014. szeptember 22.  

Megjelent a Kláris 15/1. számában.

Földesdy Gabriella


♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©