Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

ELSÖTÉTÍTÉS

Rózsavölgyi Szalon

A szerelem mindent legyőz – szoktuk magunkat és másokat biztatni, de mi az a minden, amit legyőz? Ezen a „mindenen” túl tényleg nincs semmi sem? Ha így gondoljuk, akkor persze ez nem igaz. Erről is szól Spiró Györgynek a Rózsavölgyi Szalonban játszott darabja.

Miről szól még a darab? Sokan élünk egy országban, mondjuk a miénkben. Együtt dolgozunk, örülünk egymás sikerének, a munkatársak sikerének, a szomszéd eredményeinek, a közeli és távoli családtagokat elfogadjuk, mert valakihez tartoznak, akit ismerünk és szeretünk, segítünk, ha kell, érdeklődünk a problémáik iránt, úgy véljük, megértjük egymást. Nem vesszük észre – mert vagy nem tudjuk észrevenni, vagy nem akarjuk észrevenni –, de a békés, nyugodt felszín alatt mozgás van, és nem mindig olyan, amely a felszínen zajlókat segítené. A mélyben régi századok gondjai, bajai, sértései, megaláztatásai, megfélemlítései, féltékenységei élnek tovább és hatnak azokra, akiket illet. Az egyén nem választ azzal kapcsolatban, hogy mely hatásokat veszi magára. A mélyben dől el, hogy ki milyen hatást kap, ez az öröksége, ezt nem írja felül a jelen, pedig mennyivel szebbek, emberibbek azok az idők, amikor nem zúg körülöttünk a régi, személyesen nem megélt (sértett/sértő) múlt.

Mondhatnánk, hogy egy társadalomban – köztudott – különböző kultúrák élnek egymás mellett, hatnak egymásra, és képesek békében együtt élni. Együttélésük egyedi sajátosságát adja egy tájnak, egy régiónak. Elméletileg szép a kultúrákkal gazdagon díszített ország. A különböző kultúrák szerint élők között, ha demokrácia van, akkor ugyanúgy lehetnek kiváló zenészek, mérnökök, háziasszonyok, szeretők, szerelmesek és gyilkosok.

Mindez akkor érvényes, tudjuk meg a történelemből és Spirótól is, amikor rendben zajlanak a dolgok. Amikor vészhelyzet van, amikor az egyensúly valami miatt felbomlik a felszínen, amikor a demokrácia eltűnik, a mély figyelmeztet. Innentől már nem működik a megértés, a mély (a múlt) a felszínre tör.

Spiró házaspárjának férfi tagja zsidó, a feleség előkelő régi „magyar” (értsd: nem zsidó) családból származik, forró szerelemmel szeretik egymást, 4 éves a kislányuk. Az első két zsidótörvényt már elfogadták, és a férj biztosra veszi, hogy nincs megállás, egy őrült kor következik. A férj a feleség és a gyermek mentését szervezi. Egy új férjet keres a feleségének és új apát a gyermekének. Úgy véli, ekkora szerelem és összetartozás meggyőzi a feleségét, hogy az új csak névleges házasság lenne arra az időre, míg az előrelátható vészhelyzet elmúlik. A feleség ezt képtelen megérteni, és nem is fogadja el. Biztos abban, hogy nekik, akik így szeretik egymást, nem lehet bajuk, véleménye szerint ez felesleges aggódás, nincs semmi alapja, itt nem lehetnek olyan események, mint amire az évszázados tapasztalat figyelmezteti a zsidó férjet. Nem értik egymást, mert más a mélyről kapott üzenet. A feleség szerint ilyen ötlete csak annak lehet, aki már nem szereti a feleségét és a gyermekét. Beleegyezik az új házasságba, de semmi névlegesség, mert nem engedi magát megszégyeníteni. Az új férj meglepődve, de elfogadja a pénzzel kipárnázott ötletet, és a férj tanácsára Dél-Amerikába viszi új családját. Vitájuk megrázó. Már nem is színpadi, hanem életszagú, mintha egy ismerős házaspár vitatkozna a negyvenes évek elején, Budapesten, a 3. zsidótörvény napján.

Csodálatos az új férjnek kiszemelt Hirtling István alakítása, a meglepetése meggyőző, az agglegény savanyú humora és beismert pénz utáni vágya keveredik az alakításában. Bevallja, hogy neki egymagának sincs már semmi keresnivalója ebben az országban, és most kapott egy új lehetőséget.

Szervét Tibor a racionalitás képviselője, felesége, Söptei Andrea az érzelmek által uralt elgondolás megformálója. Nem tudnak megegyezni, nem is lehet. Akkora a társadalom változása, hogy hatása szétroppantja a családjukat, elvéve tőlük egymás szeretetét, a gyermekük közös felnevelésének lehetőségét. Nagy bűn! Ki vállalja ezért a felelősséget, sőt ki a felelős? Reméljük, ilyen bűnök miatt soha többet nem kell a felelősöket keresni.

Három szék van a színpadon, a szereplők ülnek, amíg a mondanivalójuk heve fel nem állítja őket, de maximum csak félrefordulnak egy pillanatra. A kevés mozgás segíti a nézőt abban, hogy minden mondatot meghalljon, megértsen, semmi se vonja el a figyelmét. A rendezés Marton László munkája.

2014

Megjelent a Kláris 15/1. számában.

Tóth Attiláné


♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©