SZÍNHÁZ

AMADEUS

Belvárosi Színház

Azt mondják, hogy a tehetséggel születik az ember, valamint, hogy a tehetség utat tör magának. Ezek sztereotípiák, és annyi az igazságtartalmuk, ami elég ahhoz, hogy életben maradjanak ezek a mondások. Szakmát, szaktudást művészi szintig lehet megtanulni, elsajátítani, begyakorolni, de csak a művészi szintig, onnan már a tehetségé a terep. A tehetség különös ajándék. Van kissé tehetséges ember és van a zseni, és közöttük sok fokozat. A zseni nem fér bele a sok emberből felépült társadalomba – nem érthető a viselkedése, az értékei, nem követhető racionálisan, ezért általában nem elfogadható. Mivel ő zseni, magányos, egyedüli, nem érdekli a társadalom, a szokások, a hatalmi viszonyok stb. Igen ám, de mégis ezek között kell élnie, és ezek a viszonyok az alkalmazkodó, beilleszkedő embert szeretik, támogatják. Így történhet meg, hogy a zseni nem kell a többi embernek, nem érdekli őket, hogy a zseni hordozza az értéket, ők zavaró, megfejthetetlen, megbotránkoztató, idegesítő, különleges egyedet látnak benne. Ezt az ütközést még felerősítheti, ha a zsenivel szemben álló csoportban vagy néhány egyénben felébred az irigység. Érdekessége a szituációnak, hogy csak abban ébredhet fel az irigység, aki megérti, hogy a másik a megismételhetetlent, az örökérvényűt hordozza.

Salieri ezt felismerte, mert miután magába roskadva hallgatja a Requiemet, ezt mondja: „lehet, hogy minden feledésbe merül, ez a zene örökké élni fog".

Peter Schaffer darabjában Salieri képviseli a tehetséges, de nem zseni figuráját, aki azért annyira tehetséges, hogy megértse: Mozart már tizenévesen sokkal nagyobb, mint ő, aki egész életében odaadóan próbál tökéletes lenni. A Teremtőhöz fordulva kérdezi, hogy miért ezt a gyereket ajándékozta meg a tehetséggel? Válasz erre nincs, mert nincs racionalitás ebben a történetben, még a Teremtő is irracionális módon viselkedik.

Keresztes Tamás Mozartja remek, nem játszik, ő Mozart. A rendező, Szikszai Rémusz kissé harsánnyá formálja a szerepet, de a színész bírja az iramot, a nézők néha már fáradnak a sok rohangászást nézni. Ők is nagyon leterheltek, meg kell érteniük a problémát, amiben, mint mondtuk, nem a racionalitás dolgozik.

Kulka János Salierije nem volt teljesen meggyőző. Az ő Salierije okos, intelligens, hideg és ravasz – természetesen nagyon vonzó, sőt elbűvölő, egészen addig, amíg meg akarjuk érteni, hogy mi történik. Kulka racionalitást visz a darabba, pedig az irigység nem hideg, hanem érzelemmel dúsított, nem kegyelmező, nem szüntethető meg. Az irigység megeszi a lelket (reméljük, ez nem sztereotípia!), de ez a Kulka féle Salierinél nem érezhető. Salierinek lelkileg bele kell buknia abba, hogy elvette a világtól a zsenit. Kulka csodásan tudja mondani (örökre megmarad a fülünkben a hang), amikor egyedül hallgatja Mozart zenéjét, hogy remek, csodálatos – de ez a hang csak a csodálatot fejezi ki, nem érezni benne az irigység hevét. Ezután csak a számítás, a pénz, az állás, a társadalmi hely megvédése lesz az indíték a gyilkossághoz, és ez eléggé hétköznapi, pedig az igazi indok a zsenialitástól való megszabadulás vágya, ne szülessen olyan zene, amely elhomályosíthatja az ő megszenvedett munkájának a gyümölcsét.

Schaffer története vízió, nem történelmi tény feldolgozása, de remek ötlet a zseni és az irigység összeférhetetlenségének bemutatására, arra, hogy elgondolkozzunk azon, hogy vannak-e közöttünk olyanok, akik, az átlagtól eltérően több türelmet, megértést és támogatást érdemelnek annak az értéknek a megbecsülése érdekében, amit létrehoznak.

 Budapest, 2014. június 26.

 

Tóth Attiláné