Színházi kritika
SZÍNHÁZ
AMADEUS
Belvárosi Színház
Azt
mondják, hogy a tehetséggel születik az ember,
valamint, hogy a tehetség utat
tör magának. Ezek sztereotípiák, és
annyi az igazságtartalmuk, ami elég ahhoz,
hogy életben maradjanak ezek a mondások. Szakmát,
szaktudást művészi szintig
lehet megtanulni, elsajátítani, begyakorolni, de csak a
művészi szintig, onnan
már a tehetségé a terep. A tehetség
különös ajándék. Van kissé
tehetséges ember
és van a zseni, és közöttük sok fokozat. A
zseni nem fér bele a sok emberből
felépült társadalomba – nem érthető a
viselkedése, az értékei, nem követhető
racionálisan, ezért általában nem
elfogadható. Mivel ő zseni, magányos,
egyedüli, nem érdekli a társadalom, a
szokások, a hatalmi viszonyok stb. Igen ám,
de mégis ezek között kell élnie, és ezek
a viszonyok az alkalmazkodó, beilleszkedő
embert szeretik, támogatják. Így
történhet meg, hogy a zseni nem kell a többi
embernek, nem érdekli őket, hogy a zseni hordozza az
értéket, ők zavaró,
megfejthetetlen, megbotránkoztató, idegesítő,
különleges egyedet látnak benne.
Ezt az ütközést még felerősítheti, ha a
zsenivel szemben álló csoportban vagy
néhány egyénben felébred az
irigység. Érdekessége a
szituációnak, hogy csak
abban ébredhet fel az irigység, aki megérti, hogy
a másik a
megismételhetetlent, az örökérvényűt
hordozza.
Salieri
ezt felismerte, mert miután magába
roskadva hallgatja a Requiemet, ezt mondja: „lehet, hogy minden
feledésbe
merül, ez a zene örökké élni fog".
Peter
Schaffer darabjában Salieri képviseli a
tehetséges, de nem zseni figuráját, aki
azért annyira tehetséges, hogy megértse:
Mozart már tizenévesen sokkal nagyobb, mint ő, aki
egész életében odaadóan
próbál tökéletes lenni. A Teremtőhöz
fordulva kérdezi, hogy miért ezt a
gyereket ajándékozta meg a tehetséggel?
Válasz erre nincs, mert nincs
racionalitás ebben a történetben, még a
Teremtő is irracionális módon
viselkedik.
Keresztes Tamás Mozartja
remek, nem játszik, ő
Mozart. A rendező, Szikszai
Rémusz kissé harsánnyá
formálja a szerepet, de a
színész bírja az iramot, a nézők
néha már fáradnak a sok rohangászást
nézni. Ők
is nagyon leterheltek, meg kell érteniük a
problémát, amiben, mint mondtuk, nem
a racionalitás dolgozik.
Kulka János Salierije nem
volt teljesen
meggyőző. Az ő Salierije okos, intelligens, hideg és ravasz
– természetesen
nagyon vonzó, sőt elbűvölő, egészen addig,
amíg meg akarjuk érteni, hogy mi
történik. Kulka racionalitást visz a darabba, pedig
az irigység nem hideg,
hanem érzelemmel dúsított, nem kegyelmező, nem
szüntethető meg. Az irigység
megeszi a lelket (reméljük, ez nem sztereotípia!),
de ez a Kulka féle Salierinél
nem érezhető. Salierinek lelkileg bele kell buknia abba, hogy
elvette a
világtól a zsenit. Kulka csodásan tudja mondani
(örökre megmarad a fülünkben a
hang), amikor egyedül hallgatja Mozart zenéjét, hogy
remek, csodálatos – de ez
a hang csak a csodálatot fejezi ki, nem érezni benne az
irigység hevét. Ezután
csak a számítás, a pénz, az
állás, a társadalmi hely megvédése
lesz az indíték a
gyilkossághoz, és ez eléggé
hétköznapi, pedig az igazi indok a
zsenialitástól való megszabadulás
vágya, ne szülessen olyan zene, amely
elhomályosíthatja az ő megszenvedett
munkájának a gyümölcsét.
Schaffer története
vízió, nem történelmi tény
feldolgozása, de remek ötlet a zseni és az
irigység összeférhetetlenségének
bemutatására, arra, hogy elgondolkozzunk azon, hogy
vannak-e közöttünk olyanok,
akik, az átlagtól eltérően több
türelmet, megértést és
támogatást érdemelnek
annak az értéknek a megbecsülése
érdekében, amit létrehoznak.
Budapest, 2014. június 26.
Tóth
Attiláné
♣ ♣
♣
|
|
|