Az Átrium Színházban
játszották vendégjátékként a
székesfehérvári Moliere
vígjátékot, így nem kellett
vidékre utazni, hogy láthassuk Hargitai Iván
rendezésében az egyik legismertebb
vígjátékát a nagy nevettetőnek. Új
köntösben, új koncepcióval örvendeztet meg
bennünket az előadás, a fordítás is
új, Bognár Róbert
munkája. (A régi fordítás
Illyés Gyula nevéhez fűződik)
Már az első
jelenetből kiderül, hogy a távol- s közelmúlt
összes „fösvényét” el kell
felejtenünk, akik hosszú köntösben, sityakban,
hónuk alatt pénzes ládikával
görnyedten csoszogtak a színpadon, így
testesítve meg e rút jellemvonás külső
jegyeit.
Lelki rútságuk testileg is reprezentálva volt,
hogy kellően nevetségessé
váljanak. A mostani előadás messze nem ilyen
eszközökkel hozza színre a
fösvénységnek mint jellemvonásnak
külső-belső jegyeit. Ennél mélyebbre ás
Moliere átültetése kapcsán.
A díszlettelen
színpadon macskafejes plakátok lógnak, amik
vízszintesen eltolhatók, és
bujkálni lehet mögöttük. Fentről
papírból készült
virágfüzérek lógnak, középen
rokokó hinta, ülése alatt egy
papírmasé figura van besuvasztva, funkciója
ismeretlen (Díszlet: Magyarósi
Éva). A ki- s beszaladgáló szereplők mai
divat
szerint öltözködnek, fehér-fekete
összeállításban a fiatalok,
öltönyben az
idősebbek (Harpagon lilás-bordós
összeállításban, vagy fekete joggingban), a
személyzet részint toprongyban, részint
munkaruhában (Jelmez: Kárpáti
Enikő).
Az egyszemélyi szakács és kocsis hol fehér
szakácssapkát, hol fekete
kocsiskalapot vesz föl, mikor melyik funkciójában
szólítják. Érdekes rendezői
momentum, hogy az első részben mindenki „allonge”
parókát hord, amit idővel
ledob magáról, talán így jelezve, hogy
megszabadult álcázott önmagától,
már nem
alakoskodik.
A darab friss
szelleme mégsem ezekben a külsőségekben mutatkozik
meg elsősorban, hanem a
jellemek mai életünk viselkedésformáihoz
való igazodásában. Harpagon (Hirtling
István) ötvenéves mai apát
játszik, ereje teljében mutatkozik, szimpatikus
volta „csupán” a szenvedélyévé
vált zsugoriságán törik meg.
Elementáris dühe és
kényszeredett, nevetséges arckifejezései egy
beteggé lett pénzmániás egyént
mutatnak, aki már elvesztette a kontrollt cselekedetei felett,
és önfeledten
őrjöng. Mai ember mai problémákkal, szülőnek is
rossz, mert saját akaratát
erőlteti gyerekeire. Élise (Ostorházy
Bernadett e.h.) és Cléante (Lábodi Ádám),
két felnőtt gyermeke szenved apjától, de mindkettő
magába fojtja apja iránti
keserűségét. Cléante lesz az, aki a második
részben drasztikusan fellázad apja
ellen – sikerrel. Éppígy mai figurának
látjuk Mariane-t (Kerkay Rita
e.h.), aki
unalmas egykedvűséggel jön Harpagonhoz
látogatóba, hogy megnézze a gazdag
kérőt, akihez anyja kérésére kellene
férjhez mennie. Igazán mai figura lett
Valere, Élise szerelme, egyben Harpagon titkára, aki
értelmiségi furfanggal
próbál főnöke eszén túljárni.
Ősellenszenvet érezhet Jacques (a szakács és
kocsis – Kozáry Ferenc
játssza) ellen, mert az első rész végén
véresre veri a
szerencsétlent, aki aztán a második részben
Valere-t gyanúsítja Harpagon
ötvenezer frankkal teli táskájának
ellopásával. Végül Anselme (Kuna Károly)
megjelenésével megoldódnak a családi
problémák, a „deus ex machina” még
ebből a
modernnek tetsző rendezésből sem maradhat el.
A finálé
jeleneténél érdemes kicsit elidőznünk, ez a
legemberibb vonása Hargitai Iván
rendezésének. Harpagon legyőzetve ül az
asztalnál, pénzét visszaszerezte utolsó
fillérig, ám gyermekei eltávolodtak tőle,
szolgái elhagyták, pénzét rakosgatja
önfeledten, még a családi brillgyűrűt is visszakapta
Mariane-tól, mégis
kétségbeejtően szánalmas figurát mutat
felénk, nézők felé. Csak sajnálni
tudjuk. Őt csak a pénz boldogította, most pénzzel,
magányosan látjuk, és mégsem
boldog, sőt!
Hirtling István
nagyszerű karakterjátéka adja meg az előadás
alaphangját, fiatalos
temperamentuma és fess kinézete ellenére
képes egy ellenszenves zsugorit
alakítani. Hangszínének
és hangmagasságának
változtatásával és az arcmimikával
éri el ezt a hatást. Lábodi Ádám
végzetesre
veszi fiú és apa konfliktusát, Andrássy
Máté könnyedebbre a titkár-udvarló
szerepét. Kerkay Rita és Ostorházi Bernadett
kissé leegyszerűsítették a
feladatot, míg négy epizódszereplő (Varga Mária, Juhász
Illés, Kozáry Ferenc,
Keller János) jobban érvényesült a
testre szabott komikus helyzetekben.
A pesti
közönség
jól fogadta a székesfehérvári
előadást. Pisszenés nélkül, nagy figyelemmel
és
várakozással nézte végig és tapsolt
hevesen nemcsak a színészeknek, hanem az
előadásnak is, amelynek hozzánk szóló,
aktuális problematikája kétségtelen.
Budapest,
2014. május 25.
Megjelent
a Kláris 14/6. számában
Földesdy Gabriella