Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

ÚRHATNÁM POLGÁR

József Attila Színház

Moliére ma is aktuális „zenés komédiájában”, Jourdain Úr szerepében szinte fürdik Blaskó Péter csiricsáré öltözékeiben. „Nemes” szeretne lenni, már ahogyan ő elképzeli a nemeseket: kiműveltek gyerekkoruktól, jól öltözöttek, „illedelmesek” – ellentétben eddigi életével, hiába dúsgazdag. Készséggel elhiszi, hogy megváltozhat, és bőkezűen fizeti az énektanárt és a tánctanárt, aztán a vívómestert és szabót. Ízlése természetesen mit sem változik eközben. Boldoggá teszi, amikor megtudja a filozófustól, hogyan képezzük a magánhangzókat, sőt még azt is megtudja, hogy prózában beszél. És azonnal tovább is adná ebbéli tudását „ostoba” feleségének. A jószándék talán megvan benne – csak éppen az indítóok csalfa: józanul gondolkodó felesége helyett (Béres Ilona játssza finoman, hűvösen) egy grófnőbe (a kihívó Doriméne grófnő – Fehér Anna) esett mély szerelembe, őmiatta igyekszik „nemes”-nek mutatkozni. Egy bolondul szerelmest pedig általában könnyű még bolondabbá tenni, amint ez többszörösen is megtörténik Jourdain úrral. Az őt bolonddá tevő egyrészt Dorante gróf (a kissé kívülállóként alakító Ujréti László), aki megszerzi Jourdain pénzét, és ezen a pénzen Doriméne „szerelmét”, másrészt tulajdonképpen végül mindenki más.

Mert itt van Jourdain úr szerelmes lánya (Lucie – Kovalik Ágnes) és jóravaló szerelme, Cléonte (Zöld Csaba). Meg az ő inasa, Covielle (a szinte felismerhetetlen Rékasi Károly). Hiába pártolja a lány anyja a házasságukat, Jourdan úr csak nemeshez kívánja hozzáadni lányát. De megteszi vőnek a török szultán fia is, aki ismeretlenül is oly hirtelen szeretett bele a lányba. Így aztán teljes „török” hangulatú-jellegű jeleneteknek lehetünk tanúi – immár a második, jóval mozgalmasabb részben –, amint Jourdan urat török méltósággá „avatják”, és természetesen készséggel adja hozzá lányát a török szultánfihoz, akiben először maga a lány sem ismeri fel szerelmét. A végén persze a lány ügyes szolgálója, Nicole (Márkó Eszter) is hozzámehet szerelméhez, az inashoz. A grófnő alakja elhalványul, különben is ő Dorantéhez akarja kötni a sorsát – nem tudva, hogy Dorante Jourdain „kölcsön”-pénzét költötte őrá.

Csiszár Imre rendezése részleteiben is kidolgozott. A történetet általában ismerve, leginkább éppen a részleteken múlik az előadás sikere. A háttérben ott látjuk az óriás lapos TV-ét, ami jó szolgálatot tesz a tánckarnak, vagy éppen a török-magyar „tolmács”-nak (szintén Rékasi Károly alakítja). És természetesen nagy szerepet kap a zene (zenei szerkesztő: Csiszár Virág) a történések közben is: a tánckar „előadást” mutat be az úrnak (többek között Dobrányi Máté, Galambos Zsófia, Holczinger Szandra, Király Kitti, Nádas Gábor, Pethő-Tóth Brigitta és Vári Kata), vagy éppen egy rémes „szerenádot” hallhatunk; az előadás végén pedig, mintegy ráadásként, bejárjuk Európát különféle zenékkel és táncokkal. Hiteles a díszes ebéd tálalása is, a háttérben szintén a TV-képernyőn látható hús-feltrancsírozásokkal.

Mint tudjuk, a darab több vidám szerepet kínál, amit jó szereposztásban láthatunk. Így Zenetanár és Mufti – Ömböli Pál, Tánctanár – Fila Balázs, Vívómester – Katona János, Filozófiatanár – Botár Endre, Szabómester – Láng József, Szabóinas – Blazsovszky Ákos.

A játékos, kifejező, néhol ötletes jelmezeket Szakács Györgyi tervezte, a díszleteket Szlávik István. Régi bérház illúzióját keltik a színpad hátterét köröskörül szegélyező emeletek a korlátokkal, miközben az előadás végig a nagy nappaliban játszódik.

A részben modern táncok koreográfusa: Borbély Krisztina, zeneszerző: Benkő László.

Az előadás szórakoztatni akar, és szórakoztat is. Nem is annyira fontos, hogy ráébred-e végül Jourdain úr saját bolondságára. Mert ha eszünkbe jut, amint már török „méltósággá” avatva, a színészek távozása után ott marad egyedül a nappali ajtajában, törökülésben egy „török” szőnyegen, még mindig teljesen elvarázsolódva, miközben bejön mit sem sejtő felesége – önkéntelenül is elmosolyodunk.

Budapest, 2014. 04. 07.

Györgypál Katalin

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©