Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

HEDDA GABLER

Radnóti Színház

Lassított felvételként indul a kosztümös előadás a nagy(?)polgári villa nappalijában. Juliane (Julle néni) (Csomós Mari) és a „lány” – a már szintén nem fiatal Berte (Martin Márta) rendezkednek. Várják, hogy a féléves nászútról este megérkezett fiatal pár felébredjen.

Onnan kezdve, hogy megjelenik előbb a tudós – külföldön ledoktorált – férj, Jörgen Tesman (Adorjáni Bálint), majd valamivel később feltűnően szép felesége, Hedda Gabler – Tesmanné – (Petrik Andrea), alig másfél nap telik el, hogy minden álom összetörjön. Már akinek voltak álmai. Mert Heddának, úgy tűnik legalábbis, semmiféle elképzelése, terve nem volt és nincs az életre. Tehát: unatkozik. És rettenetesen félti szabadságát, amibe nem fér bele sem a feleség-, sem az anyaszerep. Más elképzelése pedig egyáltalán, feltűnően nincs.

A pusztításban, ami szemünk előtt fokozatosan végbemegy, persze nem csak Heddának van része. Kell hozzá egy korábban züllött, bár tehetséges és markáns férfi (Ejlert Lövborg – Pál András), meg egy nem túl erkölcsös, szándéka szerint a továbbiakban „házibarát”-ként tevékenykedő úr, aki mellesleg bíró (Brack bíró – Hirtling István). A pusztítással ellentétben, bármilyen értéket mentene Elvstedné (Wéber Kata) – így előbb magát Lövborgot az ivástól, közreműködve második könyve kéziratának megírásában, később – Jörgennel együtt, a kézirat elégetése és Ejlert halála után – magát a kéziratot, megkísérelve azt újból összeállítani a megőrzött jegyzetek alapján.

Mindkét férfi mellesleg éppen kultúrakutatással foglalkozik, mi több, az alkoholista Ejlert a kultúra jövőjéről értekezett. Ezt a kéziratot égeti el unalomból, gonoszságból Hedda, ha már úgy is ég a kályhában a tűz. Később elhiteti férjével, hogy az iránta érzett szerelemből tette, aki ezt (is) elhiszi. Holott szerelemről Hedda részéről szó sincs. Gyereket vár már, de nem vállalja azt sem, sőt semmi olyat, ami kötöttséggel járhat. Nem vállalja saját érzelmeit, korábban Ejlert, aki szerelmes lett a lányba, nem merte lelőni. Most az őt még mindig szerető férfi kezébe adja a pisztolyt azzal a kikötéssel, hogy „szépen” végezze el, amit el kell végeznie – valahol másutt. Ejlernek ez sem úgy sikerül, ahogy Hedda elgondolta (!); még egy ok arra, hogy Hedda lenézhesse. Mert csak a „szép” számít az életében. Miért ment férjhez éppen Jörgenhez? – talán mert valakihez végtére muszáj volt, miután tábornok apja meghalt, ő maga közeledik a harminchoz, Jörgen pedig szelíd és okos fiú. Igaz, folyton a tudománnyal van elfoglalva, ami viszont Heddát untatja. (Ma úgy tennénk fel a kérdést: egyáltalában miért ment férjhez?)

Még azt sem mondhatjuk, hogy fiatalabb korában másmilyen volt: Elvstedné többször hangsúlyozza, mennyire félt tőle az intézetben, és nem alaptalanul. Hedda a nő haját most is megcibálja – talán szintén egy kis gonoszságból. Unalomból sérti meg hazaérkezésük reggelén a jószándékú Juliane nénit is. Boldognak pedig talán sohasem érezte magát, miért lenne most boldog?

És főleg, tönkreteszi Ejlert. Ráveszi, hogy újra igyon, és miután ez sikerült, ő adja kezébe a pisztolyt. De két pisztoly van, marad a saját számára is, és ő már „szépen” viszi végbe az öngyilkosságot, saját halántékát lövi szét… (Kinek mi a szép, az más kérdés.)

Az 1890-es években egy korábban gazdag lány helyzete, ha nem vállalja a női sorsot, megoldhatatlan. Ráadásul szerényebb életvitel vár rájuk a jövőben. Ha férje jobban ismerné, talán segíthetne. Hedda azonban kívülről ragyogó szépség, kiválóan rejtve lelkének belső háborúját. (Feltehetően többek közt ezt tanulta tábornok apjától.) Talán ezért feltételezi Brack bíró, hogy a nő zsarolható.

Hedda számára, a történet alapján (is), valóban semmiféle kiútja nem lehetett. A többiek számára adódik: Jörgen és Elvstedné dolgozik a kéziraton, Elvstedné talán odaköltözik Juliane-hoz, így az öreg hölgynek megint lesz kire gondot viselnie, vagy ha nem őrá, hát másra. A bíró él, mint eddig, Berte, a „lány” szolgál tovább – mi szükség lenne itt Heddára? Ő maga pedig nem képes felismerni „saját dolgát” az életben, ha nem akar („csak”) anya és feleség lenni. Ráadásul zsarolhatóvá vált a pisztoly átadása miatt Ejlertnek; számára, legbelsőbb érzése szerint, csak az öngyilkosság maradt.

A díszleteket Szlávik István tervezte, a korhű jelmezek Szakács Györgyi munkája (különösen Hedda ruhái igen dekoratívak). Rendezte: Valló Péter.

Ibsen drámáját Kúnos László fordításában láthatjuk.

Budapest, 2014. január 23.  
Györgypál Katalin
Megjelent: Kláris 14/3. számában
♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©