„A Vígszínház
és a Szputnyik Hajózási Társaság*
közös
produkciója. Nyikolaj
Vasziljevics Gogol A revizor maiasított,
magyarosított tragikomédia
fifti-fiftiben, két részben, okosba’. Morcsányi
Géza fordítása
alapján, a színészek
improvizációinak felhasználásával a
szövegkönyvet készítette Bodó
Viktor
és Kovács
Krisztina.”
Mindezt előre tudni lehet az előadásról. Mikor
beülünk a
nézőtérre, máris egy uszodában
találjuk magunkat (a színlapon
„uszodaigazgató”
is szerepel: Karácsonyi
Zoltán), velünk szemben (kopott) csempével
kirakott, víz nélküli medence,
körülötte kabinok, a medence széle, széles
lépcsők, feliratos táblák
stb. Hátul pedig, keresztben végig a színpadon
óriási üvegajtók, üvegablakok.
(Díszlet: Balázs Juli.)
A medencében összevissza bedobált iratcsomók,
a medence
közepén oda nem illő műanyag fólia, feltekerve.
Megjelennek egyesével a
polgármesteri hivatal alkalmazottjai, tanácstalanul
vonják fel vállukat
egymásra nézve – beszédes
némajáték. Az összetekert
fóliából-takaróból (mint
később kiderül, egy óriási transzparens)
kigurul a joviális polgármester
(Hegedűs D. Géza)
– és kezdődhet a komédia.
A történet lényege azonos
Gogol komédiájával, önmagában ez
még nem okozna meglepetést. A polgármesternek
azonban nem egy, hanem két lánya
van (Marja – Rainer Micsinyei
Nóra m.v. és Varja – Koblicska Lőte m.v.), ikrek
(„szörnyszülöttek” – mondja
róluk az anya). A „polgármesteri hivatal
alkalmazottjának” neve is lesz: Kondorosiné (Gonda Kata e.h.). Ugyancsak humor
forrása a két beszédes nevű, egymással
szinte összenőtt helyi ingatlanos,
Dobcsinszkij és Bobcsinszkij (Molnár
Áron és
Szabó Zoltán m.v.), akik szinte
mindig egyszerre beszélnek, így alig érteni
szavukat. Mindenesetre ők hozzák
hírül, hogy bizonyára az uszoda
büféjében étkező, és
egyáltalában itt, az
uszoda egyik kabinjában lakó vendég, Hlesztakov (Lengyel Tamás) lehet a
nagyhatalmú, titokzatos, inkognitóban utazgató
revizor. A félelem jól
tapinthatóan lesz úrrá valamennyiükön.
Ez azonban nem gátolja meg őket abban,
hogy Kondorosinét meg ne verjék kicsit, vak
komondor-kölyköt említve bűnösként
– aktualizált történet-morzsa –,
és egyéb kiszólásokkal ne
fűszerezzék
beszélgetéseiket. Így például az
oktatás kifigurázása (iskolaigazgató
– Józan
László), vagy a kórházban a
drága gyógyszerek helyett a természetes –
olcsó –
gyógymódok alkalmazásának
„feltalálása”, amitől a beteg úgy is
vagy meggyógyul,
vagy nem.
Az előadás Gogol művének
minél több részletét igyekeznek
közel hozni, valóban, a mai nézőkhöz. A
polgármester ebben is igen jeleskedik,
mégsem árt tekintélyének még a
feltűnő parancsolgatás, illetve hajbókolás sem,
hiszen jó ideje polgármester már, a szava
„szent”. Különösen, hogy elismeri: az
ő fején is vaj van, na de a többiekén is, ami, ha
betartanak egy bizonyos
mértéket, elnézhető. A revizort azonban majd
mindenképpen meg kell győzni
arról, hogy például a kápolna – amit
egyébként el sem kezdtek, csak a pénzt
vették át érte – azért nem
látható, mert leégett tegnap, vagy talán
tegnapelőtt, de inkább már egy éve.
Hlesztakov minderről mit sem sejt, egyelőre
nagyon éhes, a
büfében már nem szolgálják ki, annyira
sokkal tartozik, pénzt már nem küld neki
az apja, eleget volt „léhűtő”. Amikor a
„fényes küldöttség” felkeresi,
előbb
nem is érti, miről van szó, szabadkozik, hogy majd
mindent kifizet. Ám hamar
megérti, milyen ragyogó pénzforrásra akadt.
Előbb persze, hajlandó megnézni a
kórházat (a szociális intézmények
gondnoka Kerekes József),
amelyben érdekes
módon túl kevés a beteg, a börtönre
azonban sehogyan sem kíváncsi (bíró –
Hevér Gábor).
Kondorosiné „női” szolgálatát
szívesen veszi, mint ahogy a
polgármester lányainak
„hízelkedését” is, nem beszélve
Anna, a polgármester
kihívó feleségéről (Anna – Járó Zsuzsa).
De nem marad le senki a nagy
színjátékról: a
legkülönfélébb
módon igyekeznek megvesztegetni a „revizort”.
Persze, mindent csak szigorúan
kölcsönbe! Konkrét ügyről szó se
essék! Hlesztakov pedig egyre gátlástalanabbul
kér „kölcsön”, ha már
felkínálják neki, miért is ne
fogadná el – ráadásul nagy
kárörömmel és lenézéssel?
De mindez még nem elég. Hlesztakov
nagy megtiszteltetésben
részesíti a polgármestert: megkéri
mindkét lánya kezét (!) úgy egyszerre. A
polgármester boldog, máris a fővárosba
költözést tervezi, ki tudja, tán még
miniszter is lehet belőle.
Hlesztakov azonban –
jóbaráti figyelmeztetésre – jobbnak
látja, ha szedi a sátorfáját. Előbb azonban
megírja mindezt egy barátjának, a
postamester (Lajos András)
természetesen résen van, a levelet szokás szerint
felbontja, a levelet elhozza – a polgármester meg a
sleppje nehezen, de ocsúdik. És itt van
egy csavar. Szidja magát; persze, a közönség
derül – és rövid monológjában a
polgármester úr néhány nyomatékos
szóval közli a nagyérdeművel: magunkon
nevetünk. A nevetés pillanatokra elhal, a monológ
folytatódik, a halk nevetés újraéled.
Mert azért ez nem igazán komédia. Nem is
bohózat. Ha belegondolunk, a
legvéresebb tragikomédia. Ha nem jönne az igazi
revizor (de persze jön!), akkor is.
Az orosz (?) nevek ne tévesszenek meg
bennünket, sajnos, nem
áll tőlünk mindez oly távol a vak
komondorkölykökkel, vagy akár azok nélkül.
Beleértve a beszélgetések – olykor nyers
utasítások – stílusát,
trágárság sem
kell hozzá, bár a
„kisípolás”-oknak külön
szerepük van. (Nem különösebben
trágár egyébként.) A
kiszólásoknak pedig nyomatékot ad egy-egy
kacsintás ujjpattintgatással,
ami egységesíti is az előadás ebbéli
szándékát.
A szereplőgárdát „Az
összes szolga” (Géczi
Zoltán) és a két
rendőr (Fábián Szabolcs
e.h. és Mózes
András e.h.) teszik teljessé.
A kifejező jelmezek Nagy Fruzsina
munkáját dicsérik. A mozgás is
gondosan tervezett (Hegymegi
Máté). Az előadásnak fontos része a
kifejező,
olykor montázs-szerű zene. (Zeneszerző: Klaus von Heydenaber,
zenekarvezető:
Matkó Tamás).
Szcenika: Krisztiáni
István.
A színpadon
végül is Gogolt látunk, de azért
mégsem egészen.
Ez teszi külön érdekessé az előadást,
amely követi a mai „trendet”: a színészi
munka, a színészi ötletek tágabb terű
alkalmazását és a kiszólásokat mai
hazai
életünket illetően.
Budapest, 2014.
január 11.
Györgypál Katalin
–––
* A Szputnyik
Hajózási
Társaság 2008 januárjában alakult
Bodó Viktor vezetésével, a magyarországi
színházi struktúrán belül az
úgynevezett független színházak
közé tartozik –
honlapjukról.
♣
♣
♣