Illaberek-nádakerek…
még el is hangzik a pergő, előbb vidám, majd egyre
komorabbá váló, de mindvégig
ironikus hangvételű előadás alatt. A
történetek játszódnak Budapesten,
Amerikában,
Londonban, széles e világon mindenütt. Mert
már mindenütt élnek magyarok.
Nyelvtudással, vagy anélkül, művelten vagy
kevésbé művelten. De boldogulni
szeretnének, ha itthon nem tudnak, mert szerintük nem
lehet, hát megpróbálják
másutt. És nem azért, hogy tanuljanak, majd
hazatérve, itthon „megmutassák”.
Kivándorolnak, vagy legalábbis ez a céljuk. A
vetítések során egy sor igen
szomorú adat is elhangzik kivándorlásról,
ebbéli szándékokról. Amit amúgy
elég
jól tudunk és látunk.
A történetek is gyűjtött
történetek, nemcsak az adatok.
(Dramaturg: Török Tamara).
A legkülönfélébbek, jórészt
tipikusak – a roma
prostituált, vagy a nyelvet nem tudó házi
gondozónő. Az építőipari szakmunkás,
akitől elveszik a repülőtéren – természetesen
– a rengeteg fémszerszámot,
kiérve pedig át akarják „verni”
– végül festő szakmunkát vállal el. A
meleg pár
története – egy nőgyógyász és
egy kétnyelvű iskola igazgatója – sem légből
kapott, a meleg „jelenséggel” szembeni intolerancia
valóban tipikusnak
tekinthető. Élettársi kapcsolatok bejegyzése alatt
az ellentüntetőkről készült
videót láthatjuk. A világ számos messzi
pontjára szétszóródott család, akik
majd csak karácsonykor találkoznak.
De interjúkat hallhatunk itt élő
külföldiektől is, akik
ilyen-olyan ok miatt megszerették hazánkat, Budapestet,
vagy éppen egy vidéki
falut.
Láthatunk
„nép”táncot Amerikában, az
irónia magas fokán. Egy
pillanatra középen lyukas zászlót. De
hallhatunk igazi magyar népzenét is
(Keresztes Tamás).
Nem csak fiatalokról szól az
előadás. A nőgyógyász mögött
sok év van, a zenész (hölgy) sem fiatal már.
Új életkezdésük általában nem
sikertörténet. A gondozónő újra állami
gondozásba adja gyerekét, hogy állást
vállalhasson. És általában
hazavágynak, a prostituált (Jordán Adél)
például
többször haza is jön, bár igazából
kinn akar maradni, a gyerekét is kivinné.
Annyira azért nem jó kinn.
„Csak bevándorló maradsz” –
mondják ki többször is. Mint ahogy az
idevándorolt román asszony sem boldogul
itteni segítség nélkül.
Egy színész sok karaktert
játszik, a színlapon is csak
neveket olvashatunk. Összjáték, mint ahogy a darab
is ilyen (jó értelemben
vett) „össz”darab. Sokszínű és
elgondolkodtató, miközben olykor (gyakran)
nevetgélünk a szereplőkön. Néhány
szál összefut – a roma nőt a meleg
nőgyógyász
vizsgálja kinn, amikor betoppan az éppen szobafestő volt
építőiparos – de nincs
„egymásra borulás”, a szobafestő
részéről teljes az intolerancia az orvos és
főleg annak „meleg”-sége iránt. Meglehetősen
lehangoló.
Többször pedig
villamoson-autóbuszon „zötykölődnek”
Budapesten és külföldön egyaránt,
és valamennyien természetesen mobilon, tehát
hangosan – és nekünk is – beszélnek.
Nehéz követni, külön ki kicsoda és kivel
mi történt-történik pontosan, de a
benyomásunk meglehetősen mély marad az
emberi sorsok káoszáról,
kiszámíthatatlanságáról, a
felkészületlenségről.
Vannak különösen fontos vagy
hatásos momentumok. Például az
iskolaigazgató, aki szereti a munkáját:
éppen kivándorlásra készíti fel a
gyerekeket az általa imádott
(nyelv)tanítással, miközben ő nem tudja, nem
akarja elhagyni hazáját – a legjobb magyar
irodalmas diákja pedig kínai.
A darabban – talán egy
hatásos verset kivéve, amit ráadásul
gyerek mond el – talán sehol nem mondják ki, hogy
„ne menj el”. A nagymama is
csak hazahívná a már
„szét”vándorolt családot. Az
előadás hangvételében azonban
ez dominál. Az itthon maradás választása,
akkor is, ha nehéz. (Pár pillanatig
pl. a „Magyarország” felirat olvasható,
alatta pedig rovásírás látható.)
Jó a díszlet: egyetlen
magas-széles, forgatható fal, tele
kis ajtókkal (bőröndökkel?), amelyek lenyitva
szolgálhatnak íróasztalként, vagy
ruhatartóként,
edénytartóként. A nagyobb méretű, lapos,
hordozható bőröndök kinyitva kanapék,
fotelok. A szereplők sokféle, karakteres jelmezben jelennek meg.
(Díszlet-jelmez: Kálmán
Eszter). Nem elhanyagolható a mozgás sem, amely Takátsy
Péter munkája.
A magas, nagyméretű
bőrönd-fiókokkal osztott falnak még egy fontos
funkciója van: rá lehet vetíteni a kifejező, vagy
éppen elgondolkodtató
videókat (Kazimir Annamari),
amelyek kiteljesítik az előadást.
Szereplők: Elek Ferenc, Rajkai Zoltán,
Takátsy Péter, Kiss
Eszter, Jordán Adél, Keresztes Tamás, Rezes Judit,
Pelsőczy Réka, Tasnádi
Bence, Pálos Hanna, Szacsvay László és Czakó Klára.
Gyerekszereplők: megosztva Varga
Zétény és
Varga-Nagy Márton Csaba.
Rendezte: Máté
Gábor.
Közreműködnek: Baráth Attila, G. Erdélyi
Hermina, Körmöci
Petronella, Szőke Attila.
Nem véletlen, hogy
nemcsak az ülőhelyek foglaltak, sokan
végigállják az előadást. A téma
felvetése miatt is, magas színvonalú,
sokszínű és
mélyebb gondolkodásra késztető feldolgozása
miatt is.
2013. december 12.
Megjelent: Kláris
14/3. számában
Györgypál Katalin
