Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

TARELKIN HALÁLA

SZÍNHÁZ

DOKUMENTUMBÓL FIKCIÓ

Katona József Színház

Tavaly ünnepelte alapításának 30. évfordulóját. Azóta is van egy „Katona-mítosz”: legendás előadások, emlékezetes esték. Máté Gábor, a Katona József színház igazgatója a következőt mondja: „A Katona József Színház az alapításkor nagy vonzerőt jelentett az ifjúság számára. Karéjban álltak az előadásokon a beszökő, vagy magukat bekönyörgő ifjú rajongók… A színháznak minden korban feladata volt, hogy újabb és újabb formákat találjon közönsége megtalálásához. Ezen dolgozunk most is. A megújult Katona kiemelt tevékenysége az Ifjúsági Program megvalósítása.”

További érdekes megközelítéseket olvashatunk a színház szép kivitelű, tájékoztató füzetében: „A Katona József színház kiemelt fontosságú feladatának tekinti a középiskolás és egyetemista korosztály megszólítását, színházi nevelését, a színház pedagógiai programba való bevonását. A foglalkozások a legkülönbözőbb társadalmi, szociális, kulturális hátterű fiatalok számára ingyen elérhetőek lesznek. Tágítani szeretnénk az együttműködés és párbeszéd határait – a fiatalokkal éppúgy, mint a hozzájuk tartozó felnőttekkel…”

Mindezt azért tartottam szükségesnek idézni, mert így könnyebben érthető, milyen rendhagyó előadásokra számíthatunk a megújult színházban. A „Katona Klub” fiataljai több éve együtt dolgoznak, új, kreatív programmal várják az érdeklődőket. A Platform programban elmondhatják a véleményüket mindarról, ami körülveszi őket: oktatás, kultúra, demokrácia, család stb. A K:ANTIN: a Klub tagjai egy-egy előadás kapcsán kerekasztal-beszélgetést, kreatív alkotóműhelyt hoznak létre. Ebben az évadban négy téma köré gyűjtöttek előadásokat: Múlt-állító, Széleken, Jelen-lét, Rendszerhiba.

Rátérve a mostani, személyes színházi élményre: november 3-án láthattuk a „Dokumentumból fikció” c. egy órás előadást a Katona Klub írós csapatával, amelyben felvetik a kérdést: milyen jövőt építhetünk múlt nélkül, hogyan definiálhatjuk a jelenünket átírt, hamisított emlékekkel? Pedig a múlt itt van körülöttünk. Ez a projekt a fiatalok és családtagjaik aktív bevonásával segíti a résztvevőket, hogy tudatosan, együtt dolgozzák fel a múltat. Nagyszüleik, dédszüleik megtalált emlékeivel töltsék ki a múltból hiányzó űrt. Párhuzamos családtörténeteket látunk és hallunk az idő és tér összegyúrásával: az idős korosztály történeteit a fiatalok szájából.

Ebben a csoportban olyan fiatalok dolgoznak, akik írják, kitalálják, modellálják a színházi világot. Munkájuk sok esetben nem olyan látványos, de annál fontosabb: gondolataik, írásaik a „játszós” csoportok tevékenységébe épülnek, és/vagy maguk is előadják a dramaturgia szabályai szerint. Már tavasszal elkezdődött a komoly munka: riportot kellett készíteni nagyszüleikkel azok múltjáról, emlékeiről. Minden történet mögött hiteles ember áll a maga szubjektumával, naivitásával, ízlésével. A témakör: a II. világháborút megelőző, majd azt követő időszak, amelyet a szereplők hozzátartozói éltek át. Nem szöveget bifláztak, hanem a saját maguk készítette anyagot vitték a színpadra, meghallgatták egymást, és összefűzték a történeteket. Rengeteg mozgással, fény és hangeffektusokkal, zenei aláfestésekkel láthattuk és hallhattuk saját történeteinket, vagy éppen a nézőtéren ülő nagyszülők a saját nagyszüleiktől hallott eseményeket unokáik szájából. Mondhatnám úgy is: dokumentum-színházi előadást láthattunk, közel évszázados távlatból megelevenítve a színpadon. Kimondták helyettünk az unokák, megerősítették bennünk mindazt, amit gondoltunk, vagy lassan már el is felejtettük.

A tizenegy fiatal, akik szakemberek segítségével dramatizálták a családi történeteket, sokat kísérleteztek az összeállt műsorral. Az egy órás előadás tele volt feszültséggel, néhol improvizációs bravúrral, olyan jelenetekkel, amelyek a hajdani áldozatok és erőszaktevők szempontjait is megvilágították. Felfedezhettük egy-egy fiatal arcán átsuhanva nagyapja homlokát, a nagyi aggódó tekintetét, a hajdani arcok fiatal örököseit. Mi, a riportalanyok is velük „játszottunk”, hiszen emlékeinket, családi örökségeinket mondták el ragyogó felkészültséggel, hallatlan tehetséggel és odaadással. Hiszen róluk, rólunk szólt minden, amit ők maguk készítettek, egymásra hangolódva, a másikra figyelve mutatkoztak be maguknak és a nézőknek.

Katartikus és felkavaró élménnyel távoztunk a színház „Sufni” kamaraterméből. Talán Tandori Dezső gondolatával lehetne legjobban jellemezni az ifjú művészek rendhagyó és rendkívüli előadását: „Azt mondják, mindig rajtunk is múlik minden. Rajtam ne múljon.

(Színházpedagógus: Végh Ildikó és Vági Eszter. A rendezés, zene és jelmez a fiatalokkal közös munka volt.)

(„Rétegek
. Az Ifjúsági program előadása.)

 
Budapest, 2013. november 5.

Megjelent: Kláris, 14/2. szám

Stancsics Erzsébet

 ♣    ♣    ♣

 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©