Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

TARELKIN HALÁLA

SZÍNHÁZ

MEGGYESKERT

Örkény István Színház

„Farce négy felvonásban” – hirdeti a szórólap, Ungár Júlia újrafordításában Csehov eddig ismert Cseresznyéskertjéről. A szereplők felsorolásában nincs változás Tóth Árpád fordításához képest, Sarlotta nevelőnő helyett itt „guvernant” megjelölés szerepel.(Farce – tréfás színpadi játék, bohózat. Guvernant – lehet több is, mint nevelőnő, esetleg a bűvészkedés is belefér.) És Csehov művének eredeti címe valóban „Meggyeskert” – aminek amúgy nincs különösebb jelentősége. A Meggyeskert Csehov szándékai szerint valóban semmiképpen sem dráma.

Az előadást azonban csak három részben játsszák, éppen a harmadik rész a leghosszabb.

Meggyeskert – a színpadon azonban egy hatalmas mű-pálma áll, mint kiderül, a levelei valóban levehetők róla. A harmadik részben le is veszik.

De most még csak a kezdetén vagyunk Ranyevszkaja (Kerekes Éva) birtokán, itt van mindenki, aki számít. Megismerjük őket közelebbről is, szép sorban, ahogy folyton kölcsönkéreget, két kéregetés közben pedig elalszik (Szimeonov-Piscsik – Znamenák István), ahogyan még mindig diák az illető szép nagy tervekkel a jövőt illetően (Trofimov Pjotr Szergejevics – Petya – Vajda Milán), ahogy máris a birtok sorsásért aggódik, és konkrét javaslata van megmentésére (Lopahin – Nagy Zsolt m.v.). Firsz inas is átvonul többször, vagy aggódik a folyton a játékon járó eszű „fiún” (Firsz – Békés Itala (!), Gajev – Debreczeny Csaba). Vagy ahogy élni akar, semmit sem értve a körülötte folyó dolgokból (Ánya – Takács Nóra Diána).

Nagy tervek, elmúlt tragédiák – a kisfiú valamikori vízbefúlása. A folytonos pénzszórás, mintha lenne még mit szétszórni. Hiszen amit az asszony most szétszór, épphogy kölcsönkapta.

Naponta jön „távirat” Párizsból – előtérben egy nagy, felnyitható fedelű mobiltelefont látunk, a telefonra rá is lehet ülni, a távirat pedig akár sms is lehet, vagy inkább e-mail. Ranyevszkaja tehát nincs igazán itt – nem is fogja fel igazán, hogy valóban el fogják árverezni a birtokot, ahol felnőtt. Igazából a múltat siratja, a birtok csak „kellék”. Egyik legszebb jelenete, amikor – a vége felé – érzékletesen bevallja-elmondja, mennyire szereti az őt kifosztó élettársát (Párizsban), annak minden hibájával és bűnével együtt. Lényegében fel sem merül, hogy ne menne vissza hozzá.

A diák talán egyszer befejezi tanulmányait. De nem kell azt elkapkodni.

Tudjuk, végül Lopahin, a kupec veszi meg a birtokot, akinek rengeteg pénze van, de nem tud mit kezdeni vele, számára idegen ez a világ. Műveletlen, túlságosan is alulról jött. Talán ezért sem kéri meg Várja (Szandtner Anna) kezét (aki Szabadság-szobrot formáz közben egy pálmalevéllel – csak úgy). Azt ugyan nehéz elképzelni, hogy valaki, ha valóban műveletlen, hogyan képes virágzó gazdaságot létrehozni, ennyi pénzt kezelni, így megjelenni (kifogástalan öltözékében és egész megjelenésében), talán mégsem annyira műveletlen… egyes területeken. De az a Meggyeskert tulajdonosai számára nem jelent semmit. Jó lenne, ha minden maradna az ős-régiben… még ha az a „szabadság” is sok (jobbágyfelszabadítás?), ami után Firsz mégis náluk maradt. Most 87 éves, ő ragaszkodik következetesen mindenhez, ami „azelőtt” volt, és ami akkorra már lehetetlen. Ezért mindegy, hogy meggyeskert-e az, vagy valami más, hogy egy évszázada játszódik, vagy sem.

Várja sorsa külön tragédia is lehet. Zárkózott, hiába ő Ranyevszkaja – fogadott – lánya, tulajdonképpen házvezetőnő a birtokon, miközben anyja és testvére Párizsban él. Szereti Lopahint, büszkesége azonban erősebb… De mivel egy vonaton fognak elutazni, ki tudja, találkoznak talán még. Ezt már csak képzeljük, erről a darab nem szól.

Az előadást sok-sok elem színesíti. Egy óriási macskafej, ami szétnyitható, összecsukható, bele lehet bújni, ablakként működik hol az egyik, hol a másik kivágott óriási szeme. Tanúi lehetünk kedves bűvészmutatványoknak is Sarlotta (Trokán Nóra m.v.) részéről, külön teljesítményként értékelhetjük ezeket. Nehezebben tudjuk értelmezni megjelenését katonai ruhában, egy puskával a vállán, múlt nélküliségét elbeszélve. Érdekesnek minden esetre érdekes.

A szereplők hol félkörben állnak előttünk heten-nyolcan (2. rész) fekvőalakban kivágott pálmafa-ezüst fóliák (erdő?) előtt-mögött, hol felhúzható ülőkéken ülnek, leszállva róluk, visszaülve rá, feljebb-lejjebb engedve őket… (3. rész). És végül komótosan leszedik a stilizált pálmaleveleket, egyenként nagy ládába téve azokat… miközben tudjuk és tudják, hogy mindennek vége. Még nem biztosak abban, hogy a városban eladták közben a birtokot – de biztosra vehetik. Fel sem merül, hogy ők, a tulajdonosok jelen lehetnének, kivéve a fivért. És ha bárki megveszi, biztos, hogy felparcellázza, kivágva a – valószínűleg lassan tönkrement – gyümölcsfákat. De ők még a régi tavaszokat látják a virágba borult gyümölcsössel.

Aztán minden kiderül, Lopahin nem tud mit kezdeni sem a rengeteg pénzével, sem az új helyzettel. A volt „birtokosék” búcsúzkodnak. Túl hosszasan is talán. Hiszen mindjárt indul a vonat. De sok idő van mégis, megkerül a kalucsni, megtudjuk, ki hova igyekszik. Sírós búcsú a birtoktól Ranyevszkaja és testvére összeborulásával (Gajev munkát vállalt egy bankban!), nem, mégsincs még függöny, Firsz (persze) nem került kórházba, a nagy kavarodásban a tényleges kórházba szállítása elmaradt. Elmaradt, mint ahogy elmaradt minden lehetséges változtatás. Majd, majd, majd.

Megjelenik tehát Firsz. Ő búcsúzik igazán a birtoktól – és az élettől. A macskafej egyik szeméből kinézve, fejlámpával. Még sokáig remeg lelkünkben.

Vígjáték lenne? Nem egészen. Tragédia? Nyomokban. De tagadhatatlanul Csehov. Nagy ritkán halljuk a „galambocskám” szót is. Meg a nagy átalakító terveket, a munka szépségét – Ánya is dolgozni akar majd, de előtte tanulni! – ráfér –, és főleg szerelmesnek lenni. Talán a diákba, talán másba. A vonat elmegy, az élet is – megy tovább, minden jel szerint. Túl nagy nevethetnékünk azonban nincs.

Talán ez volt a rendező, Zsótér Sándor szándéka?

Díszletervező: Ambrus Mária. A sok színes (főleg a piros és bordó) jelmez tervezője. Benedek Mari. Csak Várja hord „falusinak” gondolható (oroszos?) zárt pasztell ruhákat és frizurát. Zeneszerző: Tallér Zsófia.

Nem említettem még Dunyasa (Kádár Lilla e.h.), Jasa (Rada Bálint e.h.) és „Arra járó” (Ficza István) előadásba illő alakítását.

 

Budapest, 2013. november 4.

 

 Györgypál Katalin

(Megjelent a Kláris 2014/1. számában)

 ♣    ♣    ♣

 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©