„Farce négy
felvonásban” – hirdeti a szórólap, Ungár Júlia
újrafordításában Csehov eddig ismert
Cseresznyéskertjéről. A szereplők
felsorolásában nincs
változás Tóth Árpád
fordításához képest, Sarlotta nevelőnő
helyett itt
„guvernant” megjelölés szerepel.(Farce –
tréfás színpadi játék,
bohózat.
Guvernant – lehet több is, mint nevelőnő, esetleg a
bűvészkedés is belefér.)
És Csehov művének eredeti címe valóban
„Meggyeskert” – aminek amúgy nincs
különösebb jelentősége. A Meggyeskert Csehov
szándékai szerint valóban
semmiképpen sem dráma.
Az előadást azonban csak
három részben játsszák, éppen a
harmadik rész a leghosszabb.
Meggyeskert – a színpadon azonban
egy hatalmas mű-pálma áll,
mint kiderül, a levelei valóban levehetők róla. A
harmadik részben le is veszik.
De most még csak a kezdetén
vagyunk Ranyevszkaja (Kerekes
Éva) birtokán, itt van mindenki, aki
számít. Megismerjük őket közelebbről is,
szép sorban, ahogy folyton kölcsönkéreget,
két kéregetés közben pedig elalszik
(Szimeonov-Piscsik – Znamenák
István), ahogyan még mindig diák az illető
szép
nagy tervekkel a jövőt illetően (Trofimov Pjotr Szergejevics
– Petya – Vajda
Milán), ahogy máris a birtok
sorsásért aggódik, és konkrét
javaslata van
megmentésére (Lopahin – Nagy Zsolt m.v.). Firsz inas is
átvonul többször, vagy
aggódik a folyton a játékon járó
eszű „fiún” (Firsz – Békés Itala (!),
Gajev – Debreczeny Csaba).
Vagy
ahogy élni akar, semmit sem értve a
körülötte folyó
dolgokból (Ánya – Takács
Nóra Diána).
Nagy tervek, elmúlt
tragédiák – a kisfiú valamikori
vízbefúlása. A folytonos
pénzszórás, mintha lenne még mit
szétszórni. Hiszen
amit az asszony most szétszór, épphogy
kölcsönkapta.
Naponta jön „távirat”
Párizsból – előtérben egy nagy,
felnyitható fedelű mobiltelefont látunk, a telefonra
rá is lehet ülni, a
távirat pedig akár sms is lehet, vagy inkább
e-mail. Ranyevszkaja tehát nincs
igazán itt – nem is fogja fel igazán, hogy
valóban el fogják árverezni a
birtokot, ahol felnőtt. Igazából a múltat siratja,
a birtok csak „kellék”.
Egyik legszebb jelenete, amikor – a vége felé
– érzékletesen bevallja-elmondja,
mennyire szereti az őt kifosztó élettársát
(Párizsban), annak minden hibájával
és bűnével együtt. Lényegében fel sem
merül, hogy ne menne vissza hozzá.
A diák talán egyszer befejezi
tanulmányait. De nem kell azt
elkapkodni.
Tudjuk, végül Lopahin, a kupec veszi
meg a birtokot, akinek rengeteg
pénze van, de nem tud mit kezdeni vele, számára
idegen ez a világ. Műveletlen,
túlságosan is alulról jött. Talán
ezért sem kéri meg Várja (Szandtner Anna) kezét
(aki Szabadság-szobrot formáz közben egy
pálmalevéllel – csak úgy). Azt ugyan
nehéz elképzelni, hogy valaki, ha valóban
műveletlen, hogyan képes virágzó
gazdaságot létrehozni, ennyi pénzt kezelni,
így megjelenni (kifogástalan
öltözékében és egész
megjelenésében), talán mégsem annyira
műveletlen… egyes
területeken. De az a Meggyeskert tulajdonosai
számára nem jelent semmit. Jó
lenne, ha minden maradna az ős-régiben… még ha az
a „szabadság” is sok
(jobbágyfelszabadítás?), ami után Firsz
mégis náluk maradt. Most 87 éves, ő
ragaszkodik következetesen mindenhez, ami „azelőtt”
volt, és ami akkorra már
lehetetlen. Ezért mindegy, hogy meggyeskert-e az, vagy valami
más, hogy egy
évszázada játszódik, vagy sem.
Várja sorsa külön
tragédia is lehet. Zárkózott, hiába ő
Ranyevszkaja
– fogadott – lánya, tulajdonképpen
házvezetőnő a birtokon, miközben anyja és
testvére Párizsban él. Szereti Lopahint,
büszkesége azonban erősebb… De mivel
egy vonaton fognak elutazni, ki tudja, találkoznak talán
még. Ezt már csak
képzeljük, erről a darab nem szól.
Az előadást sok-sok elem
színesíti. Egy óriási macskafej,
ami szétnyitható, összecsukható, bele lehet
bújni, ablakként működik hol az
egyik, hol a másik kivágott óriási szeme.
Tanúi lehetünk kedves bűvészmutatványoknak
is Sarlotta (Trokán
Nóra m.v.) részéről, külön
teljesítményként értékelhetjük
ezeket. Nehezebben tudjuk értelmezni megjelenését
katonai ruhában, egy puskával
a vállán, múlt
nélküliségét elbeszélve.
Érdekesnek minden esetre érdekes.
A szereplők hol félkörben
állnak előttünk heten-nyolcan (2.
rész) fekvőalakban kivágott pálmafa-ezüst
fóliák (erdő?) előtt-mögött, hol
felhúzható ülőkéken ülnek,
leszállva róluk, visszaülve rá,
feljebb-lejjebb
engedve őket… (3. rész). És végül
komótosan leszedik a stilizált
pálmaleveleket, egyenként nagy ládába
téve azokat… miközben tudjuk és
tudják,
hogy mindennek vége. Még nem biztosak abban, hogy a
városban eladták közben a
birtokot – de biztosra vehetik. Fel sem merül, hogy ők, a
tulajdonosok jelen
lehetnének, kivéve a fivért. És ha
bárki megveszi, biztos, hogy felparcellázza,
kivágva a – valószínűleg lassan
tönkrement – gyümölcsfákat. De ők
még a régi
tavaszokat látják a virágba borult
gyümölcsössel.
Aztán minden kiderül, Lopahin nem
tud mit kezdeni sem a
rengeteg pénzével, sem az új helyzettel. A volt
„birtokosék” búcsúzkodnak. Túl
hosszasan is talán. Hiszen mindjárt indul a vonat. De sok
idő van mégis,
megkerül a kalucsni, megtudjuk, ki hova igyekszik.
Sírós búcsú a birtoktól
Ranyevszkaja és testvére
összeborulásával (Gajev munkát vállalt
egy bankban!),
nem, mégsincs még függöny, Firsz (persze) nem
került kórházba, a nagy
kavarodásban a tényleges kórházba
szállítása elmaradt. Elmaradt, mint ahogy
elmaradt minden lehetséges változtatás. Majd,
majd, majd.
Megjelenik tehát Firsz. Ő
búcsúzik igazán a birtoktól –
és
az élettől. A macskafej egyik szeméből kinézve,
fejlámpával. Még sokáig remeg
lelkünkben.
Vígjáték lenne?
Nem egészen. Tragédia? Nyomokban. De
tagadhatatlanul Csehov. Nagy ritkán halljuk a
„galambocskám” szót is. Meg a
nagy átalakító terveket, a munka
szépségét – Ánya is dolgozni akar
majd, de
előtte tanulni! – ráfér –, és főleg
szerelmesnek lenni. Talán a diákba, talán
másba. A vonat elmegy, az élet is – megy
tovább, minden jel szerint. Túl nagy
nevethetnékünk azonban nincs.
Talán ez volt a rendező, Zsótér Sándor
szándéka?
Díszletervező: Ambrus Mária. A sok
színes (főleg a piros és bordó) jelmez tervezője. Benedek Mari. Csak
Várja hord „falusinak” gondolható (oroszos?)
zárt pasztell
ruhákat és frizurát. Zeneszerző: Tallér Zsófia.
Nem említettem még Dunyasa (Kádár Lilla e.h.),
Jasa (Rada
Bálint e.h.) és „Arra
járó” (Ficza
István) előadásba illő
alakítását.
Budapest, 2013.
november 4.
Györgypál Katalin
(Megjelent a
Kláris 2014/1. számában)
♣
♣ ♣
