Találóbb talán ez a
cím – A szív
hídjai –, mint Robert
James Waller regényének címe, a
„Madison megye hídjai”. A feltehetően sokak
által ismert (érzelmes) regényt Zöldi Gergely alkalmazta
színpadra.
A történet kívülről
nézve szinte túl egyszerű: egy véletlen
találkozás négy napig tartó mély
szerelembe fordul, hogy aztán az elválás
után
évtizedekig, halálig tartó emlékké
váljon mindkettőjükben, egymástól
függetlenül.
Az amerikai férje farmján, Madison
megyében élő olasz nő (Francesca
Johnson – Udvaros
Dorottya) élete hétköznapi:
munkáját feladva neveli két kamasz
gyerekét, akik férjével éppen egy
vásárra
mentek, és várhatóan csak 4 nap múlva
térnek haza. Vezetékes telefon van, ennyi
a kapcsolat velük. A férfi (Robert
– László
Zsolt) a
National Geographic számára készít
fotókat, és nyilvánvalóan nem
tucat-képeket.
Járja az országot, most éppen errefelé,
Madison megyében, 20 évvel a háború
után. Felvilágosítást kér a
háziasszonytól, mert éppen itt tévedt el. A
többit
már kettőjük egymásra találása, a nő
fokozatos kinyílása, a férfi valamelyes
kitárulkozása hozza magával.
Az előadás díszlete is ennek
megfelelően egyszerű: 60-as
évekbeli konyha, akkori konyha berendezéssel, régi
hűtővel, hátul veranda egy
paddal. Elöl, a magasban lévő széles ferde
fehér lécek lehetnek éppúgy a szoba
részei, mint egy híd traverzei. Az előadást
szünet nélkül láthatjuk, függöny
sincs.
Az előadás az édesanya
halálával indul: a már érett felnőtt
Caroline
(Szamosi Zsófia)
és Michael
(Chován Gábor) kinyitják a „titkos”
dobozt,
amelyben egy kulcsot találnak, egy még titkosabb
láda kulcsát. A ládában
ismeretlen holmik vannak: hátizsák, pléd,
fényképezőgép – és édesanyjuk
3
kötetnyi naplója. Meg a lánynak szóló
levél.
Olvasva a naplót, megelevenedik a
régi szerelmi történet,
amit a felnőtt gyermekek előbb nehezen hajlandók, vagy tudnak
befogadni,
megérteni, ám egyre inkább beleélik
magukat, egyre jobban megértik anyjukat is,
saját életüket is. Mert másféle ember
jelenik meg előttük, mint akit ők anyjuknak
ismertek. Az amúgy is különös hangulatban
lévő „háziasszony” a történetben
fokról
fokra válik a világ dolgai iránt érdeklődő,
nőiességét és (irodalmi)
műveltségét egyaránt akaratlanul és
természetességgel megmutató, korábbi
pedagógus munkájára büszke emberré a
férfi figyelme folytán. Robertnek pedig
mintha minden korábbi csavargása ide, ehhez a nőhöz,
Francescához vezetett
volna.
Ismerkedésük története
prózai: a nő beül a férfi kocsijába,
megmutatja a keresett hidat. Aztán együtt vacsorát
főznek – ami a nő számára
már kezd végleg érdekessé,
különössé válni. Egy vadidegen
férfival együtt főzni
saját konyhájában? Mélyülő
beszélgetés, másnapi
vacsorameghívás, fotózás a
hídnál, egy kirándulás…
igazán nem világrengető dolgok. De számukra azok.
Egymásra találásuk szellemi és
fizikai-testi téren egyaránt olyan erővel
történik meg, ami felborítja a nő
életét. Hiszen össze is csomagol, hogy
tényleg
elmenjen Roberttel a vágyott másik életbe, mely
álmai megvalósulását ígéri.
De
mivel esik az eső, tehát be kell hozni férje
száradó ingjeit. És Francesca,
szokott mozdulataival a szokott módon hajtogatva az ingeket
– csendes-hosszú
végső monológjában végleg lemond az
álmairól. Mert ígéretet tett, és
mert mit
tegyen a férje, akinek családja évszázadok
óta lakik ezen a farmon? – nem
hagyhatja, hogy a világ a szájára vegye! A
férfi pedig szótlanul elmegy. De nem
felejt.
Tudjuk, hogy később elküldte a N. G.
különszámát, melyben a
hidak fotóit leközölték. Más kapcsolat a
két évtized alatt nincs közöttük.
Francesca
azonban, megváltoztatva végrendeletét, nem
férje mellé akarja, hogy temessék,
hanem ugyanúgy hamvai folyóba
szórását kéri a hídról, mint
a férfi tette, aki halála
után neki küldte el személyes holmijait. Így
találták meg most a ládában azokat
a nő gyerekei… Francescának pedig álmaiban
élt tovább Robert, a négy nap
története több mint két évtizedig.
Létrejöhet-e ilyen
intenzitású szerelem? – Udvaros Dorottya
és László Zsolt hiteles és
természetes játéka nyomán elhihetjük.
Játékuk
elejétől végig természetes, a nő
„kiöltözése” is igencsak
mérsékelt.
(Díszlet-jelmez: Zeke Edit.)
Francesca számára éppen „jókor”
toppant be életébe
pont ez a férfi. Természetesen jóval többet
megtudunk róla, mint a zárkózottabb
Robertről, bár a férfi gyermekkorának egyes
történései, csavargásának oka
némileg kiderül.
Közös életük
tervéről azonban keveset tudhatunk meg, ami
talán megkönnyíti az álmok
világának megmaradását. Arról pedig,
hogy mi
táplálja szerelmüket még évtizedekig,
nem szól a történet. Kettejük
játéka,
összhangjuk, hitelességük azonban kiemelkedő.
Zene: Vázsonyi
János (szaxofon).
Rendezte: Novák Eszter.
Budapest, 2013. 06. 29.
Györgypál Katalin
