Már évek óta új
divat hódol a színházi világban: nagysikerű
filmeket adaptálnak színpadra. Ez
úgy kezdődött, hogy kiváló klasszikusokat,
majd sikeres színdarabokat vittek
filmre, hogy még nagyobb közönséghez jussanak
el. Mostanra a fordítottja vált
bevett szokássá, filmeket írnak át
színpadra ügyes színpadi szerzők, dramaturgok.
Robert James Waller
regénye, a „Madison megye hídjai” előbb
filmként lett sikeres, olyan
sztárokkal, mint Meryl Streep és Clint Eastwood (ő a film
rendezője is), és
most érkezett el hozzánk, színházi
bemutató formájában (színpadra alkalmazta
Zöldi Gergely).
A szép szerelmi
történet – közkeletű szóval romantikus
– igazi amerikai környezetbe van
beágyazva, az 1960-as évek közepe
meghatározóan jelen van végig.
Francescának,
a Dél-Itáliából egy USA farmra
elszármazott feleségnek már kamasz gyerekei
vannak, amikor családja távollétében
beleszeret a hozzá véletlenszerűen betérő
fotóművészbe,
Robertba. A fotós egy fedett hidat keres, amit le akar
fényképezni a National
Geographic számára. A fellobbanó szerelem
kölcsönös, mindkettőjük számára
egész
életet meghatározó élménnyé
válik. A rendelkezésre álló négy nap
alatt átélik
az egymásra találás, szerelmi
beteljesülés boldog pillanatait, majd néhány
percig
eljátszanak a gondolattal, hogy együtt folytatják
életüket. A rideg valóság
azonban ráébreszti a családját is szerető,
és őket elhagyni sem akaró
Francescával, hogy ezt nem teheti meg szeretteivel, mert
mindannyiukat
tönkretenné a csalódás. Az asszony
életbölcsessége meglepően kifinomult és
reális, nem vakítja el józan
ítéletét az érzékeit lehengerlő
szerelem. Tudja,
ha elhagyná eddigi otthonát, minden megváltozna,
az átélt boldogság utólag
gyötrelemmé válna, lelkiismeret furdalás
kísérné egy életen át. A szerelmesek
elválnak,
és nem találkoznak többé.
A történet a
keretjátékkal válik igazán teljessé.
Francesca gyerekei (Michael és Caroline) csak
anyjuk halála után értesülnek az asszony
hátrahagyott naplójából a régi
kapcsolatról, a rövid együttlét
emléktárgyait immár a két gyereknek kell
őriznie tovább. Különösen megragadó
fordulata a cselekménynek, hogy míg a két
felnőtté lett gyerek az anya halála után
felháborodva utasítja el a múltból
felbukkanó szerelmi szálat –
kiábrándulva az ideálisnak hitt anya
figurájából –,
a naplót végigolvasva mindketten megváltoznak
érzéseikben, megértve és
elfogadva a történteket. Rájönnek, hogy anyjuk
nagyszerű ember volt, mennyire
szerette őket, és apjukat is. Elfogadják azt is, hogy
Francesca azt kérte,
hamvait annál a hídnál szórják
szét, ahová a legszebb emlék fűzi, ahol
fellobbant Robert iránti szerelme. Michael és Caroline
anyjuk hatására
átértékeli jelenlegi házassági
kapcsolatát, és megerősödik benne. (A
színdarabban Caroline más elhatározásra
jut, nem békül meg rosszul élő
férjével, hanem azt sejteti, el fogja hagyni a
férfit.)
Radnai Annamária
dramaturg és Novák
Eszter rendező leszűkítették a
helyszíneket, a mellékszereplőket
is elhagyták, négy főszereplőre zsugorodott a
cselekmény, a közbülső események
elmondásra kerülnek. Minden jelenet a farm
nappalijában játszódik, a filmbeli
párbeszédek többsége azonban szinte
változatlanul megmaradt.
A 60-as évekbeli
konyha túlzottan is sivárra sikeredett, zavaró az
olaszos spagetti nyíltszíni
megjelenése és időnkénti
eltakarítása a színpadról (díszlet-
és jelmeztervező Zeke Edit),
a mezei piknik
és szerelmi jelenet a padlón játszódik,
amit a
közönségből csak az első sorban ülők
látnak, mivel a nézőtér nem emelkedik.
Nemcsak a film, a
színpadi adaptáció is törekszik a két
főszereplő lehengerlő voltának
megválasztására, ami sikerül is. Udvaros Dorottya a tőle megszokott
természetességgel és tehetséggel
alakítja Francescát,
László Zsolt – bár
érződik a korkülönbség, itt a férfi
fiatalabb, míg a filmben a férfi kb. 10-15
évvel idősebb az asszonynál – elhiteti velünk,
hogy első pillantásra
beleszeretett az asszonyba.
A két felnőtt
gyereket Szamosi Zsófia
és Chován Gábor
játssza, játékuk kissé elmarad a
sztárszínészek mögött.
Kevésbé jelentősek, mint lehetnének.
Az Orlai
Produkciós Iroda újból felfedezett egy
sikerdarabot, amit minden évben nyári
kikapcsolódásnak szán (tavaly: Gyógyír északi
szélre), aztán sokkal több lesz
belőle. Ezúttal is megjósolhatjuk, hogy még
sokáig tartják műsoron.
Budapest, 2013.
június 30.
Földesdy
Gabriella
Megjelent a Kláris 13/6.
számában
