A Kosztolányi
regényéből készült előadásból
történelmi
ismereteink („ki kicsoda és miért”) csak
felszínesek maradnak. Igaz, sem
Kosztolányinak, sem a mű alapján színpadi
változatot készítő és rendező Réczei
Tamásnak (m.v.) nem az ismeretnyújtás
lehetett a szándéka. (A konkrét
történelmi ismeretek is bővültek a regény
megírása óta.) A színdarab: szatíra,
ami meglehetősen tágan értelmezhető. Nero a cím
szerint csak mint költő
kellene, hogy megjelenjen – de mindeközben
császárrá is lett, bár az
uralkodásra „alkalmatlan”.
Elvileg a hatalomról szól a
regény és a darab is.
Gyakorlatilag egy eredendően „eszelős” fiú (Horváth Illés) egyre
mélyülő
lelki-érzelmi
„válságáról”, mely a
gyilkosságok szaporodása után Róma
felégetésébe „torkollik”. Seneca, a
„bölcs” (Pál
András) már régen nem képes
befolyást gyakorolni a lassan felnőtté váló
fiúra – császárra –, a fiú
anyja (Agrippina
– Benkő Nóra)
hatalmi befolyását is minden eszközzel igyekszik
lerázni, míg végül
anyagyilkos”-sá válik
A darab kezdetén egy
szoboravatáson vagyunk (a leleplezett
szobrok arca üres!), ahol máris kirajzolódik az
anya, Agrippina erőteljes,
uralkodói alakja, aki szinte kisgyerekként feddi meg a
„rakoncátlankodó”, az
ünnepséget elrontó fiát – akiből igen
hamarost császár lesz, a megmérgezett,
erőtlen – és folyton részegnek mutatkozó
– mostohaapja halála után.
De hát olcsó az emberélet
arrafelé, különösen, ha császár
valaki.
Megjegyzendő, hogy az egész
előadás egy mikrofonnal a
kezében színrelépővel kezdődik, ami – a
szereplők általában vegyes
öltözékével
együtt (jelmez: Kovács
Yvette Alida) – pontosan utal mai korunkra is.
Nero szeretetre vágyik,
hiányzik igazi apja, akire alig
emlékszik – és amire emlékszik, az sem
pozitív. Rombolást vetített előre fia
számára, és ő lassan igyekszik ezt be is
váltani. Anyja sem tartja sokra –
„eszelős”-nek tekinti –, bár a legjobb
tanítót, Senecát fogadta mellé. Seneca
pedig sok mindenre igyekszik megtanítani, akár még
hipnózissal is.
Nero rajong a
művészetek, jelesül a színjátszás
és a
költészet iránt. Rajongói is akadnak, nem
utolsósorban császári mivolta okán –
a
kettőt azonban ő nem képes szétválasztani. Hinni
akar saját ragyogó, sőt talán
isteni tehetségében, talán ezt érzi
egyedüli kiútjának. Miközben folyton
szeretetre is vágyik, feleségét azonban ki nem
állhatja (Octavia – Holecskó
Orsolya). De itt van Poppea, aki ugyan férjes asszony,
férjét azonban gyorsan
el lehet távolítani. Poppea rajong érte, a
megrendezett dalnokversenyen
biztosított férje – itt talán csak szeretője
– diadala. Igaz, Nero tehetséges
és beteg féltestvére, Britannicus (Gula Péter) már csak
tolószékben, alig
érthetően – és feltehetően parancsra –
jelenik meg, a többi résztvevő vagy visszalépett,
megtudván, hogy cenzúrázzák a verseket,
vagy gyenge művekkel szerepel, így
aztán Nero közepesnél is gyengébb műve
– különösen, hogy minden szavazó
mellé
légionáriust állítottak –
fölényesen nyer.
Seneca tanítói
szerepe itt meglehetősen kétes. Egy gyilkosság
felfogható államérdeknek, és máris
erkölcsös. Olykor inkább pszichiáterként
lép
fel – amit Seneca meggyilkolásakor „visszakap”
(a „Beljebb, beljebb!”
felszólítással – igyekezzen minél
inkább saját belső lelki állapotába
hatolni…) Hatásos Seneca meggyilkolásának
jelenete, ahogyan „kilép” saját
testéből – a katonák és Zodicus (Gémes Antos) csak a(z
üres) kádban fekvő,
meghaló-meghalt testet látják-nézik,
miközben Seneca „lelke” eltávozik.
Mellbevágó a
senatus kifigurázása is, amilyen mértékben
gondolkodás nélkül utánozzák
Nerót. De tudjuk, mindig mindenre akad vállalkozó,
így lesz Zodicus költő létére
besúgó is, a császár parancsainak
végrehajtójává
is, hajbókoló alattvalója is.
Simon mágus (Jegercsik Csaba) is kézbe
veszi a fiatal
császárt: „jó költő vagyok”
– mondogattatja vele (önszuggesztió), amit a
császár
persze „elhisz” – később viszont
összeomlik, amikor mégiscsak rádöbben: rossz
császár és rossz költő. Már csak a
hatalom minden áron való megtartása marad
számára gyilkosságok során át
– miközben természetesen teljesen egyedül marad.
Igaz, még Seneca tanácsára
visszahívja előző feleségét,
miután dührohamában meggyilkolja a terhes
Poppeát (Balsai Móni).
Így aztán,
miközben halottai között üldögél,
Octavia kérdezi meg tőle, mit is csinál itt
egyedül…
Ekkor dönt úgy, hogy
„mégis felégeti Rómát”.
A szereplők nem csupán a
színpad, de olykor a nézőtér jó
részét is „belakják” mint
„nép”, „plebs”, pezsgő életet
varázsolnak a nézők
köré. Jó a zeneválasztás is (Wagner-Puskás Péter.)
És főként érdekessé
teszi a darabot Kosztolányi több
versének szerves beépítése a darabba. A
„Mostan színes tintákról
álmodom”
néhány sora az anyától is,
Poppeától is elhangzik hol szerelmi
felhívásként,
hol nyugtatóként. És az „Akarsz-e
játszani” szinte befejezésként
telitalálat.
Senecának itt nem
felesége, hanem anyja szerepel, éspedig
Csernus Mariann
alakításában. Fillár
István több szerepet formál, többek
között
Claudiust is. Fannius – Pavlevits
Béla, Paris és Montanus – Tahi József.
Érdekes színfoltjai az
előadásnak a különböző
„kórus”ok
(„kar”-ok) olykor álarcban, a Pesti Magyar
Színiakadémia növendékeivel. (Egyes
jelenetekben jelentős a szerepe Nero álarcának is.)
Jó az egyszerű
díszlet, érdekes a fürdő megoldása (Kiss
Borbála). A felfüggesztett táblák a
fiatalok tobzódásakor kellő robajjal
zuhannak le…
Az anya fekete, Poppea piros ruhája is
kellő ellentétben állnak
egymással.
A legnehezebb feladat
kétségkívül Horváth
Illésé. Nero 17
évesen válik uralkodóvá, 30 éves,
amikor leég Róma. Nárcizmusa,
dühkitörései,
szeretetvágya, hatalomvágya keveredik
szorongásaival, félelmeivel, költői
alkotni vágyásával
(„művész-személyiség”), de elegendő
tehetség híján. Irigyli
Britannicustól „nyavalyatörését”,
ami a tehetségét igazolja (vagy hozza meg?) –
(a zseni őrültségének korábbi
nézetének megfelelően), de saját
„nyavalyatörése”
– kialakuló rohama – számára (persze)
nem adja meg a költői tehetséget. (A
rohamot kísérő furcsa ütemes dob (?) igen
hatásos.) Ezen nem segít a róla
készült óriási szoborfej sem. Uralkodni pedig
arrafelé egyben gyilkosságok
sorozatát is jelenti (amíg ő maga is sorra nem
kerül).
De miért hagyják ennyi ideig
„garázdálkodni” a darab szerint
eszelős fiút-férfit-császárt? Poppea ugyan
lázad ellene, de nem győzhet
felette. És ő is saját hatalmát szeretné
kivívni (az anya felett). A többiek is
mind saját érdekeik szerint cselekszenek –
amíg életben hagyják őket. Mert
„olcsó az emberélet”.
A
„szabadság” nem ellentéte a
szorongásnak. Egy pszichopatát
pedig hiába vérteznek fel tudással, ettől nem
válik nem-pszichopatává
(különösen nem egy ilyen környezetben).
Budapest, 2013. 06. 06.
Györgypál
Katalin
♣
♣ ♣
