Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

TARELKIN HALÁLA

SZÍNHÁZ

NERO, A VÉRES KÖLTŐ

Pesti Magyar Színház

Igaz, hogy az alapművet Nero uralkodásának idejéből Kosztolányi Dezső írta (1922-ben jelent meg, ez volt az első regénye), már ő sem a történelmi birodalom korhű voltát akarta ábrázolni. Az 1920-as évek elejének zűrös politikai viszonyai, a „vezér” (legyen az költővezér) felbukkanását és térhódítását állította párhuzamba a zsarnok Neróval, aki nem mellesleg költő, illetve csúfos pojáca.

Kosztolányi regénye most alapjává vált a darabot rendező Réczei Tamásnak, aki maga készítette el a regény színpadi változatát. A cselekmény némi megváltoztatásával (Octaviát élve hagyja, Poppeát megfojtja a császár, ami fordítva történt, Octaviát kivégeztette a száműzetés alatt, Poppea Nero rúgásába halt bele) egy társadalomkritikai szatírát látunk, amelyben a rendező jelen korunk égető problémáit feszegeti.

A színpad hungarocellből készült arctalan római szobrai között egy vásott kamasz rohangál, meztelen fenekét mutatja a szoboravatáson, éjjeli portyákra jár a haverokkal, igazi fékezhetetlen fenegyerek, akivel nem bír még saját szülőanyja sem, nevelőapját, az „isteni” Claudiust pedig a darab elején megmérgezik (a gyilkos a „jó” anya és feleség, Agrippina).

A vásott fenegyerek természetesen Nero, más néven Domitianus, aki Agrippina első házasságából származik, ő lesz a császár, mert Claudius fiát, Britannicust a „jó” anya kitagadtatta apjával.

Nero hamar beletanul az uralkodásba, kiderül, hogy leginkább a költői babérok, a színészet érdekli, és vér szerinti apjával is társalog hipnózis útján. A régen elhunyt valódi apafigurája azért is fontos, mert a Rómára lezúduló romlást jósolta meg felnövő fia személyében. És lőn. Nero a pusztulást hozza a városra. Ám fontosabb neki a költői siker, s ehhez is talál személyt Poppea figurájában, aki megrendezi férjének a győzelmet a költői versenyen.

De mindez nem elég, amíg él a vetélytárs is, ezúttal Britannicus, aki jobb költő. Amikor nem tudja megszerezni a költő császár Britannicus elismerését, őt is megöleti, a rendezés itt egy csavart alkalmaz, amikor tolószékbe ülteti a vetélytársat, és beszédét értelmetlenné teszi. Ugyanis ekkor már nem vetélytársa Nerónak, megölni sem kellene.

És jönnek az újabb ellenfelek, kiderül, hogy Agrippina és Seneca is ellenfél, az a Seneca, aki a jóra tanította, s amikor kellett, igazolta rémtetteit, vagyis hazudott a tehetségtelen és szörnyszülött tanítványnak. Nero körül csak az marad meg, aki teljes mértékben kiszolgálja őt, és még akkor sincs teljes biztonságban. S mindezt miért teheti meg? Mert teljhatalommal rendelkezik, a félelem megbénítja ellenfeleit, nem törnek életére, ahogy elődeit sorban meggyilkolták, mikor útban voltak.

Vajon Nero vérszomjas uralkodó, vagy szorongó diktátor csupán? Retteg a körülötte élő rokonaitól, mindenkiben vetélytársat lát, végtelenül magányos, nem tudja, ki a barátja, és ki az, aki csak hízeleg, ezért mutatja magát félelmetesnek, vérengzőnek. Frusztrált, orvosi eset.

Meddig lehet elmenni egy birodalom megtartásában? Lehet-e egy igazi művész megalkuvó? Ki lehet szabad ilyen körülmények között? Mindezek a kérdések felmerülnek az adaptált regény kapcsán a Pesti Magyar Színház színpadán. Konkrét válaszok helyett a végkifejletre kell figyelnünk, amikor Nero befekszik az általa elpusztított szerettei közé, mert nem hajlandóak vele kommunikálni. A halottak szellemei körülveszik, tőlük nem menekülhet, kénytelen utánuk menni. Rövid távú győzelemre számíthat minden hasonló pályázó.

Kiss Borbála díszlete nem az ókori Rómát idézi, a szöveget segíti, teszi világossá egy-egy jelenet lényegét. Ilyen a fürdő imitáció, a zománcos kád, amiben Seneca meghal, vagy az elégő papír Colosseum (ami nem is létezett még Nero idejében). Kevésbé tetszettek Kovács Yvett Alida jelmezei, hol túl modern ruhákba öltözteti színészeit (Nero szakadt farmere és Seneca sárga dzsekije), hol antikosra veszi a ruhát (szavalókórus piros műszálas római fazonú öltözete). Zavaró a jelmezek ilyenfajta keveredése.

Horváth Illés alakítja Nero szerepét. Kistermetű, kócos, rendetlen kinézete egy szokatlan szörnyeteget mutat nekünk. Nem komikus figura (ahogy eddig legtöbbször láttuk Nerót), hanem pszichopata deviáns kölyök. Csúfolódik, elváltoztatja hangját, durva, mindent kipróbál, máskor könyörög szeretetért (ölbe hajtott fej többször is). A fiatal színész jól megfelelt a koncepciónak. Pál András Senecája mai értelmiségi figura, ő legjobb az utolsó kád-jelenetben, amikor kilép önmagából, és kívülről nézi fizikai halálát, „éteri” teste pedig elindul a fény (halhatatlanság) felé, a kádban a semmit fogják kivégzői. Balsai Móni a tőle megszokott jó formáját hozza Poppea szerepében. Fillár István négy epizódszerepet is játszik, a megmérgezett Claudius alakítással meglepetést tud okozni a nézőnek. Benkő Nóra (Agrippina), Gémes Antos (Zodicus), Holecskó Orsolya (Octavia) kissé elmaradtak a fenti teljesítményektől. Megható volt Csernus Mariann Paulinaként, és megrázó Gula Péter nyomorúságos Britannicusa.

Mozgás: Horgas Ádám, zene: Wagner-Puskás Péter, a versválogatás Szálinger Balázs munkája. Megjegyzendő, hogy a színpadi adaptáció legmeghatóbb vonulata az időnként elhangzó néhány Kosztolányi versrészlet a Halotti beszéd, az Akarsz-e játszani, a Mostan színes tintákról álmodom című verseiből. Briliáns ötlet.

2013. május 17.

Földesdy Gabriella

 Megjelent: Kláris, 2013/5. sz.

 ♣    ♣    ♣

 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©