Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

BODNÁRNÉ

Újszínház


Az irodalmi zsargon „grand guignol” kifejezéssel említi azokat a műveket, amelyek horrorisztikus elemek segítségével vonják magukra a közönség figyelmét. A szószerkezet fordítása „nagy borzalom”, valami szörnyűség, ami éppen szörnyűsége miatt marad emlékezetes. Ilyen színdarab a Bodnárné is.

A szerző, Németh László nem vádolható azzal, hogy első drámáját azért tűzdelte meg borzalmakkal, hogy ezzel vonzza a közönséget. A drámát 1931-es keletkezése idején (a szerző, nyilatkozatában az 1932-es évet jelöli meg) az asztalfiók várta közel negyven évig, amikor Ádám Ottó felfedezte Kiss Manyi számára, kiváló szereplehetőséget látva benne. A színésznő, közbejött halála miatt csak néhányszor játszhatta el Bodnárné szerepét. Azóta játszotta már Törőcsik Mari és Kútvölgyi Erzsébet, az 1978-as tv-játékban Sulyok Mária, a mostani előadásban Bánsági Ildikó a címszereplő, aki jutalomjátékként játssza ezt a rettentő figurát.

Maga a szerző nyilatkozta első drámájának 1971-es felfedezésekor, hogy most látja, a Bodnárné életképesebb színpadi mű sok később írt darabjánál. És igaza van abban, hogy jól megírt az alapszituáció, feszes, zárt tragédia, ami nem egy nap alatt, hanem mindössze 12–14 óra időtartam alatt bontakozik ki és jut el a végkifejletig.

A cselekmény az 1920/30-as évek fordulóján, paraszti környezetben játszódik, helyhez és időhöz kötött. Itt csak a téma örökérvényű (Káin és Ábel), a körülmények adottak, az idősebb fiú megöli a fiatalabbat, mert féltékeny rá minden szempontból, helyzete oly mértékben lealázó, hogy csoda lenne, ha nem lázadna ellene. A népi íróként tisztelt szerző azonban nem egy vegytiszta testvér tragédiát vitt színre, hanem a testvérviszályt az anya szemszögéből nézve (ő az igazi vesztes), másrészt a magyar falu determinált helyzetét a benne élők kis mozgástérrel, szerepjátszással megnyomorított életét nagy valósághűséggel. Ha ez utóbbit lehántjuk, mögötte a pszichológiai krimi marad. Az anya, aki nem akarja mindkét fiát elveszíteni egyszerre, akik között nem tud békességet teremteni, csak vihart. Ő is bűnös, mert fiai által a saját nagyravágyását akarta megélni. Bűnös a tehetetlen apa is, és a mindkét fiúval kacérkodó pesti lány, Cica is. János és Péter, a két viszálykodó testvér talán a jövő Magyarországának két reménysége, a paraszt gazda és a kitanult mérnök, akik felépíthetnék a csonkán maradt országot, de nem tudják, mert sorsuk a magánélet viharában utat veszít, elmerülnek. Péter meghal, Jánost a börtön várja.

Az elveszített fiainkról szól az Újszínház Bodnárné előadása. Arról, hogy etikailag csak az fogadható el, hogy a bűnt büntetés követi, és nem kimagyarázás, felmentés, mellébeszélés, de ennek mindenhol így kell történnie, nemcsak a sokat sújtott itthoni szülőföldön. Dózsa László rendező nem újfajta díszlettel (B. Kiss László) és jelmezzel (Vesztergombi Anikó) próbált újat hozni a régi tragédiába. A stilizált paraszt porta, a gazdálkodás kézenfekvő eszközei (fejő edény, tejeskanna, tönk, vesszőkosár), a nyíltszíni tejszűrés, lábmosás, szerenád cigányzenével, a sokszoknyás női és feketemellényes férfi viselet hű meghagyása mellett mégis továbbgondolta a cselekményt. Legalább is továbbgondolásra késztet bennünket, mit képzelhetünk a felszíni rémdráma mögé.

A megrázó előadást megrázó alakítások teszik emlékezetessé. Bánsági Ildikó egész lényét a szerep szolgálatába állítja, rázza a testét a sírás, miközben fiát igyekszik menteni a büntetés elől. Jánosi Dávid gyilkos testvér szerepében a belső indulatot, a lefojtottságot hangsúlyozza, Beszterczey Attila a fiatalabb fiút játssza, mégis ő tűnik idősebbnek. Nagy Zoltán passzív szerepre van kényszerítve öreg Bodnárként, Bátyai Éva városi lány és Nemes Wanda parasztlány alakításai hitelesek, átgondoltak. Maros Gábor jegyzője emlékezetes epizód.

A tragédia kellékeként megjelenik az első részben a hatalmas fejsze, hogy a másodikban funkciót kapjon, mindehhez járul Mahler nagyzenekari kompozíciójának egyik vészjósló motívuma.

Budapest, 2013. április 7.                                        

Földesdy Gabriella

Megjelent: Kláris, 2013/5. sz.
♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©