Az irodalmi zsargon „grand guignol”
kifejezéssel említi azokat a műveket, amelyek
horrorisztikus elemek
segítségével vonják magukra a
közönség figyelmét. A szószerkezet
fordítása
„nagy borzalom”, valami szörnyűség, ami
éppen szörnyűsége miatt marad
emlékezetes. Ilyen színdarab a Bodnárné is.
A szerző, Németh
László nem vádolható azzal, hogy
első drámáját azért tűzdelte meg
borzalmakkal,
hogy ezzel vonzza a közönséget. A drámát
1931-es keletkezése idején (a szerző,
nyilatkozatában az 1932-es évet jelöli meg) az
asztalfiók várta közel negyven
évig, amikor Ádám Ottó felfedezte Kiss
Manyi számára, kiváló
szereplehetőséget
látva benne. A színésznő, közbejött
halála miatt csak néhányszor játszhatta el
Bodnárné szerepét. Azóta játszotta
már Törőcsik Mari és Kútvölgyi
Erzsébet, az
1978-as tv-játékban Sulyok Mária, a mostani
előadásban Bánsági
Ildikó a címszereplő,
aki jutalomjátékként játssza ezt a rettentő
figurát.
Maga a szerző
nyilatkozta első drámájának 1971-es
felfedezésekor, hogy most látja, a Bodnárné
életképesebb színpadi mű sok később
írt darabjánál. És igaza van abban, hogy
jól megírt az alapszituáció, feszes,
zárt tragédia, ami nem egy nap alatt,
hanem mindössze 12–14 óra időtartam alatt bontakozik
ki és jut el a
végkifejletig.
A cselekmény az
1920/30-as évek fordulóján, paraszti
környezetben játszódik, helyhez és
időhöz
kötött. Itt csak a téma
örökérvényű (Káin és
Ábel), a körülmények adottak, az
idősebb fiú megöli a fiatalabbat, mert
féltékeny rá minden szempontból,
helyzete oly mértékben lealázó, hogy csoda
lenne, ha nem lázadna ellene. A népi
íróként tisztelt szerző azonban nem egy vegytiszta
testvér tragédiát vitt
színre, hanem a testvérviszályt az anya
szemszögéből nézve (ő az igazi
vesztes), másrészt a magyar falu determinált
helyzetét a benne élők kis
mozgástérrel, szerepjátszással
megnyomorított életét nagy
valósághűséggel. Ha
ez utóbbit lehántjuk, mögötte a
pszichológiai krimi marad. Az anya, aki nem
akarja mindkét fiát elveszíteni egyszerre, akik
között nem tud békességet
teremteni, csak vihart. Ő is bűnös, mert fiai által a
saját nagyravágyását
akarta megélni. Bűnös a tehetetlen apa is, és a
mindkét fiúval kacérkodó pesti
lány, Cica is. János és Péter, a két
viszálykodó testvér talán a jövő
Magyarországának két reménysége, a
paraszt gazda és a kitanult mérnök, akik
felépíthetnék a csonkán maradt
országot, de nem tudják, mert sorsuk a
magánélet
viharában utat veszít, elmerülnek. Péter
meghal, Jánost a börtön várja.
Az elveszített
fiainkról szól az Újszínház
Bodnárné előadása. Arról, hogy etikailag
csak az
fogadható el, hogy a bűnt büntetés követi,
és nem kimagyarázás, felmentés,
mellébeszélés,
de ennek mindenhol így kell történnie, nemcsak a
sokat sújtott itthoni
szülőföldön. Dózsa
László rendező nem újfajta
díszlettel (B. Kiss
László) és
jelmezzel (Vesztergombi Anikó)
próbált újat hozni a régi
tragédiába. A
stilizált paraszt porta, a gazdálkodás
kézenfekvő eszközei (fejő edény,
tejeskanna, tönk, vesszőkosár), a nyíltszíni
tejszűrés, lábmosás, szerenád
cigányzenével, a sokszoknyás női és
feketemellényes férfi viselet hű meghagyása
mellett mégis továbbgondolta a cselekményt.
Legalább is továbbgondolásra
késztet bennünket, mit képzelhetünk a
felszíni rémdráma mögé.
A megrázó
előadást megrázó alakítások teszik
emlékezetessé. Bánsági Ildikó
egész lényét a
szerep szolgálatába állítja, rázza a
testét a sírás, miközben fiát
igyekszik
menteni a büntetés elől. Jánosi
Dávid gyilkos testvér szerepében a belső
indulatot, a lefojtottságot hangsúlyozza, Beszterczey Attila a fiatalabb
fiút
játssza, mégis ő tűnik idősebbnek. Nagy Zoltán passzív
szerepre van
kényszerítve öreg Bodnárként, Bátyai Éva
városi lány és Nemes
Wanda
parasztlány alakításai hitelesek,
átgondoltak. Maros
Gábor jegyzője emlékezetes
epizód.
A tragédia
kellékeként megjelenik az első részben a hatalmas
fejsze, hogy a másodikban
funkciót kapjon, mindehhez járul Mahler nagyzenekari
kompozíciójának egyik
vészjósló motívuma.
Budapest, 2013. április
7.
Földesdy
Gabriella
Megjelent: Kláris, 2013/5. sz.
