Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

BÁNYAVIRÁG

Nemzeti Színház Kaszás Attila Terem

A Nemzeti Színház és a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház közös produkciója

 

„A Bányavirág egy drámatrilógia első része. A trilógia további részei: Bányavakság, valamint Bányavíz. A bányavirág, más néven hegyikristály, a bányák falain, üregeiben, hasadékaiban különféle nagyságokban előforduló színtelen, legtöbbször átlátszó kvarckristály” – olvashatjuk a szinopszisban. A darab szerzője a fiatal, de máris nagy hazai és nemzetközi sikereket elért Székely Csaba, Erdélyből.

Tehát Erdély, faház belseje – nagy konyha. Hátul a bejárati ajtó üvegablakkal, balra ablak, jobbra a másik szobába vezető ajtó. Az ajtóba belevágva egy nagyobb kés.

Minden kiszámított. A sparhelten kétlapos villanyrezsó. A nagy asztalon nyitott kávéfőző, az ajtó mellett mosdóállvány lavórral, az állvány oldalán törülközőkkel, a falon tükörrel. Hátul konyhaszekrény, tele kompóttal.

Miután mindent alaposan szemügyre vehettünk, hallgathattuk a Furulyás hangulatában is aláfestő, autentikus népzenei játékát (Kerényi Róbert), bejön Vajda Iván (László Zsolt) egy kancsó vízzel –, és elkezdődik Erdély, Székelyföld, egy – volt – bányászfalu idilli képének várható elénk tárása helyett a mai való élet megmutatása sokszínűen és nagyon élően.

Kiront a szobából az orvos – egy aktatáskával –, Csillag Mihály (Stohl András), gondosan megmosakszik, fésülködik – utóbbit később is többször megteszi nagy barna fésűjével. Nehezen szólal meg, némi pálinka jót tesz ehhez. A pálinkaivás azután végigkíséri az egész előadást (a játékidő nagyjából másfél óra), Ilonka, Iván féltestvére is besegít később kínálással is, de maga is iszik, ha nem is gyakran. Iván, és főleg Mihály annál sűrűbben. A pálinkaivás, töltés, kiöntés időnként helyzetkomikum forrása, de alapvetően a tragédiáé, a kilátástalanság előidézője és leplezője is egyben. Mint megtudjuk, az egész falu – község – gyakorlatilag és folyamatosan iszik, alkalmasint munka és „élet” helyett.

A fő kérdés Iván és most az orvos számára a belső szobában már két éve fekvő beteg apa állapota. Az orvos már korábban jóval kevesebb időt „jósolt” neki, most már nehezen mond ki bármiféle jóslást. Kapcsolata Ivánnal nyilvánvalóan régi és a felszínen barátinak tűnik, minden kötekedéssel együtt.

És benne is vagyunk a sűrűjében. A teljes szegénység, a munkanélküliség, a kilátástalanság öli meg Iván életét is. Elmenne a városba munkát keresni, de apjához van láncolva. Segítséget korábban a mindig jókedvű, kedélyes szomszéd, Illés (Szarvas József) feleségétől kapott (Söptei Andrea), néhány hete féltestvére segít neki apjuk gondozásában, aki emiatt tért haza a városból. Iván korábban húsz évet adott életéből a bányának – ami apja tulajdonában volt –, és ezzel álmai, egy gyógyfürdő létesítése megvalósításának. A bánya bezárásával mindez füstbe ment, terve nincs, munkát itt nem is találna. Majd örököl apja után, akinek láthatóan minél közelebbi halálát várja. (Ám az adott pillanatban, bármennyire felindult, megölni mégsem képes, sőt, a gyógyszert kéri apja számára az orvostól továbbra is.)

A konyhában zajlik az élet. Hol Illés állít be a maga kedélyességével – lehetőleg mindig a legrosszabbkor –, hol Ilona érkezik haza, aztán Irma jön-megy a kompótjával, amit Ivánnak szeretne átadni, aki persze nincs mindig ott, visszajön az orvos a táskájáért, amit Iván már régen utána vitt… és beszélgetnek, vitatkoznak, hergelik egymást, szeretnek és gyűlölnek. Irma féltékeny Ilonkára, Illés tudja, hogy Irma Iván miatt hozza a rengeteg felesleges kompótot, ami már nem is az ő termésük. Iván haragszik Illésre, mert annak megmaradt a földje, munkája, gazdasága. Hallunk tévésekről, akik a hagyományőrzésre voltak kíváncsiak, amit Iván nevetségesnek tart, és nevetségessé is tesz.

Ilonka nőiességének elismerésére, szerelemre vágyik, az sem baj, ha az orvos családos. Irma szeretné, ha Iván szeretné, csak Illés áll útjában. Iván nem akar szeretni. Nem akar elköteleződni, nem akar az életén változtatni – feltehetően nem akarja az ivást abbahagyni. Aztán mire alkalma nyílna Irmához közeledni, Irmának nem kell.

Mert közben – miután oly sok szó esett öngyilkosságokról – meghal Illés. Amúgy is meghalt volna rákban, de felesége boldogságáért öngyilkos lett. Egyébként ő nem ivott, nem gyűlölködött, nem káromkodott – hát nem is volt helye köztük.

Irma mondja el – az ablakban, igen kifejezően – a búcsúlevél tartalmát. Illés felesége boldogságát kívánta saját halála árán. (Más kérdés, hogy ez egyáltalán lehetséges-e ilyen módon.)

És az orvos. Már tíz éve itt van, de még mindig „a jövevény”. Bármikor bárkinek a rendelkezésére áll, úgy érzi, mégsem becsülik. Családja van, gyerekei, de mintha nem itt élne. Elvágyódik innen, ahogy mondja – de nem tudjuk, hova. A pálinka pedig mindig marasztalja.

Néha nagyon is jól érzi korlátait, de nem érezzük, nem látjuk, hogy változtatni kívánna ezen.

Az orvos itt nem „értelmiségi”, nincs különösebb szerepe a község életében. Nem tudni, hogy ennek oka a pálinka, vagy fordítva, azért kezdett inni, mert nem találta meg a helyét. Pedig érzékeny ember ő is, egyik legszebb jelenete (az előadás vége felé), ahogyan ültében felénk fordulva, szokatlanul higgadtan elmondja titkát: korábbi öngyilkossági szándékát, és hogy éppen Illés halála miatt gondolta meg magát. Iván akkor már nincs is a szobában.

Különös, burleszk „jelenet” Illés temetése után a két férfi teljesen részegen való hazatérése, kulcs hiányában az ablakon való bemászásuk sok nehézség árán. Aztán persze tovább isznak, alig veszik észre az óriási plazma tévét, amit Iván kapott a „hagyományőrzésért”.

A temetés után? – feltehetően minden marad, ahogy volt, bár Ilonka és immáron Irma nélkül. Igaz, Iván semmit sem örököl apjától, hiszen apja az egyházra akarja hagyni minden vagyonát.

De bizonyára lesz még elég házi pálinka.

 
A jelmezek kifejezőek. Ilonka városias öltözéke kirí környezetéből, nem is csodálkozunk, hogy Illés halála után újra elment. Az orvos ruházata is „vidékies” – és a sok pálinkaivással kapcsolatos „testmozgástól” egyre elnyűttebb. Pedig van elegáns öltönyük is, amit Illés temetésén viselnek, ami aztán, persze, tönkremegy a sok ivásban-ablakon bemászásban. (Díszlet-jelmeztervező: Bartha József.)

Rendezte Sebestyén Aba, dramaturg: Keszthelyi Kinga és Perczel Enikő.

 

Miután a Bányavirág kamaradarab, természetesen kisebb színpadon játsszák. Így aztán, sajnálatos módon, viszonylag kevesen láthatják az előadást, amit valóban fontos (volt) bemutatni Budapesten is. A színészek játéka – a szerepekből adódóan különösen László Zsolté és Stohl Andrásé – plasztikus, átélt-valódi a maguk tragikusságában és dinamikájában.

 
Budapest, 2013. 03. 24.

 

Györgypál Katalin

Megjelent: Kláris, 2013/5. sz.
♣    ♣    ♣

 

 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©