A Nemzeti
Színház és a dunaújvárosi
Bartók Kamaraszínház
közös produkciója
„A Bányavirág egy
drámatrilógia első része. A trilógia
további
részei: Bányavakság, valamint Bányavíz.
A bányavirág, más néven
hegyikristály, a bányák falain, üregeiben,
hasadékaiban különféle nagyságokban
előforduló színtelen, legtöbbször
átlátszó kvarckristály” –
olvashatjuk a
szinopszisban. A darab szerzője a fiatal, de máris nagy hazai
és nemzetközi sikereket
elért Székely Csaba,
Erdélyből.
Tehát Erdély, faház belseje
– nagy konyha. Hátul a bejárati
ajtó üvegablakkal, balra ablak, jobbra a másik
szobába vezető ajtó. Az ajtóba
belevágva egy nagyobb kés.
Minden kiszámított. A sparhelten
kétlapos villanyrezsó. A nagy
asztalon nyitott kávéfőző, az ajtó mellett
mosdóállvány lavórral, az
állvány
oldalán törülközőkkel, a falon
tükörrel. Hátul konyhaszekrény, tele
kompóttal.
Miután mindent alaposan szemügyre
vehettünk, hallgathattuk a
Furulyás hangulatában is aláfestő, autentikus
népzenei játékát (Kerényi
Róbert), bejön Vajda Iván
(László Zsolt) egy kancsó vízzel –,
és elkezdődik
Erdély, Székelyföld, egy – volt –
bányászfalu idilli képének
várható elénk
tárása helyett a mai való élet
megmutatása sokszínűen és nagyon élően.
Kiront a szobából az orvos –
egy aktatáskával –, Csillag
Mihály (Stohl András),
gondosan megmosakszik, fésülködik –
utóbbit később is
többször megteszi nagy barna fésűjével. Nehezen
szólal meg, némi pálinka jót
tesz ehhez. A pálinkaivás azután
végigkíséri az egész előadást (a
játékidő
nagyjából másfél óra), Ilonka,
Iván féltestvére is besegít később
kínálással
is, de maga is iszik, ha nem is gyakran. Iván, és főleg
Mihály annál sűrűbben.
A pálinkaivás, töltés, kiöntés
időnként helyzetkomikum forrása, de alapvetően a
tragédiáé, a kilátástalanság
előidézője és leplezője is egyben. Mint megtudjuk,
az egész falu – község – gyakorlatilag
és folyamatosan iszik, alkalmasint munka
és „élet” helyett.
A fő kérdés Iván és
most az orvos számára a belső szobában
már két éve fekvő beteg apa állapota. Az
orvos már korábban jóval kevesebb időt
„jósolt” neki, most már nehezen mond ki
bármiféle jóslást. Kapcsolata
Ivánnal
nyilvánvalóan régi és a felszínen
barátinak tűnik, minden kötekedéssel együtt.
És benne is vagyunk a sűrűjében. A
teljes szegénység, a
munkanélküliség, a
kilátástalanság öli meg Iván
életét is. Elmenne a városba
munkát keresni, de apjához van láncolva.
Segítséget korábban a mindig jókedvű,
kedélyes szomszéd, Illés (Szarvas József)
feleségétől kapott (Söptei
Andrea),
néhány hete féltestvére segít neki
apjuk gondozásában, aki emiatt tért haza a
városból. Iván korábban húsz
évet adott életéből a bányának
– ami apja
tulajdonában volt –, és ezzel álmai, egy
gyógyfürdő létesítése
megvalósításának. A bánya
bezárásával mindez füstbe ment, terve nincs,
munkát
itt nem is találna. Majd örököl apja után,
akinek láthatóan minél közelebbi
halálát várja. (Ám az adott pillanatban,
bármennyire felindult, megölni mégsem
képes, sőt, a gyógyszert kéri apja
számára az orvostól továbbra is.)
A konyhában zajlik az élet. Hol
Illés állít be a maga
kedélyességével – lehetőleg mindig a
legrosszabbkor –, hol Ilona érkezik haza,
aztán Irma jön-megy a kompótjával, amit
Ivánnak szeretne átadni, aki persze
nincs mindig ott, visszajön az orvos a
táskájáért, amit Iván már
régen utána
vitt… és beszélgetnek, vitatkoznak, hergelik
egymást, szeretnek és gyűlölnek.
Irma féltékeny Ilonkára, Illés tudja, hogy
Irma Iván miatt hozza a rengeteg
felesleges kompótot, ami már nem is az ő
termésük. Iván haragszik Illésre, mert
annak megmaradt a földje, munkája, gazdasága.
Hallunk tévésekről, akik a
hagyományőrzésre voltak kíváncsiak, amit
Iván nevetségesnek tart, és
nevetségessé is tesz.
Ilonka nőiességének
elismerésére, szerelemre vágyik, az sem
baj, ha az orvos családos. Irma szeretné, ha Iván
szeretné, csak Illés áll
útjában. Iván nem akar szeretni. Nem akar
elköteleződni, nem akar az életén
változtatni – feltehetően nem akarja az ivást
abbahagyni. Aztán mire alkalma
nyílna Irmához közeledni, Irmának nem kell.
Mert közben – miután oly sok
szó esett öngyilkosságokról –
meghal Illés. Amúgy is meghalt volna rákban, de
felesége boldogságáért
öngyilkos lett. Egyébként ő nem ivott, nem
gyűlölködött, nem káromkodott – hát
nem is volt helye köztük.
Irma mondja el – az ablakban, igen
kifejezően – a búcsúlevél
tartalmát. Illés felesége
boldogságát kívánta saját
halála árán. (Más kérdés,
hogy ez egyáltalán lehetséges-e ilyen
módon.)
És az orvos. Már tíz
éve itt van, de még mindig „a
jövevény”. Bármikor bárkinek a
rendelkezésére áll, úgy érzi,
mégsem becsülik.
Családja
van, gyerekei, de mintha nem itt élne. Elvágyódik
innen, ahogy mondja – de nem
tudjuk, hova. A pálinka pedig mindig marasztalja.
Néha nagyon is jól érzi
korlátait, de nem érezzük, nem
látjuk, hogy változtatni kívánna ezen.
Az orvos itt nem
„értelmiségi”, nincs
különösebb szerepe a
község életében. Nem tudni, hogy ennek oka a
pálinka, vagy fordítva, azért
kezdett inni, mert nem találta meg a helyét. Pedig
érzékeny ember ő is, egyik
legszebb jelenete (az előadás vége felé), ahogyan
ültében felénk fordulva,
szokatlanul higgadtan elmondja titkát: korábbi
öngyilkossági szándékát, és
hogy
éppen Illés halála miatt gondolta meg
magát. Iván akkor már nincs is a
szobában.
Különös, burleszk
„jelenet” Illés temetése után a
két férfi
teljesen részegen való hazatérése, kulcs
hiányában az ablakon való bemászásuk
sok nehézség árán. Aztán persze
tovább isznak, alig veszik észre az óriási
plazma tévét, amit Iván kapott a
„hagyományőrzésért”.
A temetés után? –
feltehetően minden marad, ahogy volt, bár
Ilonka és immáron Irma nélkül. Igaz,
Iván semmit sem
örököl apjától, hiszen apja az
egyházra akarja hagyni minden vagyonát.
De bizonyára lesz még elég
házi pálinka.
A jelmezek kifejezőek. Ilonka városias
öltözéke kirí
környezetéből, nem is csodálkozunk, hogy
Illés halála után újra elment. Az
orvos ruházata is „vidékies” –
és a sok pálinkaivással kapcsolatos
„testmozgástól” egyre elnyűttebb. Pedig van
elegáns öltönyük is, amit Illés
temetésén viselnek, ami aztán, persze,
tönkremegy a sok ivásban-ablakon
bemászásban. (Díszlet-jelmeztervező: Bartha József.)
Rendezte Sebestyén
Aba, dramaturg: Keszthelyi
Kinga és
Perczel Enikő.
Miután a Bányavirág
kamaradarab, természetesen kisebb
színpadon játsszák. Így aztán,
sajnálatos módon, viszonylag kevesen
láthatják
az előadást, amit valóban fontos (volt) bemutatni
Budapesten is. A színészek
játéka – a szerepekből adódóan
különösen László Zsolté és
Stohl Andrásé – plasztikus,
átélt-valódi a maguk tragikusságában
és dinamikájában.
Budapest, 2013. 03. 24.
Györgypál
Katalin
Megjelent: Kláris, 2013/5.
sz.