Ez a Tóték nem az
a
Tóték. Azt a Tótékat
– az Örkény
István által írt
tragikomédiát –
feltehetően nagyon sokan nagyon jól ismerjük. Ez a
Tóték is Örkény István –
regényéből készült szövegkönyv
alapján rendezett előadás. Rendező: Mácsai Pál.
A szövegkönyvet Gáspár
Ildikó készítette, ugyanúgy
két részes, mint Örkényé.
Dramaturg: Ari-Nagy
Barbara.
Megjelenik előttünk Mátraszentanna, a Tót
család, kivéve természetesen a
fronton harcoló Gyula fiukat, meg a postás, a
szomszédok… A háborús idők
elképzelését az akkori katonanóták
segítik főként az elején, bár később
is
elhangzik egy-egy vidám és kevésbé
vidám. (A dalokat
Gáspár Ildikó válogatta.) Kifejező
színpadképek, egyszerű díszletek (díszlet: Bagossy Levente),
főként
a hordozható székeknek van jelentős szerepük. Az
előadás legnagyobb része egy
szürke mintás, négyzet alakú padozatra
„komponált” jó érzékkel,
összefogottan.
Nem vonja el figyelmünket, ki-honnan-hogyan lép be –
inkább az emberi
rezdülésekre figyelhetünk.
Ebben az esetben sincs „klasszikus”
szereposztás – az
előadásban öt szereplőt láthatunk. Ők vezetnek
végig bennünket a történeten,
hol saját magukról beszélve, hol
párbeszéd szerűen – utóbbi a ritkább.
Részben
tehát elidegenítik maguktól a szerepeket, ami
nagyobb teret hagy
gondolatainknak. Nem tudunk „automatikusan
ítélkezni” az őrnagy tettei fölött
sem, önkéntelen indulatainkat, érzelmeinket a sok
elbeszélő szöveg fékezi. A
híres-hírhedt „dobozolást”
bábok segítségével jelenítik meg
előttünk, ami tovább
színesíti a látványt.
A rendezés a most megírt
szövegkönyv felhasználásával
(Örkény drámája helyett)
árnyalttá teszi a történetet, a
„bűnök”
elmosódottabbak, emberibbek lesznek. Az őrnagy, mint tudjuk, nem
szándékosan,
vagy ha úgy tetszik, nem direkt gonoszságból
vétkezik – egyszerűen
„tönkrementek” az idegei, ma azt mondanánk
rá, hogy – legalábbis jórészt –
erősen „személyiségzavaros”. Ő valóban
hiszi is – talán, mert hinni akarja –,
hogy nincs terhére senkinek, mert ha csak egy pillanatra is
úgy érzi, azonnal
csomagol. Fontos momentum, hogy szinte a legelejétől
gyaníthatjuk: Tóték Gyula
fia még akkor meghalt a fronton, miután parancsnoka, az
őrnagy elindult onnan
haza. A fiú haláláról később
elbizonytalanít minket katonatársa
elbeszélése,
aki szerint el is tűnhetett, fogságba is eshetett. De Gyula
megmaradt személyes
holmijait hivatalosan leltárba veszik még később.
Mindez szintén gondolkodásra
késztet bennünket előadás közben is.
A Tót család minden lehetetlen
kívánságát is igyekszik
teljesíteni az őrnagynak, aki ennek nyomán egyre
több kedvezményt ígér meg fiuknak
a jövőre nézve. Úgy tűnik tehát, hogy van
értelme a sok áldozathozatalnak Tóték
részéről. Elsősorban a nem alvás lassan felőrli
szervezetüket, a munkamániás
őrnagy azonban „kivirul”. A szerinte értelmes
célért folyó, közös „munka”
oldja
szorongását. Boldogan tér vissza még
néhány napra, ami azután a vesztét okozza.
Ekkor megnyílik a hátsó színpad: a
látványosan mű-virágoskert. Az őrnagy
négybe
szelését nem látjuk, de a gondosan
kiszámított három vágás zaját
hallhatjuk.
Aztán minden a régi lehetne – kivéve most
már Tót Lajos alvászavarát, „ami
azelőtt nem volt!” – a „feltámadt”
őrnagy záró szavai a virágoskertből.
Kifejezőek
a jelmezek. (Benedek Mari
munkája.) A túlérzékeny őrnagy (Epres Attila)
katonavoltát csupán tiszti sapkája mutatja.
Tót Lajos hús-vér tűzoltóparancsnok
(Csuja Imre) híres
sisakja szemünk előtt van folyamatosan, szinte hozzánőtt
alakjához. Mariska (Tótné – Pogány Judit) fekete
ruhája, mellénye alkalmat ad
az örökös „babrálásra”,
tüsténkedésre. Velük éles
ellentétben áll a
kamaszlányos Ágica feltűnő, piros ruhája (Takács
Nóra
Diána). A hol félkegyelmű postás,
hol katonabajtárs, hol pár mondat
erejéig Gyula stb. szerepeit plasztikusan
elbeszélő-játszó
Ficza
István
fehér porcelánöltönyben közlekedik, olykor
egy hordozható magnóval a kezében.
Élő négytagú zenekar kíséri az
előadást, aláfestéssel vagy a
katonanótákat
kísérve, ami további zamatot ad az
előadásnak. (Zenei vezető: Kákonyi
Árpád, Matkó Tamás.)
Különös, vagy ha úgy tetszik, kissé
szokatlan előadást láthatunk, a
tragikomédia jellegből talán morzsányit a
tragédia felé billentve a mérleget.
Különösen a lelki rezdülések kapnak nagy
szerepet az őrnagy részéről, amivel
éles ellentétben áll természetesen a
tűzoltóparancsnok („Édes jó Lajosom”)
és a
Tót család egészének
egészséges életszeretete.
2013. 03. 07.
Györgypál Katalin
Megjelent a Kláris 13/4.
számában.
