Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

A VIHAR

Kecskeméti Katona József Színház

Shakespeare utolsó színdarabja a pálcáját kettétörő Prosperóról manapság igen népszerű műnek számít, szünet nélkül műsoron van Pesten és vidéken. Magát megmutatni akaró rendezők édenkertje ez a darab, hisz mindenféle átalakítást, modernizálást, szabdalást kibír. Kecskeméten ezúttal Bagó Bertalan álmodta színre.

 A vihar” a színpadon Dobri Dániel keleti hangzású zenéjével és égzengésével kezdődik. A színpad közepén egy hatalmas cső terpeszkedik szemben velünk, benne fészkelődik egy hajléktalan férfi rongyokban, motyóval, majd a valóságos vihar darabokra töri a csőből megtestesülő hajót, és utasait hányja, veti, mindezt Ariel (Szemenyei János), a szellem vezényli, akit viszont a hajléktalan irányít, aki nem más, mint Prospero (Kőszegi Ákos). A hajótöröttek istenítéletként élik át a lakatlan sziget urának, Prosperónak rájuk mért büntetését – nem tudják, ki vagy mi áll a háttérben –, elvesznek egymás szeme elől, de mindenki épségben marad, s keresi a többieket. Stephano (Dunai Tamás) és Trinculo (Hegedűs Zoltán) rátalál a sziget bennszülött szörnyére, Calibanra (Körtvélyessy Zsolt), aki rögtön rá akarja venni a két semmirekellőt, öljék meg gazdáját délutáni alvása közben, hogy ne kelljen tovább szolgálnia kenyéradó gazdáját. Ferdinand (Orth Péter) viszont egy szép fiatal lányra, Mirandára talál (Krajcsi Nikolett e.h.), aki Prospero lánya, ők rögvest egymásba szeretnek, majd az apai beleegyezést is megszerzik hozzá.

Shakespeare utolsó művének cselekménye egészen érdektelen lenne, ha nem terhelné a múlt árnya, vagyis, hogy tizenkét évvel az események előtt Prosperót öccse, Antonio űzte el milánói hercegségéből, s vetette ki egy hajóroncsra, pusztuljon el négyéves lányával együtt valahol a tengeren. De Prospero Robinsonként partot ért, uralma alá hajtotta a szigetet, szolgájává tette Calibant és Arielt, most pedig alkalma van arra, hogy megbosszulja a régi sérelmét. A sziget ura azonban nem bosszul meg semmit, hanem megbocsát az őt elüldöző öccsének és az életére törő gazoknak is. Mert ötvenéves korára – amint a szerző is ötven volt, amikor írta – rájött, nincs értelme a viszálynak, a harag tartásának, bosszúnak, hisz az újból bosszút szül, ezért elhatározza, nem harcol tovább, a kibékülést és megbocsátást szinte rákényszeríti ellenségeire, akik szó nélkül elfogadják a nem várt békejobbot. És az apa férjhez adja lányát egy jóravaló fiatalemberhez, befejezi életművét (ahogy a szerző is tette 400 évvel ezelőtt), szabadon ereszti két alattvalóját, Arielt és Calibant, majd visszamegy csőlakónak. A megbocsátás életformaként jelenik meg Bagó rendezésében, az anyagiaktól és az indulatoktól való teljes megszabadulás, mint legfőbb érték. Vajon hányan hallják meg ezt az üzenetet szerzésvággyal teli világunkban?

Bagó Bertalan rendezése tovább tágította Shakespeare művének horizontját. A művet egy plusz kerettel látta el, Prospero filmrendezőként állandóan a színpadon van, ha nincs saját szerepe, a szélen fekszik jegyzeteibe merülve, és „előjátszik”, vagy a szöveget súgja a soron lévő színésznek, sokszor csak hangosan gondolkodik. Duplán irányítja az eseményeket. Ariel pedig egyenrangú társa lesz, utasításra cselekszik, de a módját maga választja. Énekel, dobol, fúvócsővel zenél, levegőbe emelkedik, jelmezes istennőket hív vendégségbe a szigetre. Az ő figurája adja a zenét és a mozgást a színműhöz, ő viszi el a musical felé Shakespeare utolsó darabját.

A musical adottságaihoz teremt színpadi eszközöket a díszlet- és jelmeztervező Vereckei Rita. A lakásként is szolgáló henger előbb hajóraktér lesz, amit a vihar széttép darabokra, amelyek aztán felhőként veszik körül a hajótörötteket. Ariel kötélhágcsón mozog ég és föld között, varázsszere egy háncskosár, amivel szelet hív. Még a színpad hátsó függönyei is díszletként funkcionálnak, gyűrődéseikkel alvilági szellemeket idéznek, Calibant szolgálják. A jelmezek az öltözködési kultúrák kavalkádját vonultatják föl, az indián fejdísztől a japán selyem köntösön át a nyilas keresztes pártegyenruháig sok öltözék előfordul, amit az istennők hawaii típusú jelmeze koronáz meg. Caliban bőr lebernyeget, Prospero viseltes köntöst, Miranda testhezálló kortalan kisasszonyruhát hord.

Kőszegi Ákos és Szemenyei János kiváló kettőst hoz létre. Míg Kőszegi mély fekvésű, erőteljes artikulációjával hangsúlyozza a mondanivalót, addig Szemenyei cirkuszi ügyességgel mozog, nem utolsó sorban pedig kristálytiszta és gyönyörű énekhangjával kápráztat el bennünket (hangerősítője garancia arra, hogy nem „play back”-ről megy a zene). Körtvélyessy Zsolt egy szelíd szörnyfigurát játszik, megfosztva ellenszenves vonásaitól. Halványabb teljesítményt nyújt a fiatal pár. Krajcsi Nikolett és Orth Péter kissé elfogultan játsszák az első látásra való szerelembe esést, majd csipcsip csókát játszanak, amikor korai „összeborulástól”óvja őket a szigorú apa. Kisebb szerepben jeleskedik Dunai Tamás és Hegedűs Zoltán.

Az újonnan igazgatóvá választott Cseke Péter színháza ezúttal is jól vizsgázott.

Budapest, 2013. február 19.

Megjelent a Kláris 13/3. számában                                   

Földesdy Gabriella


♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©