A nemzetközi hírű Andrei Serban harmadik
rendezése ez már a
Nemzeti Színházban. A cím önmagában
figyelemfelkeltő: miféle angyalok, és miért
Amerikában? A szerző, Tony
Kushner nevét látva azonban máris kevesebb
a kérdés,
és több a kíváncsiság.
Az Angyalok Amerikában első
része a Közeleg az
ezredforduló,
a második része a Peresztrojka
címet kapta. Két külön darab, az elsőre –
hosszabb változatban – emlékezhetnek azok, akik
látták a Vígszínházban.
Most azonban, a kettőt együtt látva
Magyarországon (is),
máshova helyeződnek a hangsúlyok. (Szálinger
Balázs fordította.) Még
kevésbé izgalmas téma az egyébként
mindent átszövő politika (Joe-nak a
legnagyobb bűne Louis és barátai körében,
hogy „republikánus” – amellett, hogy
meleg, mormon és ügyvéd), szó van Reaganről,
nyilvánvalóan a peresztrojkáról, a
Szovjetunióról. (A darabok a 90-es évek
elején íródtak, de kisebb
változtatások
később is történtek az író
részéről.)
Mindez azonban szinte háttérbe
szorul az emberi sorsok igen
váltakozó alakulása mögött.
A Nemzeti Színházban
nagyívű, nagyformátumú, érzelmekben
gazdag előadást láthatunk kiváló és
sokszínű, árnyalt színészi
alakításokkal.
Egyéni síkon a „Peresztrojka” szerves
folytatása az „Angyalok”-nak.
Tanúi lehetünk Roy Cohn
befolyásos (és gonosz) ügyvéd
virágzásának – hatalma teljében
–, és bukásának –
betegségében. Mégis, a
befolyásának köszönhetően megszerzett,
halálával feleslegessé vált
kísérleti
gyógyszer segít Prior Walternek továbbélnie
életét. Talán ezért érdemli meg
Cohn – felemásan – a zsidó
áldást halálakor. Kulka János
alakításában, cipelve
az infúziós állványt, csaknem
részvétet érzünk iránta
betegségében, aki
„hetero, csak férfiakkal van”. Orvosának nem
hazudhat, saját magának talán, a
külvilágnak
pedig minden lelkiismeret furdalás nélkül. Annyira
gyűlöli a kommunistákat,
hogy mindent megtett Ethel Rosenberg kivégzése
érdekében annak idején. 30 éve
van a pályán, sok aljasságot elkövethetett.
Halála előtt már félti hatalmát,
ezért küldené washingtoni állásba a
mormon vallású Joe-t (Stohl
András), aki
egyesek szerint „játszópajtása”.
Tény, hogy Joe vívódik és
vívódik. Itt van
Harper, a már gyógyszerfüggő felesége (Tenki Réka), akit
nyilván elhanyagol,
helyette sétálni jár – mint később
kiderül, a Central Parkba (ti. férfiakkal
ismerkedni). Ismeri Louist (László
Zsolt) a hivatalból, akiről – ellentétben
vele – külsőségeiben is lerí
homoszexualitása. Bele is szeret. Felhívja éjjel
anyját, hogy elmondja neki végre helyzetét –
anyja (Udvaros Dorottya) el
sem
hiszi. Aztán még házát is eladja, mielőtt
hozzájuk utazik Salt Lake Cityből.
Joe ugyan visszatér feleségéhez, de a
házasság nyilvánvalóan nem működhet.
Az
addig meglehetősen döntésképtelen feleség az,
aki végül is kilép belőle.
Louis – Walter szerint – nem is
tudja, mi a szerelem,
felszínesek az érzelmei. A férfias alkatú
Joe-val csak néhány hétig van együtt,
talán mégis szereti Waltert, de irtózik a
vértől, a betegségtől. Mozgása,
hanghordozása igen nőies.
Prior Walter AIDS-es. A betegség az
„Angyalok” írásakor még
rettegettebb volt, mint valamivel később. Alföldi Róbert
hitelessége a
szerepmegformálásban vitán felüli. Szeret
és szenved, hogy Louis a betegsége
miatt, betegségében hagyja el. Betegen, erőtlenül is
elmegy azokra a helyekre,
ahol Louis megfordul – a hivatalba, a mormon
közösségbe. Végül nem fogadja
vissza Louis-t, bár szereti még. És
legfőképpen – betegen is az élet mellett
teszi le voksát.
A cselekmény és a hangnem
ennél persze sokkal több,
átfogóbb, sokszínűbb. És még
ennél is inkább — az álmok, a
hallucinációk, az
együttérző percek, félmondatok. „Ez csak
rák” – mondja Walternek megnyugtatóan
(!) a kórházban Joe édesanyja (a sok
közül egyik szerepében a most is
fantasztikusan játszó Udvaros Dorottya), aki Walter
sorsán keresztül próbálja
megérteni fiát. Repkedő Angyal (Söptei Andrea), repkedő
utazási ügynök (Szabó
Kimmel Tamás), utóbbi Harper
látomásaiban, akik ráadásul együtt
jelennek meg –
melyikük álma ez igazából, Walteré,
vagy a nőé? – érezni kell, látni,
belefeledkezni, eltűnődni akár a látomások,
víziók lehetséges keletkezésén,
akár tartalmukon. Ebben nagy szerepe van a jól
működő díszletnek és a kifejező
jelmezeknek is. (Díszlettervező: Izsák Lili, jelmeztervező: Izsák Lili és
Szlávik Juli.)
Ezért tűnhetnek kissé
feleslegeseknek a magyarázkodások,
politikai „elmélkedések”. Az
író számára azonban ezek nyilván
fontos
momentumok, mindenesetre az utolsó vetített képek
között megjelenik hirtelen a
Hősök tere is.
A csaknem
négyórás előadás mindössze nyolc
színész nagy érdeme.
Többen több szerepet játszanak, ami az amúgy is
nagy „kavarodásban” –
mozgalmasságban, a sokszor igen gyorsan pergő
eseményekben – nem okoz
fennakadást, főként Udvaros Dorottya meglehetősen
különböző alakításait
értékelhetjük. És a humort itt-ott,
végig az előadásban.
Hiteles, érzelmekkel teli
emberi világot ismerhetünk meg a
színpadon, ahol „nincs Amerika” –
zsidó, mormon, néger élő emberek vannak. A
darab és az előadás az emberi oldal hiteles
felmutatásával (is) kiérdemli a
percekig tartó vastapsot.
Györgypál Katalin
Megjelent a Kláris 12/6.
számában