Új fordításban (Gecsényi Györgyi), új felfogásban – valamelyest – játsszák Tennessee Williams 1955-ös darabját. Szigorúan 16 éven felülieknek, és nem véletlenül.
A címből kimaradt az eredeti „bádog" jelző. Pedig egy „sima" forró tetőt valamelyest jobb elviselni, mintha még ráadásul bádogból is lenne … Ennek is oka van.
1955-ben, Williams környezetében is tabu volt a homoszexualitás. Korábban, amikor nálunk is többször többféle felfogásban és szereposztásban játszották, szintén „sötét" dolognak számított. Pedig enélkül nehéz volt megérteni a fiatal férfi, Brick (Pál András) szenvedését, szenvedélyeit, kitöréseit és tömény ivását.
A történet most így alakul: a 65. születésnapját ál-ünneplő Édesapa (Szélyes Imre), családfő mindent feltett a birtok gyarapításáért, hazugságokkal és elhallgatásokkal. Két fia között pedig, a jelek szerint, jelentős különbséget tett és tesz ma is, a cselekmény előrehaladtával egyre látványosabban Brick javára. Igaz, ebben hasonlóan érez Édesanya is (most – 2011 őszén – Császár Angela játssza, eredetileg Béres Ilona). A fő kérdés a jelentős birtok és a vagyon további sorsa, hiszen a nagyobbik fiú, Gooper (Sipos Imre) minden tekintetben alkalmasabbnak tűnik a birtok átvételére: nagy család (az 5 kis „gnóm" és feleség hozzá – Soltész Bözse), ügyvédi pálya és állás, minden az Édesapa „előírásai" szerint – mégsem ő a kedvenc, hanem Brick. De Brick nincs a „helyén", és náluk nincs gyerek sem. A vagyon későbbi sorsa egyébként akkor is kérdés lenne, ha nem derülne ki, hogy Édesapa máris nagyon beteg. De persze kiderül.
A lényeg a részletekben rejlik. Egy részben játsszák az eredetileg háromrészes darabot. Amint bejutunk a nézőtérre, sőt, már előbb is, ahogyan hátramegyünk a nagyszínpadra – mert ott építették fel a nézőteret és a kisebb színpadot is (!)– rögtön világossá válik, hogy nem is lehet másképpen: kamaradarabbá vált a „Macska a forró tetőn", „kamaraszínház"-ban.
Már a belépés pillanatában szinte valamennyi szereplőt látjuk: Bricket az előtérben begipszelt lábával és mankójával ülve mozdulatlanul a kanapén, előrébb pedig egy kisfiú idegesítően sípolgat. Nyilvánvalóan semmi közük egymáshoz. A háttérben hosszú asztal mellett többen stilizáltan vacsorázgatnak. Közben még egy kellemetlen kattogás is megadja az alaphangot. Aztán „beindul". Beviharzik a zöldes-szürke szobába Margaret, megtelik minden élettel. Balsai Móni szinte kiragyog a képből. Egyre világosabb, mennyire vágyik férje ölelésére, aki ezt megtagadja tőle, inkább iszik … de bármennyit iszik is, nem látjuk részegen. A számtalan ugrással – mankóval és anélkül – a magas-lépcsős díszletben, vetődéssel, eleséssel nem is lehetne részeg. Kettőjük játéka pontról pontra felpezsdíti az előadást. Margaret nem vágyik a birtokra, gyerekre csak módjával, egyszerűen szerelmes a férjébe. Micsoda bűn! – igen, férje szemében. Hiszen folyamatosan bünteti, Margaret pedig bevet mindent: erotikát (visszafogottan), szidást (mérsékelten), veszekedést – itt majdnem sikerrel jár, a mankó azonban célt téveszt … a gyerekek berontása után pedig párharcuk furcsa nevetésbe torkollik.
Külön „fejezet" Gooper és felesége, Mae viszonya egymással és a családdal. Lassan bontakozik ki Gooper negativitása, előbb nem is értjük, miért nem szeretik őt, amikor olyan rendes ember … csak éppen a jog eszközével – amelyben ő otthon van – igyekezne megszerezni a birtokot. Ekkor derül ki végleg igazi – lenéző – viszonya gyerekes és buta feleségéhez, aki újra terhes.
Lassan kibontakozik a „hármas" tragédiája: Brick, Margaret és az öngyilkosságba menekült testi-lelki jóbarát története, még az egyetemről. Margaret megérezte, hogy a barát másképpen is szereti Bricket – pedig, mint ahogyan azt Brick és Édesapa egyik beszélgetéséből hangsúlyosan megtudjuk, alapjaiban ítélték el azt a társukat, aki meleg volt –, Margaret pedig küzdött azért, hogy magának tudhassa férje érzelmeit. Ebből nem születhet más, csak tragédia, Brick pedig az utolsó pillanatban nem segített barátján. Így nem csupán gyászreakcióját látjuk, hanem – vagy még inkább – lelkiismeretfurdalását is. Brick vonzódása barátjához talán nem volt egyértelmű, nem volt kizárólagos … ebbe kapaszkodik ma is még Margaret, aki nem adja fel küzdelmét, hátha …! A hazugságtól sem riad vissza, holott másoknál ezt megveti. Apjával való beszélgetése után Brick is belemegy a hazugságba, minden korábbi elve ellenére – így aztán talán mégis összejön az a gyerek, feltehetően többszörös hazugság árán, talán az ivás is abbamarad, talán, talán …
Egy ponton kinyílik a díszlet, hátrafelé, az igazi nézőtér felé. Édesapa és Brick furcsa beszélgetése zajlik ott, távol a jelen színpadtól, tőlünk, ahol újra kiderül: az apa a maga módján szerette Bricket, szereti most is, fia minden eddigi hibája ellenére hisz Brickben … emberivé válik ez az addig kissé furcsa, majdnem elvont „Édesapa", apává, akinek érzelmei vannak, mi több, egy káromkodásnak néha nagyon is helye lehet.
Édesanya is lassan leveti álarcait, amikor végül kénytelen tudomásul venni, hogy baj van. Látványosan hárítja el Gooper közeledését. Az elutasítás eredeti okát – feltehetően még a gyermekkorból – nem tudjuk meg, mára tényként kell elfogadnunk.
Tooker tiszteletes (Szatmári Attila) természetesen akkor távozik – megáldva az áldatlan állapotokba süllyedt családot –, amikor minden a feje tetejére áll. Baugh doktor (Szűcs Sándor) pedig még akkor is alig-alig képes elmondani az igazságot a Pollitt-család fejének igazi állapotáról, amikor az már amúgy is mindenki számára világos. De hát nyilván ezért hívták őt, ezért kapja a – jól láthatóan fekete-fehér – bankókat.
Fekete-fehér. Ruhák, blúzok, ingek, nadrágok, fehérneműk … Egyik oldalon fehér italosüveg fehér poharakkal, a másikon fekete … átlátszó plexibárszekrényekben, átlátszó jégkockák garmadájával. A szekrény is plexi-tetejű doboz a színpad elején. Fehér ajtók a zöldes-szürkés bútorok mögött-mellett (Cziegler Balázs érdekes munkája). Természetesen fehér a szaténköntös is, Édesapa ajándéka. Jók a jelmezek (Kárpáti Enikő), többek között Margaret és Mae ellentétét ilyen módon is kellően felmutatva.
Az eddigiektől eltérő hangsúlyokkal operáló kamaraelőadást Guelmino Sándor rendezte.
Györgypál Katalin
Megjelent: Kláris, 2012/2.
