Fiatal rendező, Dicső Dániel
állította színpadra 2011 őszén Peter
Shaffer ma már jól ismert
drámáját. 1973-ban, Londonban – amikor
először bemutatták – még más szinten
állt a pszichiátria is, 1980-ban nálunk is (itt
akkor láthattuk először, akkor is Göncz
Árpád fordításában), sőt,
több ok miatt még alacsonyabb szinten, mint nyugaton.
Ezért talán más hangsúlyok nagyobb szerepet
kaptak akkor, mint ma, itt elsősorban az alkalmazott lélektani
eszközökre gondolok („csapda", „trükk"
– ami azonban „működik"; vagy a placebo-hatás).
A fiatal fiú, Alan Strang (a fiatal Szamosi
Donáth) zavartfejűsége, zavart
elméjűsége azonban ma is elgondolkodtató. Egy
vallásosan nevelt – vagy annak látszó
–, „rendes", normális családból
származó fiú, aki egyébként minden
jel szerint szereti a lovakat, hogyan képes ellenük
fordulni? A bűntény súlya akkora, hogy a fiú
további sorsának egyik lehetséges útja az
életfogytiglani börtön, 17 éves kora
ellenére.
A múlt század második felében,
nyugaton a bírónőnek (Hesther Salomon – Béres
Ilona, jellegzetes piros kabátban) sikerült
kivívna (persze, más a bírói rendszer
náluk), hogy a fiú pszichiátriai kezelés
alá kerüljön. Bárkit azonban nem
kérhetne föl erre, ám jó ismerőse,
talán régi jó barátja (?) Martin Dysart
gyermekpszichiáter (Alföldi Róbert). Hiszen
17 évesen ez a fiú még gyerek!
Igaz, a pszichiáter úton van a mára
jól ismert kiégés (burn out) jelensége
felé, akkoriban ez a jelenség talán még nem
volt ennyire közismert. A fiú esete azonban
felrázza. Viszonylag gyorsan szót kezd érteni
vele, ennyi gyakorlata már bőven van a súlyos gyermeki
lelki zavarok terén – amik megléte, ha
meggondoljuk, már önmagában véve is
meglehetősen negatív kritika a társadalomról
–, de a részletek, a konkrét tények őt is
felkavarják, összevetve ráadásként
saját magánproblémáival,
feleségével való már nem is létező
viszonyával, saját álma
eltemetésével. Ez a fiú legalább
kiélte szenvedélyét az éjszakai
lovaglásokkal, ha csak háromhetente is, ő meg?!
Hangsúlyosan ki is mondja, hogy igenis irigyli a fiút,
akit aztán neki kell szenvedélyétől, vad
eksztázis-, szabadság vágyától
megfosztva, „beillesztenie" a szürke társadalomba.
Mert hiszen a fantáziához képest a
valóság általában szürkébb.
Tőkéletesen megfelel mindehhez a Thália
nagyméretű színpadának „berendezése"
(Cziegler Balázs munkája): középen a
meglehetősen nagy istállóporond – lovarda – a
homokkal, amin néha mind a hat ló megjelenik –
kifejező jelmezben (Bognár Hajnalka), kifejező,
plasztikus mozgással (Vida Gábor). Egyszerre lehet
félelmetes és gyönyörködtető
közülük Vasgyúró, akivel Alan
ölelkezése csaknem szimbólummá emelkedhet. A
kifejező, dinamikus (és meztelen) éjszakai
„tajtékos" vágtatás pedig
Vasgyúró hátán – amikor
ezáltal az istálló rétté
tágulhat ki képzeletünkben – feltehetően
sokáig emlékezetes marad. (Vasgyúró: Patonai
Zsolt – máshol Patornay Róbert ?!
– szólótáncos.)
A porond hátterében óriási,
némileg átlátszó, elforgatható
ajtók mögött állnak a lovak.
Lépcsőfokok, körül palló, a felső síkon
egy nagy fapriccs – ennyi a fiú kórházi
szobája. Baloldalt elöl két szék egy
asztallal az orvosi szoba, jobboldalt elöl egyetlen nagy fotel
– a fiú, a szülők lakása. És
legelöl, a zenekari árokban székek, akik
éppen nem szerepelnek a színpadon, itt ülhetnek,
néha innen is beszélhetnek, ide térnek vissza�
Érdekes megoldás.
Az orvos és páciensének viszonya
másképpen alakul, mint a klasszikus orvos-beteg viszony:
a fiú úgy megy bele a beszélgetésbe, ha az
orvos is válaszol egy-egy kérdésre. Tekintve a
fiú korát, a tett súlyát, az orvos ebbe is
belemegy – ezzel pedig abba a folyamatba, melynek során az
ő problémái is napvilágra kerülnek. A
fiú gyorsan rájön, és
kíméletlenségével
színvallásra készteti az orvost a
feleségével való kapcsolat
hiányosságairól. De ekkor már túl
van azon a megrázkódtatáson, amit saját
– szigorú, TV-ét ellenző, hagyománytisztelő,
autokrata – papájával való
találkozása okozott számára a
pornómoziban (vagy csak pornófilm megtekintésekor
egy átlagos moziban). Mindez nem akadályozza meg, hogy az
apa bizonyos gesztusait, kiszólásait ne vegye át
Alan.
Mert a lényeg itt is a részletekben rejtőzik. A mama
(Dora Strang, Kútvölgyi Erzsébet
játssza hitelesen) nagy vallásossága egy szerinte
is túlzó szentképet „eredményez"
évekig a fiú ágya fölött, amit nagy
nehezen felvált egy furcsa tekintetű ló képe. A
szülők sejtik, hogy valami nincs rendben, de nem néznek
szembe vele, csak az orvosnak mesélik el
apránként, egymás háta mögött.
Mint az apa (Frank Strang, itt Kőszegi Ákos) a
véletlenül látott jelenetet a fiú
szobájában, Alan furcsa viszonyát a Lóval,
a képpel, Krisztus helyett – ami a Krisztus-kép
esetén is furcsa lenne. Az orvos kevéssé lepődik
meg – látott már ilyet, ha lóval még
nem is…
A fiú lelkét természetes módon
még inkább felkavarja szembesülése a
nemiséggel, a szexualitással. A lány, Jill (a
jómozgású, szintén nagyon fiatal Holecskó
Orsolya) megfelelő partner is ehhez, sőt, ő buzdítja a
fiút a közeledésre – hiszen „ez nem nagy
dolog!" –, nyilvánvalóan semmit nem tudva a
fiúnak a lovakhoz, Equushoz (és ezen keresztül
nagyapjához), a bokszokban álló hat lóhoz,
különösen Vasgyúróhoz fűződő furcsa,
mély, szokatlan viszonyáról. Alan előbb azt akarja
„beadni" az orvosnak, hogy első közeledése
lányhoz – Jillhez – sikeres volt és
boldogságot hozott, de az orvos azonnal átlátja,
hogy ez nem történt meg, éppen Equus
létezése miatt…
Az anya teljesen elhatárolódik fia tettétől,
nyíltan megfogalmazza, hogy ő semmiben nem hibás,
magát a „gonosz"-t látja. Fia
önálló személyiség, ő, az (elnyűtt,
örömről lemondott, vallásos) anyja,
általában a szülő nem tehet semmit… Az apa
talán sejt valamit, de nem tudatosul benne. Hiszen ő mintaapa,
leszámítva a pornósfilm-ügyet.
Elgondolkozhatunk talán azon is, hogy kinek-minek mekkora lehet
a szerepe egy fiatal, meglehetősen műveletlen,
nyilvánvalóan tapasztalatlan fiú ilyen
mérvű zavartságának kialakulásában.
Az előadás egészéből természetszerűleg
kiemelkedik Alföldi Róbert alakítása:
hol fölényes, hol megértő, objektivitásra
törekvő, kellő öniróniával rendelkező orvos,
aki az eset különössége miatt beveti minden
tudását és tapasztalatát – de nem
kérkedik vele, nem oktatja ki a szülőket sem. Tud
gyengéd, „demokratikus", de tud igen határozott is
lenni, mikor mi „dukál".
Az előadás tehát pontosan közvetíti a
darabot. Az apa nyomdász (de hiszen lehetne sok minden
más is), az anya tanítónő volt (de ez nem
igazán látszik meg a fiú tudásán
– hiszen az anya nem követelt tőle tudást, csak azt
akarta, hogy fia „boldog legyen".) Az
istállótulajdonos ugyan nem jelenik meg, de
nélküle is kerek a történet. A mondatok
jól érthetők, egymásra épülnek, a
mozdulatok – akár Alföldi Róberté,
akár Szamosi Donáthé is – pontosak,
kidolgozottak. Mi több, a fiú izmos, kisportolt
testét – szemben egyelőre zavaros elméjével
– kellően szemügyre vehetjük … Jó
fényváltásokat láthatunk
egyébként is az előadás végéig, Stadler
Ferenc munkája. Zene: Sabák Péter
és Boros Levente.
Nem meglepő a teltházas nézőtér, a siker.
Györgypál Katalin
Megjelent: Kláris, 12/4.
szám
