Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

MACSKAJÁTÉK

SZÍNHÁZ

MACSKAJÁTÉK

Örkény Színház

Ha Örkény István nevét halljuk, a modern ember gondolatvilágának játékos-tragikomikus életritmusát észleljük. Mert az emberről szólnak ezen írások, melyek a múlt idők tetteiből élnek, a mai napokra is rávetítve megmaradtak, csak el- és át lett filozofálva a modernség, a konzervatizmus és a maradandóság jegyében. Igen, ilyen bonyolultan szól a klasszikus író a ma emberéhez, függetlenül az egyének korától! Miért? Mert ember vagy, érzéketlenül magadra maradsz emlékeiddel, múltadnak tetteivel, s azt felülvizsgálod. Ezt lehet „viccesen", komikusan felfogni úgy, hogy sorsod tragikomikusan éled végig benne. Ezt tette Örkény is e tragikomédiájában. Valóban ezt tette? Ezek a gondolatok jutottak az eszembe, amikor az Örkény Színházban újra láttam a Macskajáték c. darabot. Plakátját látva eszembe jutott a Vígszínház nagybecsű, még a drámai játék felé mutató olykor humormentes játéka (Dajka Margit, Bulla Elma), eszembe jutott a tragikomédia érettebb formája a Madách Színházban Psota Irén és Tolnai Klári vonzó, sikeres alakításában.

Arra gondoltam: el lehet ezt újra játszani? Mácsai Pál rendező úgy döntött, kell! Újra kész a mű, de másképpen, bár az igazak szavával értelmezve nagy tehetségű idősödő, idősebb színésznőkkel.

Igényességtől megfosztott hétköznapok életének egyszerű díszlete fogad bennünket: székek, képzeletbeli asztalok, a falak szürke-megfakult jelzései, melyek a múltra emlékeztetnek. A székek mozgása, beállítása már jelzi az idő múlásával jött változásokat. Egyszerűnek tűnik, de gazdagon van jelen a maga szürkeségével. Mert a fehér, néha világoszöld és más színek időket, tetteket, elmúlásokat és emlékeket árasztanak magukból. (Díszlet-jelmez: Izsák Lili). Ugyanezt teszi a világítással, a fénnyel, abban is az idő egykori és jelen játékának tetteit viszi, de nem a sablonos gondolatokkal. E szürkének tűnő díszlet-halmaz gazdagon árasztja a múlt időket.

A darabot jeles színészek játsszák: Orbánné – Pogány Judit, Giza – Molnár Piroska, Paula – Csomós Mari, Egérke – Kerekes Éva, Ilus – Szandtner Anna, Adelaida – Békés Itala, a hősszerelmest, Csermlényi Viktort Végvári Tamás, és Józsit Polgár Csaba alakították, valamennyien tehetségük legtüzesebb adottságait tárva a nézőknek.

Örkény István mondja e művének értelmezését nyitottá téve: „Mindnyájan akarunk egymástól valamit. Csak az öregektől nem akar már senki semmit. De ha az öregek akarnak egymástól valamit, azon mi nevetünk." Bölcs, örök igaz mondás. A színészek, Örkény jelen darabban élő hősei is e gondolatokkal vívódnak. Vívódnak a nemzedékek gondolkodásával, viselkedésével. Erről nem beszélnek. Önmagukkal foglalkoznak, mert a régi emlékek komikussá teszik az ábrándozásokat. Ezen ábrándozásokat mégis el kell mondani, vissza kell idézni, hogy a felnövekvők majdan éretten, tisztán láthassák múltjukat.

Nem a színészi csodákkal, nem a rendező ötletességével, korszerű darabértelmezésével foglalkoztam. Mindezek meghatottak, vonzóvá tették a színpad hőseit, játékmestereit. Mégis arra gondoltam, hogy a jelenlévő idős színészek alakításában ott van a VISSZAEMLÉKEZÉS rendezése, melyet lehet őszintén, lehet hazugsággal, lehet az egykori ábrándok megszépítésével gazdaggá tenni. Erről is szól e nagyszerű mű. Hogy ezt észrevegyük, ehhez kellett az érett színpadi technika, rendezés, színészi játék, az ötletesség, a rögtönzések.

Okányi Kiss Ferenc
Megjelent: Kláris, 2010/3.

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©