A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház vendégjátékában (a Thália Színházban) láthattuk Shakespeare Lear király c. tragédiáját 2011. április 28-án. Nem volt telt ház a Thália Színház nézőterén, és a színházi élet fő korifeusait sem láttam az előadáson. Mintha az átlagosnál kevesebben lettek volna kíváncsiak a tiszántúli Lear királyra.
E tragédiának helyzetei minden kor számára relevánsak, átélhetőek. Arról szól, hogy válik tragédiává, amikor egy apa gyermekei hízelgését díjazza, és nem ismeri fel az őt igazán szerető gyermekét. A Lear cselekménye nem Shakespeare szüleménye – ahogy többi drámájának történetét sem ő találta ki –, hanem középkori legendából átvett történet, mellesleg az európai népmesék legtöbbjében is szerepel. A színház szórólapján épp egy Benedek Elek által feldolgozott mesét olvashatunk (A só) Shakespeare művéhez hasonló történettel.
A rendező, Telihay Péter, biztos kézzel nyúlt hozzá az eredeti műhöz, és hozzánk, a „mi korunk erkölcséhez" igazította a jeleneteket. Így természetszerű, hogy sem díszlet, sem korabeli jelmez nem szükségeltetett, minden, ami a színpadon megjelenik, vagy elengedhetetlen kellék, vagy jelzés. A szereplők ruházata, hajviselete, gesztusai, mozgása jelen korunkat idézi, ahogy az időnkénti mikrofonos rockzene és hangosítás, színpadi füst felbukkanása is. A rendezés alapszíne a fekete, szinte minden öltözet a fekete színből építkezik, ez alól kivétel a király piros palástja, ami a birodalom felosztásánál térképpé alakul át, és háromfelé szakítható. A székek is sötétszínűek, a királyé itt is piros. A másik kivétel a bohóc fehér alapszínű palástja és világos bohóckalapja.
Telihay Péter rendezése a mi világunkról, napjaink életéről mond lesújtó véleményt, az általa színre vitt Lear király kegyetlenebb világban játszódik, mint amilyen a középkori legenda vagy Shakespeare reneszánsz korának feudális viszonyai idején létezett. A szereplők többsége aljas, gonosz, legfeljebb ostoba, ez alól csak Kent grófja, Edgar, Gloster törvényes fia, valamint Cordelia kivétel, aki egyben a bohóc is, ők hűek apjukhoz, urukhoz, és nem lettek Mammon rabszolgái, nem érdekli őket pénz, vagyon, érvényesülés, csak saját becsületük megőrzése. Cordelia és a bohóc összevonása elengedhetetlen volt ebben a rendezésben, így a legkisebb, kitaszított lány hűsége még fokozódik, hisz végig el nem mozdul apja mellől.
Lear gonosz lányai (Goneril, Regan) és Edmund, Gloster törvénytelen fia a legsötétebb mélységekbe zuhannak aljasságaikkal, nemcsak hálátlanok és haszonlesők, önzők, de kéjsóvárak, hűtlenek, mindenkit megcsalnak és becsapnak, egymást is gyűlölik. Kacér öltözékük, sminkjük, hajviseletük, mozgásuk mind leképezi az önmagukból kivetkőzött „szuka" ill. „strici" jellemet.
Lear figurája is hozzánk közelálló apa figura, a magabiztos családfő (nem feudális király) szerepéből indul, és saját butaságán keseregve jut el sok-sok szenvedéssel a bölcsességig és a legnagyobb fájdalomig, Cordelia elvesztéséig. Leart Horváth László Attila játssza gyönyörű orgánummal, korpulens alkattal, jól formálja meg a nehéz figurát. Kent grófját Fazekas István alakítja, szokatlan eszközzel él kettős szerepében: grófként fehér parókában, irodalmi nyelven beszél, míg szolgaként kopaszon és palóc nyelvjárással beszélve hozza a figurát, amire oda kell figyelni minden pillanatban. Cordelia-bohóc szerepét Kuthy Patrícia formálja tüneményes alakká mindkét figurában. Gyerekes báj sugárzik róla, hangja elbűvölő, de természetes marad mindvégig. Kissé darabosra sikeredett Molnár Mariann és Fridrik Noémi játéka Goneril, ill. Regan szerepében, oldottabb volt Vaszkó Bence Edmundja, és jó volt Olt Tamás Edgarja is.
Modern Lear történet ez, persze Balzac Goriot apójára is azt mondták, hogy a polgári változata Shakespeare tragédiájának. Minden kornak megvan a maga rosszul vizsgázó szülő története, ebben a rendezésben szomorúan látjuk, hogyan öli ki a lelket a pénz, a féktelen szerzésvágy a főként fiatal szereplőkből, akik saját sírjukat ássák mohóságukkal.
A tragédiát Nádasdy Ádám fordította, dramaturg Faragó Zsuzsa, díszlettervező Menczel Róbert, jelmeztervező Daróczi Sándor. A színpadi koreográfiát Ladányi Andrea balett-táncos segítette megalkotni.
Földesdy Gabriella
Megjelent: Kláris, 2011/5.
