A Radnóti Színház újabb bemutatója kapcsán érdemes volt kicsit elidőzni az előcsarnokban,
és végigolvasni az épület történetét! A ház 1937-ben épült Mellinger Artúr tervei
alapján, ám mintha már akkor érezte volna sorsát: falai valahogy mindig a közművelődésnek
adtak otthont. 1938-ban kávéházként indult, de már 1941-ben átépítették, és Vidám
Színpadként kezdte kulturális pályafutását. 1945—49-ig Kabaré volt Pethes Sándor és
Békeffy Gábor vezetése alatt, majd 1950—54-ig Kodály Kultúrotthon lett. 1954—55-ig
Egressy Gábor Színpad, utána 1957-ig az Állami Déryné Színház bemutató színháza lett.
1957—59-ig Irodalmi Színpad, majd 1961-ig átépítés miatt bezárták. 1969-től újra
Irodalmi Színpad, de már állandó társulattal. 1976-ban felveszi Radnóti nevét, majd
1988-tól Radnóti Miklós Színház néven működik napjainkban is. A bejárat előtt, a
járdán a költő egész alakos szobra áll egy korlátnak támaszkodva, mintha várná a
nézőket, akik minden előadáson megtöltik a nézőteret!
Akkor nézzük a bemutatott Alkony történetét! 1928-ban volt a moszkvai premier,
majd 1960-ban is bemutatták. Budapestre 1965-ben érkezett először, a Thália színházba.
1985-ben ugyanitt újra játszották. Szerzője, Iszaak Babel 1896-ban született
Odesszában. 1916-ban Gorkij fedezte fel, majd 1921-ben Majakovszkij lapja közölte
írásait. 1940-ben szovjetellenes tevékenység vádjával letartóztatták, Sztálin 346
nevet tartalmazó halállistáján a 12. volt. 1954-ben rehabilitálták, s azóta is
játsszák darabját.
A dráma szülőföldjén, az utolsó békeévben, 1913-ban, Odesszában játszódik. Mindenféle
náció nyüzsög a tengerparti városban, ahol virágzik az alvilág sötét munkája. Mendel
Krik (Cserhalmi György) a zsidónegyed hírhedt alakja, egy fuvarozó cég tulajdonosa,
aki 62 évesen nem veszi észre, hogy fiai, Benya (Csányi Sándor) és Ljovka
(Klem Viktor) meg akarnak szabadulni a zsarnok apa kegyetlenkedéseitől. Az új
generáció nem válogat az eszközökben, a dráma már az első percekben kibontakozóban
van. Az anya (Csomós Mari) korának megfélemlített asszonya, csak az átkozódásig
jut el a férfiak között. A család állandó vendége, Arje Lejb (Bálint András)
hiába csitítja a felborzolt kedélyeket, vagy a kérőnek érkezett Bojarszkij (Csankó
Zoltán), az ital és az agresszivitás mindent elsöpör. Formin, az üzletember
(Szombathy Gyula) úgy véli, hogy pénzével uralkodni tud az elszabadult
indulatok felett, végül zsarolással ő is mindenre kapható. Nyikifor, a kocsis
(Gazsó György) alázatos szolgája urának, aki nehezen tudja végignézni gazdája
– megalázottan, félig agyonverten –, könyörgését egy ajtónyitásért. Ben Zeharje
rabbi ugyan tekintélynek örvend a zsidók körében, de jól tudja, hogy az indulatokat
ő sem tudja megállítani. Az alkoholista madám Hologyenko (Martin Márta)
néhány csepp vodkáért alázatosan hozza–viszi a híreket az ellenfelek között.
És „az alkony vére önti el az égboltot" – énekli a vakokból álló zenekar szólistája,
akik a dráma mozgó narrátorai, szereplői (Vodku zenekar).
A XX. század eleji Oroszországban balladai erővel ábrázolja a szerző az ősi apa-fiú
szembenállást, fájdalmas, torokszorító összecsapásokat, a győztes fiatal nemzedék
hatalmi mámorát. Nincs olyan pillanata a darabnak, melyből ne áradna a feszültség,
a félelem, az egymás ellen feszülő harag, az uralkodás tébolyult vágya.
A megrázó rendezés Valló Péteré, aki hitelesen állította színpadra a XX.
század eleji orosz embereket és világukat. A drámát fordította és a dramaturg
Morcsányi Géza, a díszlet Horgas Péter munkája. Jelmez: Benedek
Mari, koreográfus: Fodor Zoltán.
Stancsics Erzsébet
Megjelent: Kláris, 2011/2.
